A győri gimnáziumi tanárnak a 26. tankönyve jelent meg
Ritka, ha egy vidéken dolgozó tanárnak sorozatban jelennek a tankönyvei. Kleininger Tamásnak, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium biológia-földrajz szakos tanárának nem jelent akadályt, hogy nem a fővárosban él.
A sorozat folytatódik: a nyári szünidő alatt készül a 27. tankönyv. A tanár úrral a hazai oktatásról is beszélgettünk.
Négy fiú édesapja
"A tankönyvírás lehetőségét az élet hozta, megtalált a feladat és igent mondtam. 32 éve tanítok, az első könyvem 1993-ban készült" - kezdte Kleininger Tamás. A győri tanár fő feladatának a napi oktatást tartja. Nem csak a Bencés Gimnáziumban, a Péterfyben is katedrára áll. "Négy fiú édesapja vagyok, az ikrek kicsik. Este 20 óráig apukaként állok helyt. Miután lefeküdtek a gyerekek, utána írom a könyveket" - avatott a műhelytitkokba.
"A tankönyvírás kötött műfaj, követelmények sokaságának kell megfelelni. Mégis azt vallom és ezt igyekszem a könyvekbe csempészni, hogyha örömöt szerez a tanulás, akkor képesek igazán mélyíteni a tudásukat a gyerekek" - mondta Kleininger Tamás.
Életen át tanulni
A győri tanár főleg fakultációra járó diákokkal foglalkozik. Olyan fiatalokkal, akiknek többsége orvosi egyetemre pályázik. Ez visszaköszön az elmúlt években nyomdába került könyveiben.
A "Témavázlatok a biológia tanulásához" című tankönyv kifejezetten az emelt szintű biológia érettségire "gyúró" diákoknak szól. A könyv három éven készült, a közelmúltban adták ki földrajzból a "testvérét". "Az életen át tartó tanulás híve vagyok, minden esélyt megragadok, hogy képezzem magam. Ezt a mentalitást igyekszem továbbadni a diákoknak. Nem vagyok laza tanár, de a vasszigorban sem hiszek. Minden év elején elmondom a tanítványoknak, hogy minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy elérjék céljaikat. Ezért keményen kell dolgozni, a sikert soha nem adják könnyen" - hallottuk.
Az eredmények a győri tanárt igazolják: minden évben számos diákja tanul tovább orvosnak, fogorvosnak, gyógyszerésznek.
Ingázás két iskola között
A vészes tanárhiányt úgy próbálják kezelni több iskolában, hogy jó tanárokat csábítanak óraadónak. Az Evangélikus Szigeten működő Péterfy-iskola hívószavára Kleininger Tamás igent mondott és heti 6 órát vállalt. Bár vannak olyan órák, amikor 10 perce van átérni az egyik intézményből a másikba, nem bánja a döntést. A Rába-parti iskolában is kezd érni a munka gyümölcse. "A digitális technika ma már alap. Nincs olyan óra, ahol ne vetítenék. A YouTube videókat is használom. A diákok figyelmét a sokszínű, változatos oktatással lehet fenntartani. Ha nincs részük két egyforma órában" - búcsúzott Kleininger Tamás.
forrás: kisalfold.hu
hírek innen, onnan
Danny Blue felforgatta A Nagy Ő villa életét: Erre jött rá...
Danny Blue érkezett A Nagy Ő villájába.
Felrobbant a kezében a tűzijáték: szörnyű sérüléseket szenvedett el a 15 éves fiú
Súlyos égési sérülései keletkeztek a tinédzsernek.
A magyarok mellett a románok is örülhetnek a Bondár Annát gyalázó ukrán teniszező búcsújának
A 2021-ben US Open-bajnok brit Emma Raducanut vetett véget az ukrán menetelésének.
Irán bejelentette, hogy folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal
Abbász Aragcsi külügyminiszter szerint a bizalomépítés fázisban vannak.
Olyan lépésre szánta el magát a baloldal üdvöskéje, amire sokan felkapják majd a fejüket: érik az elnöki indulás?
Hét évvel azután, hogy progresszív rendbontóként berobbant a washingtoni nagypolitikába, Alexandria Ocasio-Cortezt ma már a Demokrata Párt...
Miért nehezíti meg a saját életét? Ez a 3 csillagjegy vívja a legnehezebb harcot önmagával
Néha a legnagyobb csatáinkat nem a külvilággal, hanem saját magunkkal vívjuk, és észre sem vesszük, hogy mi magunk vagyunk a legnagyobb...
Ezek az elektronikai eszközök fogyasztják a legtöbbet látszólag kikapcsolt állapotban is
Kikapcsolva is zabálják az áramot: mely eszközök a legnagyobb pazarlók?
Már elkezdték árulni a 6 milliós csúcsautót. Gyorsabb, olcsóbb, és végletekig gazdaságos
Gyorsabb, olcsóbb, látványosabb. Te vennél ilyet?
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett...
Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
Azt mondták, nem látják szívesen a minnesotai razziák egyik vezéralakját.
Rakétával szelfizett Tudós Laci
Napok óta Floridában van Az Árulók Tudós Lacija, azaz Kiss László csillagász. A szakember azért utazott a tengerentúlra, hogy...
Árpa Attila nemrég még rózsát osztogatott A Nagy Ő-ben, majd ugyanezért szólt be Stohl Andrásnak
Idén Stohl András szívéért küzdenek meg a hölgyek A Nagy Ő című műsorban, de négy évvel ezelőtt Árpa Attila kegyeiért is...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


