Ezt olvasta már?


A Jobbik szerint a nyitás oka a foci-EB

A Jobbik egyértelműen kijelenti, hogy felelőtlenség a lazítás és ennek az oka a magyar miniszterelnők focival kapcsolatos szeretete. Sajtóközleményüket az alábbiakban közöljük.


hirdetés

Sajtóközlemény

 

Tisztelt Szerkesztőség!

 

Véletlen egybeesések a foci-Eb és a hazai lazítási dátumok között!

 

Azt tudjuk, hogy a focimániás „felcsúti csodacsatár”, vagyis Orbán szinte bármire képes azért, hogy Budapesten – Lölő nevű fegyverhordozójával szotyizva – élőben láthasson néhány EB-meccset.

 

„Aki nem enged be nézőket az Eb-meccsre, elveszíti a rendezési jogot” – szóltak az egy hónappal ezelőtti sportdiplomáciai főcímek, sporthírek. Majd arról is írtak a lapok, hogy az UEFA elvárása szerint az MLSZ-nek április 7-ig kell jelezni, hogy mennyi nézőt vállal Budapest a júniusi meccsekre, illetve hogy április 19-én végleg pontot tesznek az idei labdarúgó-Európa-bajnokság ügyére, tehát akkor derül ki az is, hogy a járványhelyzet mélysége és a nézőszám-vállalások alapján mely helyszínektől veszik el a rendezés jogát.

 

Furcsa egybeesés, hogy Orbán éppen a holnapi, április 7-i határidő előtt jelentette be a szakemberek szerint teljesen indokolatlan lazítást, egy olyan bűvös 2,5 milliós átoltottsági határszám ürügyén, amit egyetlen járványügyi szakember sem képes értelmezni és felfogni, hogy miért pont annyi… A másik érdekes egybeesés, hogy Orbán ugyebár éppen az UEFA végleges döntésével egy napon, vagyis április 19-én, hétfőn akarja mindenképpen újranyitni az iskolákat, annak ellenére, hogy a járványügyi szakemberek szerint ez a szintén ép ésszel megmagyarázhatatlan döntés óriási kockázatokat rejt magában, és hatalmas, akár komoly emberáldozatokat követelő kormányzati felelőtlenség.

 

Nos, az nyilván lehetetlen, hogy egy teljhatalommal és éppen ezért kizárólagos felelősséggel bíró kormányfő annyira felelőtlen és könnyelmű legyen, hogy a saját monomániás hóbortjaihoz igazítsa a járványügyi döntéseket, ugye? Ezek a dátumbeli egybeesések, ugye, csak furcsa véletlenek?

 

Üdvözlettel. Jobbik Sajtóosztály







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Kié lesz a világ legerősebb hadserege és ez hogyan hat a részvényárakra?

Bármi is legyen a válasz, az amerikai katonai védelmi szektor sokat profitálhat a hidegháborúhoz egyre jobban hasonlító állapotokból....

Robotizált burgonya-feldolgozás

A Fenaco Landesprodukte Európában egyedülálló robotot helyezett üzembe burgonya csomagolására a svájci Bät­terkindenben. A kétrészes...

A jövő héten érkező új zöld kötvényből is vásárolna az MNB

Kötvényvásárlási programja keretében kész zöld államkötvényeket is vásárolni a jegybank ? közölte az MNB a Reuters kérdésére....

Tűzoltók mentették meg Mazsolát, a bajba jutott vizslát

A rémült állat egy tíz méter mély kerti kútba esett bele.

Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt személyeket fogtak el nemzetközi együttműködéssel

Az egyik gyanúsítottra Izraelben, míg a másik, fegyházra ítélt személyre Ausztriában csaptak le a hatóságok.

Nagy-Britanniában az 50 év felettiek mindegyike megkapta az oltást, vagy van időpontja oltásra

Szakhatósági kalkuláció szerint az oltási kampánnyal 10 400 halálesetet sikerült megelőzni a szigetországban.

Robotizált burgonya-feldolgozás

A Fenaco Landesprodukte Európában egyedülálló robotot helyezett üzembe burgonya csomagolására a svájci Bät­terkindenben. A kétrészes...

Annál a stégnél tarthatják a következő tárgyalást, ahol gyilkosa vízbe dobhatta VV Fanni testét

A hétfői tárgyaláson genetikus szakértők megerősítették, hogy a B. László bérelt autójában talált kötélen lévő vér és a...

Elütötte, majd autójába tette a vadat

Balassagyarmat belterületén igazoltatták a rendőrök a 42 éves férfit, aki lakására akarta szállítani az őzbakot - írja a police.hu

Koronavírus: 2837 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 272 beteg

2837 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 728 078 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 272...

Sport

Megműtötték Kalmár Zsoltot, rossz híreket kapott

Újabb műtét vár majd az Európa-bajnokságról lemaradó válogatott focistára.

A felismerhetetlenségig összeverték a szexi női sportolót

Ebaine B. arcát csak az erős idegzetűek nézzék meg.

Csányi elmondta a véleményét a Petry-botrányról

Megszólalt Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is az utóbbi napokban nagy vihart kavart Petry Zsolt ügyéről, amelyben Gulácsi Péter véleménye is szóba került.

?Nem is értem, hogy Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni? ? Tisztára akarja mosni a nevét a ho...

Berlin ? Továbbra is Németországban képzeli el jövőjét Petry Zsolt (54), erről hétfőn beszélt a Blikknek a szakember, akit múlt kedden menesztett a német fociélvonalban szereplő Hertha.

Brutális fizetést kaphat Haaland, legalábbis ha összejön ügynöke terve

Az, hogy a legtehetősebb klubok versenyeznek a csatárért, felvitte a játékos igényeit is.

Petry Zsolt Frankfurter Allgemeine Zeitung-interjújára reagál a Magyar Nemzet

A Hertha BSC-től kirúgott kapusedző szavaira reagált a lap.

Hivatalossá vált, hova küldi Michelisz Norbit a Hyundai Motorsport

A 2019-es Túraautó Világkupa-győztes versenyző továbbra is a koreai márka gyári pilótája lesz, és izgalmas kihívások várnak rá idén.

Megérezte Suárez hiányát, elfogyott az Atlético Madrid előnye

A Real Madrid ott van a városi rivális sarkában.

Petry szerint kimaradt egy fontos mondat a kirúgásához vezető interjúból ? Ez volt az, a Magyar Nemzet is reag...

A Hertha BSC kapusedzőjét a múlt héten rúgta ki a berlini csapat, miután a Magyar Nemzetben megjelent interjúban homofób és rasszista kijelentéseket tett. Petry Zsolt most egy interjúban elmondta, szerinte a lap egyezte

Kezdhet csomagolni a Diósgyőr, várják az NB2-ben

Megnéztük az elmúlt évek alakulását, ilyen hátrányt szinte senki nem tudott ledolgozni.

Ronaldo együtt izzadt a gyönyörű feleségével - fotó

A Juventus világklasszisa a szabadidejében sem pihen.

Kések, pisztolyok a stadionban ? 30 éve játszották le minden idők legbotrányosabb BEK-negyeddöntőit

A Dynamo Dresden-Crvena Zvezda és az Olympique Marseille-AC Milan mérkőzés sem ért véget, az UEFA döntött a végeredményekről.

0

Bulvár

Heves esőzésre figyelmeztetnek ? mutatjuk hol, mennyi csapadék várható

Eső mellett havas esőre, hóra is számítani kell!

Covid-túlélő: "óriásit hibáztunk"

Hetekig küzdött életéért egy nő, aki egy családi születésnapi ünnepségen kapta el a koronavírus-fertőzést. Az összejövelen 10-en vettek részt, de azóta csak családi tragédiaként emlékeznek az eseményre - az

Mit tehet a munkáltató a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező munkavállalók esetén?

Milyen következményekkel járhat a védettségi igazolvány léte vagy hiánya a munkaviszonyban? Megszüntethető-e a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező munkavállaló munkaviszonya? Kell-e bért fizetni az ilyen munka

Ebből a két gyümölcsből már biztosan nem lesz elég

Az elmúlt napokban tapasztalható fagyok letarolták az ültetvényeket szerte az országban, két gyümölcsfajta azonban különösen érintett volt. A károk mértékéről pontos adatok még nincsenek, de már látszik, hogy

?Megkaptam Szputnyik V vakcinát, az oltás után végigsírtam az utat? ? megrendítő őszinteséggel írt oltásnapló

A lap újságírója alig 20 éves fiatalember, mégis alig várta már, hogy ő is beállhasson a beoltottak táborába.

Döbbenetes dolgot találtak a Marson

A Perseverance földi természeti jelenségre emlékeztető képet örökített meg a vörös bolygó felszínén.

Hadházy: Tiborcz luxusszállodája a járvány alatt is üzemel, hétvégén tele van a parkolója luxusautókkal

A politikus szerint nagyon valószínűtlen, hogy valaki szombat este érkezik a párjával üzletelni vagy okosodni a fővárostól egy órányira fekvő luxuskastélyba.

Szputnyik V-oltás: "Ez a második, ez keményebb!"

Van már védettségi igazolványom, bár védett még nem vagyok (teljesen), de közelítek hozzá. A műanyagkártya később talán értelmet nyer, de most csak a tajkártyára hasalva vastagítja a tárcám. Fontosabb, hogy me

Oltás: jöhet a fordulat

Az európai országok kihasználva a bővülő uniós vakcinaellást felpörgetik oltási kampányaikat, eközben nem enyhítenek a járványügyi korlátozásokon.

Bukja a szabad nyarat, akit AstraZenecával oltanak? Nem túl rózsásak a kilátások

Az AstraZenecáról nemrég az derült ki, hogy már az első dózis teljes védettséget ad 22 nap után, így ráér 12 hét után adni az "emlékeztető oltást".

blogmorzsák

Mit evett 1993- ban a Gundelben a most elhunyt Fülöp herceg?

Üres gyomorral nem javasolt végigolvasni a szó szerint királyi menüsort. Spoiler: a kilépő egy 1952-es tokaji aszú volt.

A vasút jó – akkor miért nem használjuk?

A vasút elérhető, fenntartható és nagyon biztonságos, mégis alig használjuk. Ezen kíván változtatni a vasút európai éve.

Közúti híd az Egyesült Királyság és Franciaország között

A forgalom növekedése indokolttá tette egy további átkelő megépítésének a tervezését.

Miért? Nem is eszem csokit!

Pár szóban a kezdődő inzulinrezisztenciáról.

Itt töltötte utolsó éveit Fülöp herceg

A 99 éves korában elhunyt Fülöp herceg utolsó éveit vidéken, viszonylag szerény körülmények között töltötte.

Német dog fajtaleírás: az elegáns óriás, aki meghódította a világot

Régi hiedelmek szerint a német dog megvédi az embereket a gonosz szellemektől. Mit érdemes még tudni a fajtáról?

Brutális tavaszi mozgásérzékelős lámpa vásár

Így világítsd meg kerted, teraszod, üzleted, telephelyed takarékosan!

Ezek voltak az elmúlt napok legérdekesebb fotós hírei

A milliárdosfeleségnek álcázott fotográfus, a 2021-es Fotóripor­teri életműdíj nyertese és 8 ma­ni­pulált kép a múltból.

A legutolsó fotó a "Gyatlov-incidensben" meghalt túrázókról

Japán katona a kínai Nagy falon, meg­rázó kép a varsói gettóláza­dás­ról, és sok más ritka fotó.

Retekcsíra pesto

Pestoból sosem elég! Tavasszal készítsd retekcsírából.

Megváltozik a személyisé­günk, amikor nyelvet váltunk?

Vajon milyen hatásai vannak a minket körülvevő kultúrának a viselkedésünkre? Másképp reagálunk másik nyelven?

Fekete kakaós csokitorta

Mascarponés-csokis krém, pillekönnyű piskóták között.

0