A békéscsabai színház maszkokkal, az Egri Borműhely étkeztetési programmal segít
Számos kulturális és más szervezet ajánlja fel segítségét a koronavírus-járvány idején: a békéscsabai színházban maszkokat készítenek, az Egri Borműhely pedig az egészségügyi dolgozók étkeztetését támogatja.
A Békéscsabai Jókai Színház tájékoztatása szerint 100 darab mosható, fertőtleníthető maszkot adtak át a napokban a megyei jogú város önkormányzatának, hogy juttassák el a saját gyártású védőeszközöket a leginkább rászorulóknak. A teátrum jelezte, hogy ha szükséges, további maszkokat is gyártanak, és ahogy korábban felajánlották, a veszélyhelyzet idején a színház autói is a polgármesteri hivatal rendelkezésére állnak.
A kezdeményezés a Veszprémi Petőfi Színházból indult, amelyhez már több teátrum is csatlakozott, hiszen szünetelnek az előadások, nem kell jelmezeket varrni, ki lehet használni a rendelkezésre álló kapacitást.
Az erejükön felül teljesítő egri egészségügyi dolgozókért fogott össze az Egri Borműhely és az Eger Lions Club. Az egyesület borászai összesen 1552 palack bort ajánlottak fel, hogy ezeknek az árából finanszírozzák az 1552 elnevezésű programot, amelynek segítségével támogatják a kórházakban és a mentőállomáson dolgozók étkezését, hogy ők a betegekre tudjanak koncentrálni.
Adományozó lehet bárki, aki vásárol az 1552 felajánlott borból, palackonként egységesen 2000 forintos áron. A cél teljesítéséhez bármilyen összeggel hozzá lehet járulni, de palack minimum 2000 forintnyi adományonként vehető át, a vírusfertőzés levonultával.
A borok értékesítéséből várhatóan befolyó mintegy 3 millió forint mellé várják a további felajánlásokat is - közölte a szervezet az MTI-vel.
hírek innen, onnan
Embert gázolt a vonat a Balatonnál
A szerelvényeken körülbelül hatvan ember utazott.
A Fidesz legfőbb politikája
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Lázár János tényleg azt gondolja, ő jót mondott a vécépucolási tartalékra utalva, és a...
Könyörög az orvos: Ne reggel, hanem este edd a joghurtot, nagyon sok előnyről mondasz le
A késő esti hűtőnyitogatás gyakran gyors, egészségtelen nasival végződik, ami megzavarhatja az alvást és hozzátehet a plusz kilókhoz.
Nem vicc: ez a legjobb trükk, ami végre rávesz a vízivásra
Ismerős a helyzet: reggel megfogadod, hogy ma rendesen iszol, délután négykor pedig rájössz, hogy még mindig az első kávén és egy fél...
Időjárás: csak néhány helyen számíthatunk csapadékra a hétvégén
Marad a megszokottnál enyhébb, szinte tavaszias idő.
„Most azt érzem, elkapható a Fradi” – zöld-fehér drukkerek között szorít majd az Újpest korábbi edzője
Mészöly Gézával 6–0-ra is nyert az Újpest a Fradi ellen.
Frontok, szél és csapadék: próbára teszi a szervezetet az időjárás hétvégén
Ma aligha kényeztet el bennünket a napsütés: a borongós idő mellé többfelé eső, zápor és élénkülő szél társul, ami különösen...
Fenyő Miklósra emlékeztek a Hősök terén – fotók
Az életének 79. évében elhunyt Fenyõ Miklós énekesre, dalszerzõre emlékeznek a Hõsök terén péntek este.
Hibás kocsit adott el a Nagy Ő legszebb versenyzőjének a díler
Csúnyán átverte a díler a Nagy Ő-ben szereplő Kiss Krisztinát, olyan kocsit adott el neki, ami hibás volt. Emiatt az autó nyár óta több...
Szörnyű busztragédia történt – esküvői násznép borult a szakadékba, 13-an meghaltak
Szörnyű tragédia árnyékolt be egy esküvői ünnepséget Nyugat‑Nepálban, ahol egy résztvevőket szállító busz mintegy 200 méteres...
A szovjet Micimackóval üzen hadat Oroszország a Nyugatnak
Olyan univerzumot képzeltek el Moszkvában, amely a régi időkre emlékeztet, és felveszi a versenyt a Disneylandekkel.
Így dőlnek el valójában az orvosi műhibaperek Magyarországon: milliókat is bukhatnak a tragédiák áldozatai
Mi számít műhibának, mikor perelhető egy eset, és mire számíthat a beteg? Ügyvédek magyarázzák el a valóságot.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron
Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:
Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa
Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Varsóban elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott volt lengyel miniszter letartóztatását
A döntésből hamarosan európai elfogatóparancs lehet, ami ellen a politikai menedékjog sem véd.
Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek
A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


