A győri egyetem egyedi doktori képzést indít
Egyedülálló doktori képzés valósult meg a győri Széchenyi István Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank közel egy éve kötött megállapodásának köszönhetően. Az angol nyelvű képzés erős vonzerővel bír a külföldi szakemberek felé, a program hallgatói pedig újszerű tudást és fejlődést remélnek.- Győri Napilap
A menedzsment területén, Magyarországon még nincsen akkreditált angol nyelven elérhető PhD-program, így a SzEEDSM (http://szeeds.sze.hu) a győri Széchenyi Egyetem (SZE) részére mindenképpen kiugrási lehetőséget jelenthet éppen úgy, mint ahogyan a doktori képzést elvégzők számára is új távlatok nyílhatnak meg. E program esetében Magyarországon egyedülálló, angol nyelvű képzésről van szó; éppen véget ért az első szemeszter. Az induláshoz szükség volt a Széchenyi Egyetem (SZE), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) - közel egy éve aláírt - együttműködési megállapodására is. Amint a Széchenyi Alumni Magazin 2017/tavaszi számában írják, a megállapodás szentesítésével a Prof. Dr. Rechnitzer János által vezetett Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola, Gazdálkodás- és Szervezéstudományok doktori képzésének keretében a meglévő menedzsment specializáció mellett transzdiszciplináris doktori specializáció kezdte meg működését, amely új megközelítésben és szemlélettel fejleszti a doktoranduszok komplex és széles körű problémamegoldó képességét. Az új specializáció oktatási folyamataiban az egyetem kutatói és oktatói mellett külföldi, nemzetközileg elismert professzori kör vesz részt.
A TELJES MAGYAR FELSŐOKTÁS A PROGRAM NYERTESE LEHET
A program olyan fejlesztési- és fejlődési lehetőséget adhat az intézmény számára, ami megteremti az esélyét a folyamatok és a minősítési rendszer, a tudományos előmenetel kérdéskörének átgondolásához - többek között erről is beszélt Vastag Gyula programigazgató az egyetemi magazinban. A cél természetesen a nemzetközi vérkeringéshez való csatlakozás, ugyanakkor a győri programnak a teljes magyar felsőoktatás is a nyertese lehet. Az együttműködés kiemelten fókuszál arra, hogy SzEEDSM nemzetközileg is jegyzett programmá váljon, az angol nyelvű menedzsment doktori képzés pedig hosszú távon szolgálja a tudásátadást.
EGYEDI KÉPZÉS
Érdemes megemlíteni, hogy győri egyetemen és talán országosan is ebben a programban legmagasabb a külföldi oktatók száma, akik legfőbb motivációja a képzésben való részvételre – tekintve, hogy szakmájuk legjobbjairól van szó – már nem elsősorban anyagi természetű. Sokkal inkább az a lehetőség vonzó számukra, hogy a tudásátadáson és az bevonásukon keresztül a fogadó intézmény is fejlődjön. A SZE vezetése teljes mértékben kiállt a program mellett, hiszen az szervesen illeszkedett az egyetem céljaihoz. Ez az első olyan doktori képzés, amely angol nyelven, több diszciplínára alapozva építi fel a képzési-kutatási és a disszertációs szakaszt – hívta fel a figyelmet az MNB oktatási igazgatója. Dubéczi Zoltán elmondta: program részvevőit egyszerre oktatják az egyetem tanárai és professzorai, illetve a külföldi szakemberek. Az oktatási igazgató szerint a résztvevők olyan iránymutatásban részesülnek, “melynek köszönhetően az akadémiai tudás és a gyakorlat együttesét felhasználva tudnak a kutatási témájukban jelentős előrehaladást elérni és komplex módon gondolkozni globális, geoökonómiai, geopolitikai kérdésekről." A képzés más doktori képzésekkel összemérve minden szempontból egyedi.
"ÉRDEMES VOLT VÁRNI RÁ"
Az intellektuális kihívás jelentette a vonzerőt a doktori képzésbe Varga Enikő számára. A pályafutását IT-területen kezdő szakember a Temesvári Műszaki Egyetemen szerezte a diplomáját, ám tudásvágya nem csillapodott, így a Budapesti Műszaki Egyetemen elvégzett egy MBA-képzést is. Elmondása szerint korábban is kereste a lehetőségeket a továbbképzésre, de nem talált olyat, ami munka és a család mellett elvégezhető lett volna és főleg: hasznos is. “Érdemes volt várni", a programtól új látásmódot és önmegvalósítást remél. Dobra Zoltán az Audi Hungaria járműszereldéjének egyik területéért felelős vezetője, aki minőségbiztosítási mérnökként szerzett már az egyetemen egy diplomát, majd MBA-képzés keretében a vezetés- és szervezés kérdéskörével is foglalkozott. Kiemelten fontosnak tartja, hogy a képzés angolul történik, emellett a témák sokszínű megközelítése is vonzó számára. Darabos Katalin gazdasági előadóként korábban másfél évig tartott előadásokat a Budapesti Gazdasági Főiskolán, jelenleg pedig a családi vállalkozásukban számviteli vezetőként dolgozik, ugyanakkor szeretne visszatérni az egyetemi oktatói világba. A tudományos háttér megerősítésére e PhD-képzést tökéletesnek tartja, személyes fejlődését is remélve a programtól. Az biztosnak tűnik, hogy a hallgatók számára különleges élményeket is tartogat a program, hiszen hat hónapra más akadémiai intézményekbe is ellátogathatnak, s az ottani doktori képzés keretei között új tárgyakat vehetnek fel, kutatási programokba folyhatnak bele, megismerhetik a vállalati környezetet. “A szakmaiságot fejlesztendő, valós feladatokkal szembesülhetnek, a gyártott problémák helyett gyártási problémákkal találkozhatnak és azokat oldhatják meg."
SZE JÓ TÁPTALAJA A TUDÁSNAK
Széchenyi Egyetem az utóbbi években Magyarország egyik olyan egyetemévé vált, ahol a hallgatóknak van lehetőségük elméleti és szakmai szempontból is innovatív technológiákat alkalmazniuk tudásuk elmélyítése érdekében - ez volt a fő oka annak, hogy az MNB támogatási szándékkal fordult az az egyetem felé. Dubéczi Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy a tudás mihamarabb gyakorlatba ültetése versenyelőnyt jelent a globalizálódott piacokon. A szakember szerint a versenyképes tudás és annak elsajátítása már a kezdetektől fontos, így az MNB feladatának tekinti a tudatos közgazdasági gondolkodás megalapozását, illetve, hogy fejlessze és segítse is a tudományos tevékenységeket. A SZE menedzsment doktori-képzése hazai és európai kitekintésben is egyedülálló, a hallgatók pedig arra kapnak lehetőséget és ösztönzést, hogy a tapasztalati tudásukat ötvözzék az újonnan elsajátított tudással és ismeretekkel. Az innovatív megoldásokra és a világra való nyitottság pedig kulcskérdés.
Az MNB és a SZE együttműködése nagyon sikeres, az intézményekben kölcsönösen megvan a szándéka akár egy hosszabb távú együttműködésnek is.
Forrás: kisalfold.hu
hírek innen, onnan
Napsütötte hétvégére készülhetünk: mutatjuk, hogy merre – aztán jön sok eső, hó
Az átlagosnál továbbra is enyhébb idő várható, szombaton kevesebb, vasárnap általában több napsütéssel.
Brad Pitt régi fotója láttán leesett az állunk: ráismersz? Tuti nem
Az utolsók rajtunk is kifogtak, annyira megtévesztőek voltak.
Mikor láttad őket utoljára? Így élnek ma Audrey Hepburn gyerekei és unokái - fotók
Audrey Hepburn 1929. május 4-én látta meg a napvilágot Audrey Kathleen Ruston néven Belgiumban, Joseph Victor Anthony Ruston és Ella van...
Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?
A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és...
„Fél éve nem voltam otthon, de most már hazamegyek” – jó hír jött az Omega kórházban lévő legendájáról, Molnár György Elefántól
Még a kórházban van, de ha minden jól megy, másfél-két hét múlva mehet haza, fél éves kórházi kezelés után. A Kossuth-díjas és...
Ezek az élelmiszerek akár 60%-kal növelhetik a rákhalálozás kockázatát
Egy friss, nagyszabású olasz vizsgálat szerint a daganatos betegek, akik nagy mennyiségben fogyasztanak ultrafeldolgozott élelmiszereket...
7 év után végre befut a Vaják utódjának szánt sorozat a Netflixen
Jön a Netflix következő nagy dobása, ami a Vaják utódja lehet.
Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala
A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.
Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót.
Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
Grönland: lépett az egyik hitelminősítő, erre számítanak
Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges...
Chris Hemsworth új filmje az év egyik legnagyobb durranása lehet
A Crime 101 című bűnügyi thriller még meg sem érkezett a mozikba, de máris az év egyik legjobb filmjeként emlegetik.
A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek
A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


