A Mi Hazánk hozta el a kétharmadot a Tiszának?
Kilenc olyan egyéni választókerület van, ahol a mi hazánkos és a fideszes szavazatok együtt meghaladják a tiszás jelöltekét, ám nem életszerű, hogy az összes körzetet elhozta volna a kormányoldal, ha nincs a szavazólapon Toroczkai László pártja.
Török Gábor tétele volt a választás előtt, hogy a Mi Hazánk indulása többet árthat a Fidesznek, mint amekkorát a DK-é vagy az MKKP-é a Tiszának. Valóban így történt: a Demokratikus Koalíció és a Kétfarkú Kutya Párt lényegében megsemmisült, előbbi épphogy megugrotta az egy százalékot, utóbbinak pedig még ez sem jött össze, így vissza kell fizetniük az állami támogatást, miközben a Mi Hazánk a magas részvétel ellenére stabil kispárt maradt a parlamentben, ugyanakkora, 6 fős frakcióval lesz jelen a törvényhozásban, mint az előző ciklusban.
A Tisza mindenképp megnyerte volna a választást, hiszen a listás szavazatok több mint felét megszerezte, és olyan kerületekben tört az élre, ahol még a számukra igen kedvező közvélemény-kutatási adatok alapján sem gondoltuk, hogy esélyesek a győzelemre, ám a kétharmados többség talán elkerülhető lett volna, ha a Mi Hazánk és a Fidesz koordinál az egyéni választókerületben. Ám Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a választás közeledtével a pártjára helyeződő egyre nagyobb nyomás ellenére is kitartott amellett, hogy jelöltjeik nem kívánják segíteni egyik nagy pártot sem az indulásukkal vagy a visszalépésükkel, a saját útjukat járják, sőt lapunknak azt vetítette előre, hogy a Fidesz leépülése miatt a következő évek a Tisza és a Mi Hazánk küzdelméről szólnak majd.
A nemzeti radikális véleményformálók, mint a Kárpátia frontembere vagy a Budaházy-testvérek vélhetően érezték a veszélyt, mivel arra buzdították a sajátjaikat, hogy osszák meg a szavazatukat, és listán a Mi Hazánkra, egyéniben a fideszes jelöltre ikszeljenek. Természetesen az egyéni választókerületi eredmények alapos tanulmányozása nélkül nem tudhatjuk, hogy hányan hallották meg a hangjukat, és szavaztak taktikusan két irányba, mindenesetre a Fidesz szolgálatában álló média minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy felhangosítsa a hangjukat.
24.hu
hírek innen, onnan
Ön is használ Chrome bővítményeket? Komoly veszélyben lehetnek az adatai
Felhasználók milliói adják meg adataikat a bővítmények telepítésekor, ezeket nyíltan és esetenként legálisan, a legtöbb esetben...
Jelek, amikből látszik: alacsony intelligenciájú emberrel van dolgod
Ha valakire több pontban is ráismersz, már tudod, mi a helyzet...
Meghátrál a tavasz, viharos széllel érkezik a lehűlés
Szerdán napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati...
Új felfedezés adhat reményt a rák elleni harcban
A B7-vitamin hiánya megakadályozhatja, hogy a daganatos sejtek alternatív tápanyagforrásokra váltsanak.
Ezért felejtjük el olykor a kedves emlékeinket
Az emlékezés képessége nem egészen úgy működik, mint azt sokan gondolják.
Változás jön a hétvégi lottózásban május 1-je miatt, eddig adhatja fel a számait a kedvenc helyein
Nagyon érdemes majd figyelni, hogy mikor szeretnénk feladni a szelvényeket ezen a héten.
Ezért érdemes most lépni - később már nem lesz ugyanaz
Most kell dönteni, mert a mezőgazdaságban az időzítés minden! Fedezd fel, mikor és hogyan hozhatod ki a legtöbbet a szezonális...
Elárulta titkát Bagjos Richard, a legendás biztonsági ember
Vannak történetek, amelyek nem harsányak, nem kérnek reflektorfényt, mégis súlyuk van. Bagjos Richard története is ilyen: egy férfié,...
Nagy bejelentés érkezett a Telekomtól, 500 magyar települést érint
A Magyar Telekom 16 megyében, több mint 500 településen folytatja hálózatfejlesztését.
Miért chatelnek a magyarok a cégekkel, és hogyan reagálnak erre a vállalatok
A Rakuten Viber feltárta, hogy a magyarok milyen célból használják elsősorban az üzenetküldő alkalmazásokat a vállalatokkal való...
Stratégiai partnerségre lépett az AbbVie és a Szegedi Tudományegyetem a klinikai kutatások fejlesztéséért
Klinikai kutatások fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írt alá az amerikai AbbVie, innovatív gyógyszerfejlesztő...
Intim titkokat árult el Horváth Éva: kendőzetlen őszinteséggel vallott a családi életéről
Az egykori szépségkirálynő büszke anya, szereti a két kisfia elképesztő energiáit. Horváth Éva a hot!-nak elmesélte, hogy milyen...
Sport
Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox
Rég volt már, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még egyszerű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté...
Emlékszel Messi karrierjének egyik legzseniálisabb góljára?
Tizenöt évvel ezelőtt szerezte pályafutása egyik ikonikus gólját Lionel Messi.
Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája
Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába
BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó
Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.
Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó
A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.
Mint két nehézsúlyú bokszoló, úgy püfölte egymást a PSG és a Bayern a Bajnokok Ligájában
Kilencgólos első meccs, de semmi nem dőlt el.
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Marco Rossi egykori kedvence, a korábban Szoboszlai-utódnak tartott futballista ismét megvillant
A Lommel magyar középpályása duplázott a Liege elleni, idegenben 2-1-re megnyert találkozón.
Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle
Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.
Honvéd: Újpesti kapust szemelhettek ki az NB I-be tartó kispestiek
A 20 éves játékos ebben a szezonban 14 NB I-es mérkőzésen védhetett, igaz, nem a liláknál.
Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet
Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.
Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett
Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.
Bulvár
Egy volt képviselőnek kommentelt a rendőrség: A vagyonkimenekítéssel összefüggésben folyik eljárás
A Momentum egykori elnöke kérdezte a rendőrséget arról, hogy mit tesznek a vagyonkimentés ellen. A testület kommentben válaszolt. Mi történt? Az új parlament és kormány megalakulása mellett az egyik legforróbb téma
Kiderült, kit jelöl a Fidesz a parlament alelnökének, miután Magyar megüzente: Szijjártót nem szavazzák meg
Kedden reggel harmadszor is összeültek az Országházban a parlamentbe jutó pártok, hogy a május 9-i alakuló ülés előtt megegyezzenek az új Országgyűlés alelnökeiről és bizottsági vezetőiről, tagjairól. Mi tör
Mészáros Lőrinc megfoghatatlan, Angliából kaphatott százmilliókat a cégbirodalom - Egyetlen magyar fiúnak köszönhető a pénzeső
Magyarország leggazdagabb emberének a világ legerősebb focibajnoksága is a lekötelezettje.
Amerikában leplezték le Mészáros Lőrinc turpisságait, a tengerentúli nézők igencsak meglepődtek
Az HBO nagy nézettségű talkshowjában egy egész adást szenteltek a hazai helyzetnek.
Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa
Elfelejtheted a klasszikus praktikákat – van egy megoldás, ami gyorsabban és látványosabban számol le a makacs vízkővel.
Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón
Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.
Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan
A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.
Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet
Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.
Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol
Megpróbálták elgázolni a rendőröket, akik lövésekkel válaszoltak. A bíróság elrendelte az ámokfutó letartóztatását.
Magyar Péter: Több NER-es stróman számláját zárolták
Magyar felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, a legfőbb ügyészt és az országos rendőrfőkapitányt, hogy „vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnöző
Visszatérítés érkezik sok magyar számlájára: ők jogosultak rá
Ezek az emberek kapnak pénzbeli kompenzációt.
Nemzetközi botrány lett a Covid-időszak egyik súlyos bűncselekményéből
Az Egyesült Államok szerint a 34 éves Hszü Ce-vej egy államilag támogatott kampány részeként tört fel kutatóintézeteket.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


