Ezt olvasta már?


2020 utáni EU-s költségvetés: megtakarítást és bevételnövelést is szeretnének

Az Európai Bizottság a növelné a nemzeti befizetéseket és új saját forrásokat rendelne a hosszú távú büdzséhez. Ezt az Európa Parlamenti képviselők többsége üdvözölte, bár vannak még kérdőjelek.

– Az új költségvetés lehetőséget ad arra, hogy jövőnket egy, a szolidaritás által összekötött 27 tagból álló, új és nagyratörő Unióként alakítsuk – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. – A mai javaslatban gyakorlati tervet mutatunk be arra, hogyan lehet többet elérni kevesebből. A jó gazdasági széljárás biztosít némi mozgásteret, de nem kímél meg attól, hogy néhány területen megtakarításokat tegyünk. Most első először jogállamisági mechanizmussal biztosítjuk a hatékony és eredményes pénzgazdálkodást. Ezt jelenti az, hogy felelősségteljesen bánunk adófizetőink pénzével.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke

– Fontos, hogy a számunkra lényeges saját bevételek kérdése kiemelt szerephez jut a Bizottság javaslatában és pozitív, hogy több forrás jutna az Erasmus+ programra, kutatásra, a kisvállalkozásoknak és a klímaváltozás elleni harcra – azt már az Európai Parlament elnöke mondta. Antonio Tajani hozzá tette: – Szerettük volna, ha az uniós költségvetés eléri a nemzeti össztermék 1.3 %-át. A csökkenő agrár- és kohéziós büdzsé kapcsán mindent megteszünk álláspontunk megvédésére.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke
Uniós támogatások vs. jogállamiság
Jelentős újítás a javasolt költségvetésben az uniós finanszírozás és a jogállamiság közötti megerősített kapcsolat. A jogállamiság tiszteletben tartása elengedhetetlen előfeltétele a hatékony és eredményes pénzgazdálkodásnak és a hatékony uniós finanszírozásnak. A Bizottság ezért egy új mechanizmust javasol, amely megvédi az uniós költségvetést a tagállamokban a jogállamiság tekintetében fennálló általánossá vált hiányosságokhoz kapcsolódó pénzügyi kockázatoktól. Az újonnan javasolt eszközök lehetővé teszik az Unió számára, hogy felfüggessze, csökkentse vagy korlátozza az uniós finanszírozáshoz való hozzáférést a jogállamiságot érintő hiányosságok jellegével, súlyosságával és hatókörével arányos módon. Ilyen határozatra a Bizottság tesz majd javaslatot, és az elfogadásáról a Tanács fordított minősített többségi szavazással dönt.

A képviselők többsége szerint a Bizottság javaslata jó irányba mutat, és üdvözölték, hogy olyan, új prioritások szerepelnek benne, mint a kutatás, a határellenőrzés és migráció, a fiatalok támogatása, a védelmi intézkedések, bár kevesebb ambícióval, mint ahogyan a Parlament szeretné.

Több EP képviselő üdvözölte azt a tervet, hogy az uniós forrásokat összekapcsolják a jogállamiság kérdésével, de voltak olyanok is, akik tiltakoztak az ilyen jellegű „politikai nyomásgyakorlás”ellen, miközben inkább kisebb uniós költségvetésre vonatkozó bizottsági javaslatban reménykedtek.

Az agrár- és kohéziós politikai kicsit veszíthetnek
Összességében a Bizottság 1 135 milliárd EUR kötelezettségvállalást (2018-as árakon) tartalmazó hosszú távú költségvetést javasol a 2021–2027 közötti időszakra, amely az EU27-ek bruttó nemzeti jövedelme (GNI) 1,11 %-ának felel meg.
A Bizottság a közös agrárpolitika és a kohéziós politika forrásainak mérsékelt – mindkét esetben 5% körüli – csökkentését javasolja a 27 tagú Unió új realitásának tükrözése érdekében. Ezek a szakpolitikák korszerűsítésen esnek át, biztosítandó, hogy kevesebb forrással is eredményesek legyenek, és akár új prioritásokat is szolgáljanak. A kohéziós politikának például egyre fontosabb szerepe lesz a strukturális reformok támogatásában és a migránsok hosszú távú integrálásában.

A felszólalók közül többen elismerően beszéltek arról, hogy új uniós saját bevételek bevezetését javasolták, amely olyan tételeket foglalna magába, mint a társasági adózás új rendszere, az emisszió-kereskedelem „lefölözése” vagy éppen a műanyagokra kivetett adó. Mindezek a nemzeti befizetések csökkentését eredményeznék.
A képviselők ugyanakkor a vitában hangsúlyozták azt is, hogy a közös agrárpolitika és a regionális alapok büdzséjének megkurtítását egyeztetni kell az érdekeltekkel, de a régiók lakosságát és a gazdálkodó közösségeket nem lehet feláldozni. Egyes hozzászólók hiányolták a távlatos elképzeléseket, valamint a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére, a klímaváltozás kezelésére szánt „bátrabb lépéseket”.
A vita során a frakciók kifejtették, hogy több forrást szeretnének kutatásra, fiatalokra és a kisvállalkozások támogatására, és azt akarják, hogy a büdzsé rugalmas legyen, vagyis kezelje az új kihívásokat, de a fenntartható mezőgazdaságot és a legszegényebb régiók problémáit is. A parlament a nemzeti hozzájárulásokat részben saját forrásokkal szeretné helyettesíteni, de a bevételekről és kiadásokról egy csomagban kell megállapodni – figyelmeztették a többi uniós intézményt a képviselők.

Most az Európa Tanácson a sor, hogy elfogadja saját álláspontját. A Parlament szeretné azonnal elkezdeni a tárgyalásokat, hogy még a jövő évi választások előtt megállapodás születhessen.

Orbán „készen áll a tárgyalásra”
Közben Orbán Viktor miniszterelnök a Távirati Irodán keresztül jelezte, „készen áll megtárgyalni az európai uniós pénzek folyósításáról szóló, szerdán ismertetett brüsszeli javaslatot”. Arra a kérdésre, mit szól Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök szerdai bejelentéséhez, miszerint a jogállamiság lenne a feltétele az uniós pénzek folyósításának, Orbán Viktor azt válaszolta: „készen állunk ennek megtárgyalására”.

 

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei

Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...

Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.

Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...

Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó

Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.

Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére

Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy