Ezt olvasta már?

0

A KSH szerint tavaly csak 2,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak

Ugyanakkor a tojás ára 39,4, a vaj, vajkrém 15,1, a tejtermékek 7,9, a kenyér 7,7, a kávé 5,6, a párizsi, kolbász 5,1, a sertéshús pedig 5, míg a tűzifa 13,3, a palackos gáz 11,3 százalékkal drágult.


hirdetés

„A fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek 2017-ben az előző évhez képest, decemberben pedig 2,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál” – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal nőttek az árak decemberben, a novemberi 0,4 százalékos emelkedés után.
Az elemzők 2,3-2,4 százalékos éves átlagos inflációt vártak 2017-re, decemberre 2,2 százalékos inflációval számoltak a novemberi 2,5 százalék után.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: az infláció decemberi lassulásában az üzemanyagok árának mérséklődése játszott főszerepet.
Az éves mutatót tekintve a január-novemberi kumulált (2,5 százalék) adathoz képest lényegében nincs változás, a legnagyobb drágulást a szeszes italok, dohányáruknál, valamint az élelmiszereknél mérték. Egy főcsoportban mértek csökkenést, a tartós fogyasztási cikkekért 0,4 százalékkal kellett kevesebbet fizetni tavaly.
Közölte: az éves infláció 2012-ben volt utoljára magasabb a tavalyinál, azonban jóval a jegybanki 3 százalékos inflációs cél alatt marad.
A maginfláció csaknem az inflációval azonos 2,3 százalékos volt a múlt év egészében, decemberben 2,6 százalékot ért el, megegyezően a novemberivel.
Az élelmiszerek tizenkét havi drágulása decemberben 3,5 százalékos volt, utoljára 2013 júniusban mértek ennél magasabb, 4,1 százalékos emelkedést - közölte Mináry Borbála.

Tavaly az év egészében az élelmiszerekért 2,8 százalékkal többet kellett fizetni. A legnagyobb mértékben, átlagosan 4,8 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk drágultak. Az egyéb cikkek ára átlagosan 3,6, a szolgáltatásoké 1,5, a háztartási energiáé 0,8, a ruházkodási cikkeké 0,5 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkekért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni 2017-ben.
Egy év alatt, 2016 decemberhez képest az élelmiszerek ára 3,5 százalékkal emelkedett, ezen belül a tojás 39,4, a vaj, vajkrém 15,1, a tejtermékek 7,9, a kenyér 7,7, a kávé 5,6, a párizsi, kolbász 5,1, a sertéshús 5,0 százalékkal drágult. A cukor ára 12,5, a baromfihúsé 11,8 százalékkal csökkent.
A legnagyobb mértékben, átlagosan 6,8 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk drágultak, a dohánytermékek 10,6 százalékos és a szeszes italok 3,2 százalékos drágulása miatt.

A háztartási energia ára 1,6, ezen belül a tűzifáé 13,3, a palackos gázé 11,3 százalékkal magasabb lett, míg az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott.
Az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) árszintje 0,8, ezen belül a járműüzemanyagoké 0,5 százalékkal emelkedett egy év alatt, a gyógyszerek és gyógyászati termékek 2,9 százalékkal drágultak, a tankönyvek 58,7 százalékkal olcsóbbak lettek.
A ruházkodási cikkekért 0,5 százalékkal többet kellett fizetni. A tartós fogyasztási cikkekért 0,4 százalékkal olcsóbbak voltak, mint 2016 decemberében, ezen belül, a használt autókért 7,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.
A szolgáltatások ára átlagosan 1,1 százalékkal emelkedett, de a postai tarifák 5,9 százalékkal emelkedtek, míg a telefon és internet szolgáltatás árai 5,1 százalékkal csökkentek. A külföldi üdülés 5,1 százalékkal kevesebbe, a belföldi 5,9 százalékkal többe került, mint az előző év decemberében.
Egy hónap alatt, 2017. novemberhez képest az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal emelkedett, ezen belül a tojás 19,3, a friss zöldség 6,0, a tej 2,0 százalékkal drágult, míg a friss hazai és déligyümölcs 6,4, a cukor 4,8, a liszt 2,8 százalékkal kevesebbe került. A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 0,3 százalékkal a szolgáltatások ára nőtt. A háztartási energia 0,2 százalékkal drágult, ezen belül a tűzifa 1,3 százalékkal. A járműüzemanyagokért 1,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni - közölte a KSH.

Forrás: MTI
Fotó: Daniel von Appen on Unsplash







0

hírek innen, onnan

Tőzsdenyitás előtt - Továbbra is kedvezőek a kilátások az elemző szerint

Továbbra is kedvezőek a kilátások a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki kereskedésében a szerdai emelkedést követően az Equilor...

A nánási postást egy pillanatra megrészegítette a pénz közelsége

A fiatal kézbesítő elsikkasztotta az ügyfelek pénzét.

Orbánt nem a pofon lepte meg, hanem a nagysága

Pedig arra is van magyarázat, és az sem kizárt, hogy maga szaladt bele. 

Újra üzent a magyaroknak Sargentini

Facebook-oldalán üzent Judith Sargentini.

Robog felénk a rossz idő - mutatjuk, mikor ér ide

Csütörtökön továbbra is sok lesz a napsütés, legfeljebb keleten, északkeleten növekedhet meg erősebben a felhőzet, de csapadék nem...

Látni akarta a szenvedést: döbbenetes dolog derült ki a soroksári gyilkosságról

Az áldozat valószínűleg küzdött és a támadón ejtett sérülései vezették végül nyomra a rendőröket.

Egymillió új munkahelynek tett keresztbe a Kína és az Egyesült Államok között dúló kereskedelmei háború

A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat visszavonta azt az ígéretét, hogy részt vesz 1 millió munkahely létrehozásában az...

Lehet, hogy átverés volt a hétvégi mérgezésnek tűnő eset Salisburyben

A kórházi kivizsgálás hamar megállapította, hogy az étteremben állítólag rosszul lett férfi és nő sem a Novicsok hatóanyaggal, sem...

Powerball lottó szeptember 19-i nyerőszámok és nyeremények

Powerball lottó szeptember 19-i nyerőszámok és nyeremények

Átverte a férjét, hogy nyert a lottón - majd tényleg nyert.

Egy nő 1 millió angol fontot nyert az EuroMillions lottón három héttel azután, hogy azzal szédítette a férjét, hogy megnyerte a jackpotot.

Orbán a Honvédség gépével repült Salzburgba, a magyar katonák bérelt géppel repültek Irakba

Hiába vásárolt a kormány már két Airbus A-319-es utasszállítót és egy Dassault Falcon business jetet a Magyar Honvédségnek.

0

Sport

Leleplezték a korrupt rendszert: kétmillió forintba kerül egy büntető

A BBC három éven át nyomozott az algériai futball mocskában.

Autóbalesetben meghalt két fiatal kézilabdázó

Két másik játékost súlyos állapotban szállítottak kórházba.

Megvan Dzsudzsák Balázs új klubja

A magyar válogatott labdarúgó egyelőre nem tér vissza Európába.

Cristiano Ronaldo nevetséges kiállítása a Bajnokok Ligája szégyene

A portugál sírva ment az öltözőbe, azt ismételgetve, hogy nem csinált semmit. Hol a videobíró?

Cristiano Ronaldo elvesztette a fejét, lezavarták a pályáról

Az ötszörös aranylabdást első juvés BL-meccsén már ki is állították.

Ramos helyretette Griezmannt, miután a francia Messihez és Ronaldóhoz hasonlította magát

A Real Madrid csapatkapitánya szerint Griezmann tudatlansága vakmerővé teszi a franciát.

A világ egyik legkomolyabb szakírója szerint nem futball, amit a PSG mutat

Jonathan Wilson teljesen felháborodott azon, ami a PSG-ben foci címszó alatt fut. És nyíltan felvállalja a háborút a katariakkal.

Autóbalesetben meghalt a két fiatal kézilabdázó

Autóbalesetben meghalt a spanyol Granollers férfi kézicsapatának egyik junior játékosa és egy korábbi kézilabdázója.

Bede Ferenc: Érthetetlen, miért állították ki Ronaldót - Szavazzon!

Az ötszörös aranylabdás nem veszélyeztette az ellenfele testi épségét.

Ronaldót kiállították, lemaradhat a Manchester United elleni mérkőzésről

Ez volt az első piros lapja a BL-ben, elsírta magát.

Az ellenfél edzője vigasztalta a csalódott Cristiano Ronaldót

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának legjobb képei.

0

Bulvár

Sári néni zseniálisan üzent a bunkónak, aki elbontotta a buszvárót

Ha minden igaz, a helyszín Csepel, az üzenet pedig örökké emlékezetes.

Az ATV műsorvezetője élő adásban lett rosszul - Elköszönni sem tudott rendesen

Az ATV Start című műsorát gyorsan le kellett keverni, Vujity Tvrtko nem tudott elköszönni se rendesen.

Kiderült, hogyan vághat vissza Orbán Viktor az EU-nak - súlyos lehet

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Vlagyimir Putyin orosz államfő szorosabbra fonták kapcsolatukat a nukleáris együttműködés terén. Ezt emelte ki a Voice of America a két vezető keddi találkozójából. Ennek további következménye is lehet.

Leleplezték a korrupt rendszert: kétmillió forintba kerül egy büntető

A BBC három éven át nyomozott az algériai futball mocskában.

A Fidesz kizárása a Néppártból lehet a határ a német cégeknél, nem a Sargentini-jelentés

A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt, derült ki a privátbankár.hu háttérbeszélgetéseiből. A cégeket ugyanis az üzlet érdekli, nem pedig a politika. Ez egészen addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet a kérdés, hogy nem ciki-e üzletelni a magyar kabinettel.

Tragikus balesetben hunyt el a magyar meteorológus

Megszólalt az özvegy: " Jóformán mindene megsérült"

Autóbalesetben meghalt két fiatal kézilabdázó

Két másik játékost súlyos állapotban szállítottak kórházba.

blogmorzsák

A merénylet, ami után elszabadult a pokol

1918 augusztusában Lenint megpróbálták meggyilkolni. Az elnök csak megsérült, de a merénylet utóhatását emberek milliói tapasztalták meg a saját bőrükön.

Úgy érzed megőrültél? Hőhullámaid vannak? Nem tudsz aludni? Nem vagy egyedül!

Üdv a női világ egyik legnagyobb misztériumában, a menopauzában.

Albérletet keres a tegnap kilakoltatott család

A családot vasárnap rendőrök tájékoztatták szóban a kilakoltatás időpontjáról, erről semmilyen írásbeli értesítést nem kaptak.

Az Apple Watch átírja az orvosi műszerekről kialakult képet

Az egészségi állapotot folyamatosan megfigyelő, viselhető technológiák korába lépünk.

Melyik a legjobb diákcsemege?

A dobogón olcsó termék is kapott helyet.

Kérdések, amelyeket feleslegesen teszünk fel

Unalmasak és valójában nem is várunk rájuk választ.

Szórakoztató rendőrségi bejelentések kisgyerekektől

Rendőri segítséget kérnek a felöltözéshez, vagy feljelentik a saját szüleiket, mert nem kapnak több kekszet.

Az utóbbi idők legjobb Ikeás bútorátalakításai

Amikor nem csak az ötlet, hanem a megvalósítás is tökéletes.

Milyen egy nagyköveti fogadás?

Less be a kulisszák mögé, s tudd meg, milyen a függetlenség napi fiesta latin-amerikai módra!

Fontos infót szivárogtat az Apple új szoftvere

Nem csak az új iPad őszi megje­le­nése vált biztossá, de még a később érkező iPhone-ok jövő­jére is hamarosan fény derül!

Nyisd ki a füled!

Az etióp James Brown, a vak belga és az északi őserő.

A száműzött Kossuth kormányt buktatott

Kossuth állampolgársági ügye vezetett Tisza Kálmán lemondásához.

0