Ezt olvasta már?


AM: "megóvjuk hazánk zöld tőkéjét"

"Megóvjuk hazánk zöld tőkéjét, a magyar erdők teljes biztonságban vannak, fokozottan vigyázunk rájuk még az energia-veszélyhelyzetben is" - közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán az Agrárminisztérium (AM) vasárnapi közleménye szerint.

Az állami erdőkben felelős gazdálkodást végeznek az erdészeti szakemberek. "Magyarország zöld tőkéjét nem veszélyeztetjük, hanem megvédjük" - mondta, és hozzátette, az elhúzódó orosz-ukrán háború és a brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában.

A magyar családok biztonságos energiaellátása érdekében meg kellet teremteni azt a lehetőséget is, hogy ahol lehet, gáz helyett fával fűtsenek. Ezért könnyítettek a fakitermelési szabályokon - tette hozzá.

Nagy István a közlemény szerint kiemelte: a baloldali álhírekkel szemben az állami erdőkben továbbra is tilos természetvédelmi vagy Natura 2000 területen az őshonos erdők tarvágása. A fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet szabályai kizárólag a veszélyhelyzet időszakában érvényesek, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31-e után nem alkalmazhatók az állami erdőkben. A megnövekedett tűzifa-igény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. A könnyített szabályok pedig csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022. évre vonatkozó kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki - fűzte hozzá a tárcavezető.

A miniszter kitért arra is, hogy a magyar erdőgazdálkodás száz év alatt 11 százalékról 22 százalékra növelte az ország erdővel borított területeinek arányát. Ez a változó történelmi korszakokat átívelő eredmény nem valósulhatott volna meg a magyar erdészek erdők és természeti értékek iránti mély elkötelezettsége, felelősségvállalása és szakmai felkészültsége nélkül - hangsúlyozta. Emellett az élőfakészlet minden évben nő, 2010 óta 45 millió köbméterrel gyarapodott, ezért mára meghaladja a 400 millió köbmétert. Az elmúlt időszakban 44 ezer hektár új erdő telepítésére adtak támogatást, amelyből 27 ezer hektár már megvalósult.

A Vidékfejlesztési programban több mint 160 milliárd forintot kitevő erdészeti támogatás hagyott jóvá az agrártárca, és ugyancsak ennek a kezdeményezésnek a keretein belül, mintegy 60 milliárd forintot fordítanak a meglévő erdők minőségének javítására. Továbbá a Településfásítási programnak köszönhetően 1350 településen összesen 36 000 darab sorfát ültettek el a helyi közösségek - sorolta az eredményeket az agrártárca vezetője az AM közleménye szerint.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Alvás-válás a boldogságért: Miért választ egyre több pár külön ágyat?

Sokan még ma is gyanakodva néznek azokra a párokra, akik nem osztoznak a közös matracon, pedig a „sleep divorce”, vagyis az alvás-válás...

Gázolt a vonat Balatonszárszón

Elütött egy embert a vonat Balatonszárszón pénteken késő este - közölte a katasztrófavédelem.

A karma soha nem felejt: íme a sötét átok, amit életek óta cipelsz a csillagjegyed miatt

Mindenki életében ott lapul egy láthatatlan teher, amely formálja a sorsát. Vajon te szembenéztél már a sajátoddal?

Te tudod, mit jelentenek a fehér csíkok a csirkemellen? Ezt árulja el a minőségről

A bolt hűtőpultjában sorakozó csirkemellek első ránézésre tökéletesnek tűnnek, de egy apró részlet sokkal többet elárulhat, mint...

Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának

Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.

Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria

Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...

Főkonzulátust nyitott Grönlandon Franciaország és Kanada

Ezzel is ellenzik, hogy Donald Trump valamiért mindenképp meg akarja szerezni a félautonóm szigetet.

Csak heti egyszer beledobom a lefolyóba és azonnal megszűnik a kellemetlen szag és a dugulás

Hetente egyszer ezt tedd a lefolyóba, és búcsút inthetsz a szagoknak és dugulásoknak!

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0