Ezt olvasta már?


A Testről és lélekről című filmet nevezi Magyarország az Oscar-díjra

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását nevezi Magyarország az Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában - közölte az illetékes bizottság keddi döntését a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.


A testületben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai - Havas Ágnes, a Filmalap igazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos - mellett Divinyi Réka forgatókönyvíró, Goda Krisztina rendező és Sándor Pál rendező-producer vett részt, akik mintegy 20 hazai alkotásból választották ki a Testről és lélekről című alkotást.

A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó filmje a világpremierje alkalmával, februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) a díját, az ökumenikus zsűri díját, valamint a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is. Júniusban - első magyar filmként - elhozta a Sydneyi Filmfesztivál fődíját, az amerikai fesztiválpremier a szeptember 7-én kezdődő torontói filmfesztiválon lesz.

A fanyar humorú szerelmesfilmben két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik. A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra. A férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót. A filmben szerepel mások mellett Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika, Muhi András, valamint Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté. Enyedi Ildikó filmjét a magyar mozikban márciusban mutatta be a Mozinet, eddig több mint 77 ezren váltottak rá jegyet.

Az amerikai filmakadémia szabályzata szerint az idegen nyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2016. október 1. és 2017. szeptember 30. között mutattak be hazai moziforgalmazásban. Az egyes országok hivatalos nevezései (entry) közül az amerikai filmakadémia képviselői választják ki az öt jelölt játékfilmet (nominee), amelyek végül a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek - áll a közleményben.

A jelöltek listáját 2018. január 23-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjakat március 4-én 90. alkalommal adják át Los Angelesben.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Azt hitted, tudod, mikor háziasítottuk a macskákat? Később, mint hittük

Új régészeti és genetikai kutatások alapjaiban módosíthatják azt, amit eddig a macskák háziasításáról gondoltunk.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt szeptember 26-án, szombaton rendezik meg a...

A 115-ből mindössze 1 vádpontban nem találták bűnösnek a Manchester Cityt - külföldi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világából.

Fradiváros-ügy: A Belügyminisztérium elrendelte az utóellenőrzést

A BM hivatalosan is elindította a vizsgálatot a beruházáshoz kapcsolódó pénzek miatt. A hatóság azt ellenőrzi, hogy a klub szabályosan...

Lelapul a hajad az őszi párás reggeleken? Ezt teheted ellene

Mutatjuk, milyen egyszerű hajápolási és formázási trükkökkel őrizheted meg a hajad tartását és volumenét még a párás őszi...

Rendkívüli kéréssel fordultak Elon Muskhoz: ezen múlhat a háború sorsa a fagyos téli hónapokban

A finn elnök arra kérte Elon Muskot, hogy terjessze ki a Starlink műholdas internetszolgáltatást az orosz területekre is.

Visszahívnak 2,86 millió VW-t és Audit esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A visszahívásban érintettek a Volkswagen 2013. szeptember 24. és 2024. július 1. között gyártott Golf, Golf Variant, Tiguan, Touran és...

Gesztusok és nehézbombázók: Donald Trump és Hszi Csin-ping találkozóján eldőlhetett volna a világ sorsa, de valami egészen más történt

Washingtonban idén már másodszor találkozott egymással a világ két vezető hatalmának a feje, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping...

Porig rombolják az ügyészséget? Drámai hangvételű vita a Médiapiac stúdiójában

Péntek este nem mindennapi kijelentésekkel érkezik a Médiapiac az ATV képernyőjére, ahol az ügyészség elleni támadások is terítékre...

Dohányosok figyelem! Ingyenes szűrővizsgálatra mehetnek az aktív dohányosok

Súlyos betegségek szűrését igényelhetik teljesen ingyen!

Nem írhatja meg a leckét a gép: így szabályoznák az iskolai MI-t, hamarosan a minisztériumnál pattog a labda

Magyar oktatástechnológiai cégek és szakértők nyilvánosságra hozták az iskolai mesterséges intelligencia használatáról szóló, hat...

Rózsaszín motorosok vonulnak végig Budapesten

A Magyar Rákellenes Liga által szervezett megmozduláson a rózsaszínbe öltözött motorosok a mellrák elleni küzdelem jegyében vonulnak...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Szoboszlai Dominik a Nemzeti Sportnak: Ha ez még egyszer előfordul, azzal az illetővel többet nem állok szóba

Az ukránok elleni Nemzetek Ligája-meccs előtt üzent Szoboszlai Dominik.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban

Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-

0
0

Bulvár

Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták

Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves

A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán

Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha

Hont András robbantott: Börtönben lévő gyanúsított bukkant fel a Rendszerváltó Koncert hátterében

Hont András egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben arra mutatott rá, hogy Matisz Károly István, a Momentum korábbi pártigazgatója és a XII. kerület volt önkormányzati képviselője a Tudatos Választókért Alapítvá

A jelek alapján nem pusztult el azonnal, hanem megpróbált valahogy kijutni az egyik kínai barlangból néhány ősi panda

A Suangho jelenleg a világ harmadik leghosszabb, egyben Ázsia leghosszabb barlangrendszere, és a világ legnagyobb dolomit barlangrendszere.

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő

A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

0