Ezt olvasta már?


A Győr a bronzérem, a Zalaegerszeg az egyenlítés reményében lép pályára

Pénteken már a második felvonásra kerül sor a 2018-as bronzcsatában. Az egyik fél második sikeréig tartó párharc első meccsén a Győr 72-56-ra győzte le a ZTE-t. Hazai pályán így a zalaegerszegiek az esélyeik életben tartásáért lépnek pályára, míg a Győr egy újabb sikerrel megszerezheti a 3. helyet.

A párharc nyitányát a második negyedtől kezdve kézben tartotta a Győr. Még azt is elbírta Sandro Orlando gárdája, hogy a második etap közepén Cyesha Goree bokasérülést szenvedett és már nem térhetett vissza a pályára. A győriek a játék minden elemében jobbnak bizonyultak. A 49%-os mezőnymutató, amikor 61 kísérletből 30 utat talál a gyűrűbe, az esetek többségében önmagában nagy lépéselőny egy ekkora téttel bíró találkozón. Úgy pedig különösen, hogy a ZTE 32%-al dobott, 57 kísérletéből mindössze 18 lett sikeres. Ezen felül a Győr 35-23-ra nyerte a lepattanócsatát, így az arányaiban több eladott labda is belefért.

Érdemes összehasonlítani a statisztikát az alapszakasz utolsó fordulójában lejátszott Győr-ZTE mérkőzéssel, melyen a zalaiak 72-67-re nyertek riválisuk otthonában. Akkor a ZTE kétszer annyi, szám szerint hat triplát értékesített, mint kedden. Emellett 38-29-re nyerte a lepattanócsatát. Különösen az a szembetűnő, hogy március végén 14, ezúttal mindössze 7 támadólepattanója volt. Ez is kirajzolja, hogy a Győr mely területeken tudott előrelépni. Elsősorban a csapatvédekezés terén óriási a fejlődés. Ez magával hozza, hogy az egyébként jól dobó játékosok alkotta keret adottságai támadásban jobban érvényesüljenek.

A második meccs szempontjából óriási kérdés lesz, hogy a ZTE vissza tud-e nyúlni a Szekszárd ellen mutatott védekezéséhez. Akkor sokkal kevesebb üres dobóhelyzetet engedélyezett riválisának. Támadásban jobb helyzetkihasználással hazai környezetben számolhat Gáspár Dávid együttese. Sok múlik azon is, hogy festékben lesz-e a győrieknél egy olyan extra teljesítmény, mint Török Ágnes keddi játéka volt. Ha nem, akkor szintén kiegyenlítettebbé válhat a csata. Összességében tehát az első mérkőzés játékának képe alapján a Győr fölénye rajzolódik ki. Ugyanakkor a ZTE a korábbi meccsein mutatott erényeit kamatoztatva kialakíthat szorosabb összecsapást, onnantól pedig nyílt lehet az érem sorsa.

A találkozó kezdési időpontja megváltozott, az eredetileg meghirdetett 19 óra helyett április 27-én, pénteken 17 órakor dobják fel a labdát a Zalakerámia Sport és Rendezvénycsarnokban.

 

forrás: wbasket.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Németországban is letarolják a piacot a kínai autók

Csökkent a német új személyautók kivitele az idei első hét hónapban, miközben jelentősen nőtt az import.

Még egy Tóth a pályán

66. perc: a gólszerző Szikant is lecserélték, Krasznopir váltotta. A magyaroknál közben újabb Tóth a pályán, Rajmund érkezett Csongvai...

Még egy magyar újonc a pályán

62. perc: A 22 éves Jurek személyében újabb újoncot avat a válogatottban Marco Rossi szövetségi kapitány. Redzic hagyta el a pályát. 

Oroszország hónapokon belül lesújthat a NATO keleti szárnyán

Drámai időhorizont-csökkenés a koppenhágai Kastelletben A Dán Védelmi Hírszerző Szolgálat nyilvánosságra hozta a legfrissebb...

Januárban ajánlatot tehet a Barcelona középpályásáért a Bayern München.

A hírek szerint a katalánok is készek lennének őt elengedni!

Ápolás, csere

60. perc: Schäfer fejét kell ismét ápolni, így átmenetileg tíz emberrel a magyarok. Az ukránok közben kettőt is cseréltek, Bondar és...

Egy magyar kapáslövés

55. perc: Schäfer ívelte be a labdát az ukránok tizenhatosán belülre, Bolla visszafejelte Tóthhoz, aki kapásból próbálkozott. A...

Újabb 14 nagykövetet hívott vissza a kormány

Köztük van a pakingi és az ankarai misszióvezető is.

Így búcsúzott el a nézőktől a Fókusz műsorvezetője, ma volt az utolsó napja – videó

Új szakmai kihívások elé néz, így nyolc év után a mai napon állt utoljára műsorvezetőként az RTL stúdiójában Kecsmár Alexandra. A...

„Sikerült kihoznom magamból a vadmacskát” – Lola új oldalát mutatta meg a Sztárban Sztárban

Lola a gyermeke születése után egy időre visszavonult, összesen több mint egy évig nem koncertezett. Júliusban az Efott születésnapi...

Ilyen még nem volt: különleges koncertre készül Zséda

Zséda már javában készül egy különleges fellépésre, amelynek során a ritkán játszott dalait is előszedi. Az énekesnő a követőihez...

Aszály: sokszorosan alábecsülhettük a gazdasági károkat

Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban

Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-

0
0

Bulvár

Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták

Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves

A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán

Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő

A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

0