A Széchenyi Kártya Program újabb lehetőséget ad a kkv-knak
A hazai kisvállalkozások támogatását, talpra állítását szolgálja a Széchenyi Kártya Program kibővítése - hangsúlyozta a kormányszóvivő.
A Széchenyi Kártya Program lebonyolításában közreműködő KA-VOSZ ügyfélszolgálatán tartott tájékoztatón Nagy Anna emlékeztetett arra, a hazai vállalkozások gondja, hogy nem rendelkeznek elegendő mozgatható készpénzzel, nincs forrásuk új beruházásra, hiányzik a pályázatokon elnyert támogatáshoz szükséges önerő. Ezeken segít a Széchenyi Kártya Program kibővítése a hétfőn indult forgóeszköz-hitelezéssel, a szeptember 1-jétől elérhető beruházási hitellel, illetve a 2011. január 1-jétől hozzáférhető önerő hitellel - tette hozzá.
Nagy Anna kiemelte, hogy a hétfőn indult Széchenyi Kártya Program forgóeszköz-hitel esetében maximum 25 millió forintot vehetnek fel legfeljebb 3 éves futamidőre. A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a kormány az eddiginél nagyobb, 2 százalékos kamattámogatást nyújt a Széchenyi Kártya Programban az új hitelekhez.
A vállalkozások finanszírozásában szerepet játszó Széchenyi Kártya előnyei között említette a kormányszóvivő, hogy 250 ponton igényelhető, nem kell mögé tárgyi fedezet, a piacon lévő lehetőségekhez viszonyítva olcsóbban vehető fel, bürokráciamentes, gyorsan folyósítják, és a futamidő kedvező.
Nagy Anna beszámolt arról, hogy az elmúlt 8 év alatt 179 ezer Széchenyi Kártyát igényeltek a vállalkozások, és a kibocsátott kártyákkal 786 milliárd forint hitelt helyeztek ki, és jelentős szerepet játszott az új munkahelyek teremtésében.
A kormányszóvivői tájékoztatón Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke rámutatott: a Széchenyi Kártya a vállalkozások finanszírozásában jó eszköz, fennállása alatt bebizonyította, hogy működőképes, olcsó és életszerű megoldásokat tartalmaz.
MTI

- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Fejlesztés a robotrendszereket gyártó Igm Kft.-nél Győrben
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Napenergia napsütés nélkül
- Napi Tőzsdei Kitekintő - a Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- A britek és a csehek kivételével minden EU-tag csatlakozik az új pénzügyi unióhoz
- Jóváhagyták az uniós kormányfők a pénzügyi stabilitási mechanizmusról szóló szerződést
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

