Ezt olvasta már?


A győri Széchenyi Egyetem Teréz-anyujához nyugodtan fordulhatnak a hallgatók

Azok a diákok, akiknél diszlexiát, diszgráfiát, diszkalkuliát állapítottak meg, a felsőoktatásban is könnyítéseket kaphatnak. A győri campuson Pécsi Gertrúdhoz, a Széchenyi Egyetem esélyegyenlőségi koordinátorához fordulhatnak.

Pécsi Gertrúddal, a Széchenyi István Egyetem esélyegyenlőségi koordinátorával gyakran találkozhatunk különféle eseményeken. Olyan programokon, amik mély nyomot hagynak a résztvevőkben. Foki Niki kampányán például, amikor az egyetem szörnyű balesetben nyaktól lefelé megbénult hallgatója kampányolt orvosáért. Gerti ott volt végig Niki mellett. Ugyanígy, amikor az egyetem napközis táborában szájjal és lábbal festeni tanította a gyerekeket, hogy rá tudjanak érezni mások sorsára. A Gyerekegyetemen pedig maga is élő könyvvé vált.

Pécsi Gertrúd, a Széchenyi István Egyetem esélyegyenlőségi koordinátora. Vendégeket, sorstársakat hívott a különféle fogyatékossággal élők közül. Ahogy az olvasók a könyvekből, a gyerekek tőlük kapták meg kérdéseikre a válaszokat. Pécsi Gertrúd, aki önmaga is születésétől fogva kerekesszékhez kötött, a mozgássérültek nyitott könyve lett azon a délelőttön.

Most, mint a Széchenyi István Egyetem esélyegyenlőségi koordinátorát kerestük fel az Apáczai Kar Szociális Tanulmányok és Szociológiai Tanszékén, ahol 2012 óta dolgozik főállásban.

- Mit jelent az esélyegyenlőségi koordinátori munka?

- Azoknak a hallgatóknak próbálunk segíteni a kari koordinátor kollégáimmal közösen (http://uni.sze.hu/specialis-igenyu-hallgatok), akik fogyatékossággal élnek, valamilyen nehézséggel küzdenek, kerekesszékkel közlekednek például. Vagy hallás-, látássérültek, autisták, illetve tanulásban akadályozottak. Diszlexiát, diszgráfiát, diszkalkuliát állapítottak meg náluk, tehát nehezen írnak, olvasnak, vagy számolnak. Ők az esélyegyenlőség jegyében könnyítésekre jogosultak nemcsak az általános és középiskolában, hanem az egyetemen is. Ha például egy hallgató nehezen ír, kérheti, hogy szóban vizsgázhasson. A jogosultsággal, amit szakvéleményben rögzítettek, az egyetemünkön is élhet.

- Hogyan teheti ezt meg?

- Úgy, hogy regisztrál nálam. A Neptunon bead egy kérelmet, ahol bejelölheti, milyen könnyítéseket kér. Ezek között lehet például a nyelvvizsga, vagy az írásbeliség alóli mentesség, a különböző segédeszközök használata, a +4 államilag támogatott félév vagy az időkedvezmény.

Foki Nikivel közösen kampányolt.- Mennyi hallgató regisztrált eddig?

- Jelenleg 85 regisztrált hallgatónk van. Legnagyobb részük valamilyen tanulásban akadályozottsággal küzd, és sokkal kisebb részük él fogyatékossággal.

- A számokból ítélve valószínűleg nem jelentkezett valamennyi érintett.

- Időnként azt tapasztalom, hogy a hallgatók valóban szégyellik a problémájukat. Azt kérdezik, mit mondanak majd a társaik, ha tovább maradnak bent a vizsgán. Attól is félnek, hogy bepecsételik a diplomájukba például a diszlexiás érintettséget, pedig dehogy. Az oktatók együttműködését is sikerült elérni, megértik a hallgatók helyzetét.

- Mennyi kerekesszékes hallgatója van az egyetemnek?

- Éppen ma két kerekesszékes diák is megkeresett. Ők most fogják kezdeni a tanulmányaikat. Egyikük itt az Apáczai Karon a nemzetközi tanulmányok szakot választotta, másikuk pedig mérnöknek készül. Ő vidékről jön, neki kollégiumot is igényelünk. Az új, Multifunkcionális épületben öt akadálymentes szoba is van, és most már kettőben fognak lakni kerekesszékes hallgatók. Rajtuk kívül is van még néhány mozgássérült hallgatónk. A mozgássérültek között nagyon alacsony a felsőfokú végzettségűek aránya. Ez nem azért van, mert nem lennének képesek megszerezni a diplomát, hanem egyszerűen nem jutnak el a campusig. Igyekszem segíteni, hogy ne azért kelljen visszautasítani egy fogyatékossággal élő hallgatót, mert nem tudunk mellé adni napi egy órában segítséget, aki reggel elindítja és beköti a cipőjét. Vagy csak azért ne tudja elkészíteni a jegyzeteit, mert kicsit kacska a keze. Eddig mindig sikerült jószándékú társakat találni a hallgatók között.

- Az „önkéntes segítő gyakorlat" szabadon választható tantárgyat már 2005 óta tartják kollégáival az egyetemen. Milyen tapasztalatokat szereztek?

- Alkalmanként csaknem százan jelentkeznek rá, és Győrben immáron húszféle helyre mehetnek a hallgatóink segíteni. Idősek otthonában gondozott szépkorúak támaszai lehetnek, beszélgetnek velük, sétálnak, közösen bevásárolnak. A gyerekek átmeneti otthonában játszanak az ott lakókkal. A családsegítőben korrepetálnak. Ott a szülők nem nagyon tudják megfizetni a különórákat, ezért sokszor a bukástól mentik meg a gyerekeket. A kórházban beteg csöppségek mellé állhatnak. A visszajelzések nagyon pozitívak.

Az egyetem napközis táborának érzékenyítő foglalkozásán, ahol szájjal és lábbal festve érezhettek rá a gyerekek mások nehéz helyzetére.- Oktatóként, esélyegyenlőségi koordinátorként hogyan érzi magát az egyetemen?

- Már a hallgatói éveimet is itt töltöttem, szociális munkás szakon végeztem, később a mesterdiplomámat is itt szereztem meg közösség és civil tanulmányok szakon. Minden tanulmányom ide köt a városhoz. A tanszéken kiváló közösséget alkotunk. A fogyatékossággal élő diákoknak pedig az én példámon keresztül is azt üzenhetem, hogy nyugodtan válasszák a Széchenyi Egyetemet. Nem maradnak támasz nélkül, ha szükségük lesz rá.

Pécsi Gertrúddal a széchenyis Gólyahét résztvevői szerda délután 16-18 óra között találkozhatnak az egyetem aulájában. Az önkéntességgel, esélyegyenlőséggel kapcsolatban is kérdezhetik őt.

 

 

forrás: kisalfold.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából

Azt mondták, nem látják szívesen a minnesotai razziák egyik vezéralakját.

Rakétával szelfizett Tudós Laci

Napok óta Floridában van Az Árulók Tudós Lacija, azaz Kiss László csillagász. A szakember azért utazott a tengerentúlra, hogy...

Árpa Attila nemrég még rózsát osztogatott A Nagy Ő-ben, majd ugyanezért szólt be Stohl Andrásnak

Idén Stohl András szívéért küzdenek meg a hölgyek A Nagy Ő című műsorban, de négy évvel ezelőtt Árpa Attila kegyeiért is...

2026 első kötelező Steam‑játéka már itt is van

A videojáték‑ipar évről évre változik. Míg korábban az augusztus és november közötti időszak számított a legerősebbnek, az utóbbi...

Jonah Hill fogyása: így szabadult meg több mint 70 kg-tól

A színész drámai átalakuláson ment keresztül.

„Egy-két női trükk teljesen elvakítja Andrást” – A Nagy Ő Kiara Lord mellett döntött

Danny Blue így látta a versenyt - Kiara ismét nyeregben van.

Ismeretlen drón zuhant zuhant le egy NATO-tagállam katonai bázisának területére: sok a kérdőjel az eset kapcsán

A lengyel katonai rendőrség nyomozást indított egy ismeretlen drón ügyében, amely február 6-án zuhant le katonai területen Leźnica...

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...

Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”

Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...

Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.

Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0