A győri egyetem és a KKV-k: versenyelőnyhöz juthatnak FIEK-projekt partner cégei
A térségben működő kis- és középvállalatok, valamint az Audi Hungaria képviselői is részt vettek azon a műhelybeszélgetéssel zárult sajtónyilvános projektrendezvényen, ahol bemutatták a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) megvalósulásának legfrissebb eredményeit.
Dr. Földesi Péter rektor köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ vezérmottója a kis- és középvállalatok (KKV-k) nemzetközi versenyképességének erősítése, fokozása. A FIEK egyrészt infrastrukturális fejlesztés, másrészt hosszútávú, fenntartható gazdasági fejlődést támogató rendszer, ami a gazdaság valós igényeire alapul. Egyik kiemelt területe a Menedzsment Campus épülete és a hozzá kapcsolódó, több részre osztható program, ahol tudományos igényességgel és alapossággal azt is feltárják és meghatározzák, hogy mitől lehet versenyképes egy-egy KKV.
A versenyképesség erősítésének egyik forrása az innovációs képesség megteremtése és javítása. A valós igények megfogalmazásával kezdődő folyamatot az egyetem közösen viszi végig partnereivel a gyakorlatban hasznosuló termék, technológia, innováció megvalósulásáig. Ehhez együttműködő csapatokat, rendszereket, közösségeket építenek ki különböző területeken.
Számunkra fontos, hogy élő munkakapcsolatunk legyen a vállalkozásokkal. Hosszútávú, fenntartható modellt akarunk a helyi együttműködési ökoszisztémában" – hangsúlyozta Dr. Földesi Péter.
Dr. Földesi Péter rektor köszöntötte a résztvevőket.
A FIEK projekt eredményeiről Dr. Kovács Zsolt főigazgató adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a négyéves projekt a félidejénél jár. A kutatások egyik eredménye éppen az a virtuális tér, amiben előadását tartotta. A projekt célja olyan kompetenciaközpont létrehozása, ami megváltoztatja az egyetem kultúráját, és továbblépési lehetőséget ad a partnereknek is. Egy olyan önfenntartó egyetem jöhet így létre, amiben fejlődik a humánerőforrás, és hozzájárul a térség gazdaságának fejlesztéséhez.
A FIEK program új épületek és kutatási programok, projektek összessége. Az épületek megvalósítása döntően kormányzati, a projekteké uniós finanszírozású. Az alprojekteket sorra véve a főigazgató elmondta, hogy az autonóm járművek jogi kérdéseit kutatva egy olyan ajánláscsomag készül, ami felhasználható lesz jogszabályok fejlesztéséhez. Az elektromobilitás területén az elektromos hajtásrendszerekhez kapcsolódó kutatások és technológiai fejlesztések zajlanak az Audival szorosan együttműködve. Ehhez kapcsolódóan valósult meg a modern fékpad épület is a projekt keretében.
A vezetéknélküli telekommunikációban a jelenleginél kisebb és jobb antennák megvalósításán dolgoznak a kutatók, illetve sávoptimalizációval foglalkoznak. Az összeakadások vizsgálatából és menedzseléséből remélhetőleg új termék fog létrejönni. Az ipari matematikában egyrészt járműipari módszertant fejlesztenek, másrészt az egészségügy területén hatalmas adatbázisra támaszkodva mesterséges intelligenciát, tanuló algoritmusokat vetnek be annak érdekében, hogy az orvosok már a vizsgálat során meghatározhassák a béltraktusban keletkező polipok jellemzőit.
Az egyetem és térség cégeinek együttműködése kölcsönös előnyöket hoz, és lendíthet a régió gazdaságán. A kiberfizikai rendszereknél a gépi látáson alapuló algoritmusok segítségével fognak konkrét ipari problémákat megoldani. A FIEK keretében megvalósuló virtuális valóság rendszerek pedig hatékonyabbá teszik a tanulás folyamatát. Alkalmazási lehetőségük széleskörű a virtuális térben létrehozott laboratóriumoktól a művészeti kiállítótermekig. A főigazgató kitért továbbá a komplex forenzikus informatikai alkalmazások fejlesztésére, az új logisztikai laboratóriumra, a KKV-k versenyképességét támogató szolgáltatások fejlesztésére, így az egyetem nyitott laborhálózatára, a Menedzsment Campusra és a hallgatói innovációra is. A résztvevők megismerkedhettek a projektek legújabb eredményeivel.
A Menedzsment Campus tervezett szolgáltatásairól és a KKV-k együttműködési lehetőségeiről Dr. Dőry Tibor adott tájékoztatást. Kiemelte, hogy az egyetemen felhalmozott tudást szeretnék a gazdaság szolgálatába állítani annak érdekében, hogy az együttműködés eredményeként a győri térség vállalkozásai versenyelőnyhöz juthassanak. Cél, hogy a magyar vállalkozások legyenek képesek egyetemi együttműködéssel több új termék és szolgáltatás kifejlesztésére. Ha kell, tudjanak más piacokra fókuszálni, vagy változtatni üzleti modelljükön.
Szeretnénk dialógust kialakítani a vállalatok képviselőivel, fejleszteni az együttműködés kultúráján" – hangzott el az egyetem és a KKV-k műhelybeszélgetésével zárult projektrendezvényen.
forrás: kisalfold.hu
hírek innen, onnan
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...
Szexuális és fizikai bántalmazás miatt is nyomoz a rendőrség szekszárdi gyermek befogadó otthonban
Egy másfél éves gyereket is megverhettek.
Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon
Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.
A dolgozók 97 százaléka távozott 2024-ben a Szőlő utcai intézetből, a többi intézményben is nagy volt az elvándorlás
A dolgozók egyharmada távozott a gyermekvédelmi intézményekből 2024-ben.
Ezért ne fizess soha a bankkártyáddal.
Végzetes csapda is lehet!
Fergeteges showműsor és világsztárok a téli olimpia történelmi megnyitóján
Hivatalosan is kezdetét vette a milánói-cortinai téli olimpia.
"A szülők rettegnek" - Ütötte, rúgta a gyerekeket az óvodában a kegyetlen dajka
"A szülők rettegnek."
Még mindig nem hallgattak ki egyetlen gyanúsítottat sem az MNB-botrány ügyében
Lassan egy éve tart az eljárás.
Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei
Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...
Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.
Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...
Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó
Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.
Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére
Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


