Ezt olvasta már?


A 4K! tárgyalna az LMP-vel a választási együttműködésről

A Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!) azt javasolja az LMP-nek, hogy az eddigi együttműködés folytatásaként a két "rendszerkritikus párt" kezdjen tárgyalásokat egy 2014-es lehetséges választási szövetség kialakításáról - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Indoklásként azt írják, "a józan ész azt diktálja", hogy a jövő évi választásokon a rendszerkritikus erők ne egymást gyengítsék a szavazatok megosztásával, hanem erős alternatívát formáljanak a jelenlegi politikai elitből kiábrándultak számára.

A tárgyalások első lépéseként azt vizsgálnák meg, kíván-e a két párt választási szövetséget kötni 2014-re, és ha igen, milyen formában.

Közölték: a 4K! és az LMP számára közös eszmei alapot jelent a részvételi demokrácia, a társadalmi igazságosság és az ökológiailag fenntartható gazdaság melletti elkötelezettség, illetve a neoliberális globalizációval és az elmúlt húsz év magyarországi társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedésével szembeni kritikus alapállás.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayer Zsolt felesége

Bayerné nevéhez több olyan milliárdos értékű, furcsa körülmények között megvalósult közbeszerzés fűződik, amelyek korábban...

Széteshet Kanada, Alberta októberben szavaz a tagságról

Az országot Donald Trump amerikai elnök kijelentései is nyomás alatt tartják.

Forgatás közben akart levetkőzni Fekete Pákó – Még Danny Blue is ledöbbent.

Danny Blue teljesen megilletődött Pákó reakcióján.

Kórházba került Kozso 87 éves édesapja: teljesen összetörte a családot a kilakoltatási botrány

Kórházba került és jelenleg is nővérek ápolják Kozso 87 éves édesapját, Oszi bácsit, aki teljesen összeomlott, miután egy...

A visszavonulásáról beszélt Kajdi Csaba: van B terve is, mutatjuk, mi az

Kajdi Csaba úgy érzi, celebként és influenszerként is megvan a maga „szavatossági ideje”, s előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor az...

Rendkívüli közlemény az USA-ból – drámai döntést hozott Donald Trump egyik kulcsembere

Tulsi Gabbard június 30-án távozik, miután férjénél csontrákot diagnosztizáltak.

Már nem menő a párnaciha, így próbálnak spórolni a magyarok

Növekedett a magyarok befektetési vagyonának összege, új csúcsot döntött 2026 első negyedéve.

Kemény torlódás a Balaton felé, máshol sem jobb a helyzet

Kánikulai helyzet a hazai autópályákon.

Egyre több magyart húznak csőbe így: te is könnyen áldozattá válhatsz, ha nem vigyázol - erre kell gyanakodni

A deepfake technológia az elmúlt években kilépett a sci-fi világából, és a mindennapi életünk részévé vált.

0

Sport

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Nagyon közel az új DVSC-edző kinevezése, Dzsudzsák Balázs jövője is szóba került

Bogdán Ádám, a debreceniek sportigazgatója az edzőkérdésről és a keret helyzetéről beszélt.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Guardiola távozása a Real felé "lökheti" a City alapemberét, Kane szerint véget érhet az angolok 60 éves sikertelensége - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Ne dőlj be a közösségi média hülyeségeinek: maratont futni egyáltalán nem könnyű

Egyre népszerűbb a futás, folyamatosan növekedik az amatőr sportolók száma, és ezáltal egyre több a futáshoz kapcsolódó tartalom a közösségi médiában. Ezeknek a tartalmaknak egy része nagyon félre vihet, és a

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

Luke Littlert alaposan elpáholták, mégis örülhet ennek a kétszeres világbajnok?

Luke Humphries legyőzte legnagyobb riválisát, és így biztossá vált, hogy csak a rájátszás döntőjében találkozhat vele.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Mészáros Lőrinc klubja cáfolta az eladással kapcsolatos híreket - közlemény

Az NK Osijek cáfolta a klubeladásról szóló pletykákat.

0
0

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Állami pénzhamisítás Magyarországon: az ország adósságát fizették volna ki játékpénzzel

Száz évvel ezelőtt pénzhamisítási botrány tartotta lázban Magyarországot, amelynek szálai egészen a legfelsőbb körökig vezettek.

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Milliós fizetések a Miniszterelnökségen: kiderült, mennyit kerestek Gulyás Gergely munkatársai

Az RTL Híradó által kikért adatok szerint nemcsak a politikai vezetők, hanem több háttérmunkatárs is milliós fizetést kapott a korábbi Miniszterelnökségen. A legmagasabb havi bér meghaladta a 3,2 millió forintot.

Szörnyű tragédia: elektromos roller balesetben életét vesztette a tehetséges műkorcsolyázó

A közösség és a családja teljesen összetört a tragédia miatt.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára

Nem mindegy, milyen gyorsan emelik meg a vércukorszintet az ételek, különösen cukorbetegség esetén – a gyümölcsök között is nagy a különbség.

0