A győri képzés ott lesz a világ építészeinek zarándokhelyén
A magyar építészképzésben páratlan sikert ért el Széchenyi István Egyetem. Meghívást kapott a Velencei Építészeti Biennáléra, a világ legnagyobb szakmai találkozójára. A különleges installációt már építi a hallgatókból és oktatókból álló kis csapat a lagúnák városában.
Az építészek nemcsak az otthonukat, az egyedi hangulatú, atmoszférájú Műteremházat, hanem az életüket is megtervezték a Széchenyi István Egyetemen. Ugyanolyan kreativitással tették élhetővé, családiassá a mindennapjaikat, ahogy az általuk tervezett épületeket. Az egész tanszék emberséget, bölcsességet, humanizmust áraszt. Olyan, mint egy többgenerációs családi ház, ahol fontos szerepük van nagyszülőknek, szülőknek és gyerekeknek egyaránt, mindenki boldogulására. Az Épülettervezési Tanszék vezetőjével, az Ybl-díjas Dr. Czigány Tamással beszélgetünk.
A Velencei Építészeti Biennálé kiállítóterének megtervezésére belső pályázatot írtak ki a tanszéken, és a nyertes diákok, Bacsa László, Berbik Ferenc és Horváth Márton eredeti ötletre épülő munkáját meg is valósítják. Ők tanáraikkal már kint is vannak a helyszínen, és építik az installációt a május végén nyíló Biennáléra.
Dr. Czigány Tamás a Velencei Építészeti Biennáléra tervezett Széchenyis kiállítótótér látványtervével. Óriási megtiszteltetés, hogy a győri építészképzés meghívást kapott a legfontosabb világtalálkozóra.
„Ez az építész világtalálkozó a legrangosabb építészeti kiállítás. Óriási megtiszteltetés, hogy meghívást kaptunk rá és Magyarországról először, egyedüli felsőoktatási intézményként mutathatjuk meg magunkat. Nagyon nagy lelkesedéssel készülünk, és támogatást is kaptunk hozzá az egyetemtől és külső szponzoroktól. Fontos számunkra ez megjelenés olyan szempontból is, hogy a 2019-ben induló angol nyelvű mesterképzésünket is hírül adhatjuk a nagyvilágnak. Úgy döntöttünk, hogy nem unalmas tablókat fogunk kiállítani, hanem figyelemfelkeltő installációt készítünk, ami ugyancsak hallgatói pályázat alapján valósulhat meg. Az első díjas koncepció az építészet és a képzőművészet határterületét érinti. Olyan látványt szeretnénk kelteni, amire a megfáradt kiállításlátogató is felkapja a fejét, és természetesen megkapja a szükséges információkat ahhoz is, hogy közelebbről megismerkedhessen képzésünkkel.
Egy sajátos teret választottunk ki a Palazzo Morában, a padlástér egy részletét, és arra a konkrét helyszínre terveztük az installációt, ami az Arcok (Faces) nevet kapta. A címmel is a győri építészképzés személyes jellegéből adódó előnyökre utalunk. A gipszből készített falba negatív maszkok mélyednek, a maszkokhoz pedig a formákat hallgatóink arcáról vettük le. Ezeken keresztül lehet majd belenézni a Széchenyi István Egyetem kiállítóterébe, ahol a kiállítási térre készített hallgatói pályázati munkák jelennek meg átlátszó felületeken. A május végi megnyitót követően fél éven át várja a látogatókat a velencei rendezvénysorozat, ahová a világ építésztársadalma minden második évben elzarándokol" – mondja Czigány Tamás.
A Biennálén is megjelenik, hangsúlyt kap majd, hogy a győri építészképzés egyfelől megfelel a nemzetközi trendeknek, kompatibilis az európai struktúrával, másfelől viszont egyedi és különlegesen győri, olyan, amit máshol nem kaphatnak meg a hallgatók. Hangsúlyaik a vidék építészetére, a környezettudatosságra, a közösségépítésre, a közös munkára fókuszálnak.
„A környezettudatosság jelszavával számos olyan modern technológiával is találkozhatunk, melyek létrehozása valójában környezetrombolással jár. Tanulnunk kellene inkább a régiektől. Egy parasztház a maga korában ökológikus, valóban környezettudatos épület volt. Vastag falaival télen tartotta a meleget, nyáron hűst adott. Dél felé néző tornáca árnyékolt. Így építkezni ma már, ha csak a puszta bekerülési összeget nézzük, többe kerül, mint egy porózus téglával felhúzott és polisztirollal burkolt ház, ami ugyanúgy viselkedik, mint egy nylon ing. A természetes építőanyagok, a jó tájolás, tudatos árnyékolás és növényhasználat lehetőségeit kutatjuk. Szemléletváltozásra van szükség, vissza kell térni az egyszerű és logikus gondolkodáshoz, mert kaotikus világunkban háttérbe szorulni látszik a józanész" – véli a csendből építkező Czigány Tamás, aki szerteágazó munkái, megbízásai mellett volt bencés diákként szívesen tervez a Pannonhalmi Főapátságnak.
Azért is szeretek nekik dolgozni, mert nagyon empatikus megbízók, tudják, hogy mit akarnak, és fontos párbeszédek után születnek meg ezek az épületek. Más megbízónál nem feltétlenül van ez így, az önérvényesítést előtérbe helyező világunkban sokszor hiányzik a személyes felelősségvállalás és a közösség érdekeinek képviselete"
– vallja az Épülettervezési Tanszék vezetője, aki egyetemi hivatásában a leglényegesebbnek az alkotómunkát tartja. Az „Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, oktatja" mondással szembe mennek. Úgy oktatnak, hogy közben építész hivatásukat is gyakorolják. Amikor a hallgatók megnézik a munkáikat, büszkék lehessenek arra, hogy van mit tanítaniuk.
A győri építészképzésre idén jelentősen nőtt az első helyen jelentkezők száma. Ennél nagyobb igazolás nem kell ahhoz, hogy jó úton járnak.
forrás: kisalfold.hu
hírek innen, onnan
Danny Blue felforgatta A Nagy Ő villa életét: Erre jött rá...
Danny Blue érkezett A Nagy Ő villájába.
Felrobbant a kezében a tűzijáték: szörnyű sérüléseket szenvedett el a 15 éves fiú
Súlyos égési sérülései keletkeztek a tinédzsernek.
A magyarok mellett a románok is örülhetnek a Bondár Annát gyalázó ukrán teniszező búcsújának
A 2021-ben US Open-bajnok brit Emma Raducanut vetett véget az ukrán menetelésének.
Irán bejelentette, hogy folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal
Abbász Aragcsi külügyminiszter szerint a bizalomépítés fázisban vannak.
Olyan lépésre szánta el magát a baloldal üdvöskéje, amire sokan felkapják majd a fejüket: érik az elnöki indulás?
Hét évvel azután, hogy progresszív rendbontóként berobbant a washingtoni nagypolitikába, Alexandria Ocasio-Cortezt ma már a Demokrata Párt...
Miért nehezíti meg a saját életét? Ez a 3 csillagjegy vívja a legnehezebb harcot önmagával
Néha a legnagyobb csatáinkat nem a külvilággal, hanem saját magunkkal vívjuk, és észre sem vesszük, hogy mi magunk vagyunk a legnagyobb...
Ezek az elektronikai eszközök fogyasztják a legtöbbet látszólag kikapcsolt állapotban is
Kikapcsolva is zabálják az áramot: mely eszközök a legnagyobb pazarlók?
Már elkezdték árulni a 6 milliós csúcsautót. Gyorsabb, olcsóbb, és végletekig gazdaságos
Gyorsabb, olcsóbb, látványosabb. Te vennél ilyet?
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett...
Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
Azt mondták, nem látják szívesen a minnesotai razziák egyik vezéralakját.
Rakétával szelfizett Tudós Laci
Napok óta Floridában van Az Árulók Tudós Lacija, azaz Kiss László csillagász. A szakember azért utazott a tengerentúlra, hogy...
Árpa Attila nemrég még rózsát osztogatott A Nagy Ő-ben, majd ugyanezért szólt be Stohl Andrásnak
Idén Stohl András szívéért küzdenek meg a hölgyek A Nagy Ő című műsorban, de négy évvel ezelőtt Árpa Attila kegyeiért is...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


