Ezt olvasta már?


A lakosságot támogatni, a vállalkozások terheit csökkenteni igyekeznek az önkormányzatok

Az önkéntesek bevonásával az idős embereknek nyújtott szolgáltatások - ételkiszállítás, bevásárlás - mellett a koronavírus-járvány elleni védekezésben kiemelkedő munkát végzőknek szánt külön juttatással és a tesztelés támogatásával is segíti több város önkormányzata a helybelieket.

Emellett a vállalkozások terhein is igyekeznek könnyíteni.

 

Kaposváron átlagosan 100 ezer forint egyszeri juttatást kaptak az önkormányzat szociális intézményeinek dolgozói a közelmúltban a koronavírus-járványban is mutatott helytállásukért. Szita Károly polgármester tájékoztatása szerint erre a célra 8 millió forintot különítettek el.

A somogyi megyeszékhelyen nem emelkednek a helyi adók jövőre, a vendéglátóhelyek kedvezményeket kapnak a járvánnyal összefüggő korlátozások idejére - közölte a polgármester, jelezve: a lépésre a gazdaság védelméért, a munkahelyek megőrzéséért van szükség.

Szita Károly emlékeztetett, a kommunális adó mértéke öt, a telek-, az építményadó és az iparűzési adó mértéke hét éve változatlan. A likviditási problémával küzdő érintettek a fizetés elengedését, fizetési halasztást vagy részletfizetést kérhetnek.

A vendéglátóhelyekről elmondta, hogy november 1-jétől elengedik a teraszok után fizetendő bérleti díjat, az önkormányzati ingatlanokban működő éttermek, kávézók 90 százalékos bérletidíj-kedvezményben részesülnek. Ennek feltétele, hogy nem bocsátanak el senkit és a fizetéseket sem csökkentik.

Zalaegerszegen - a tavaszi időszakhoz hasonlóan - ismét textil védőmaszkokat varrnak a Hevesi Sándor Színházban és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum intézményeiben, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ munkatársai pedig plexi arcvédő pajzsok összeszerelését vállalták. Az önkormányzat a már meglévő textilmaszkokból és a még készülőkből összesen több mint 3800-at juttat el a városi intézményekben és az önkormányzati cégeknél dolgozóknak.

Szombathelyen 150 véroxigénszint-mérőt szerez be az önkormányzat, amelyet a háziorvosok javaslatai alapján osztanak majd szét használatra az arra rászoruló koronavírus-fertőzöttek között - közölte a város polgármestere. Nemény András arról is beszámolt, hogy az egyik helyi vállalkozás ötezer FFP-2-es maszkot ajánlott fel a vírus elleni védekezéshez, valamint tudatta azt is, hogy a kormány felkérésére az összes önkormányzati parkolót megnyitották Szombathelyen, ezek listáját a város hivatalos honlapján is közzétették.

Közölte azt is, hogy a vasi megyeszékhelyen az ezer négyzetméternél nagyobb területű ingatlanok ezer négyzetméter fölötti része után négyzetméterenként kétezer forint építményadót vetnek ki. Szavai szerint az intézkedés 133 céget érint. Kommunális adó bevezetését viszont továbbra sem tervezi az önkormányzat - fűzte hozzá.

A Komárom-Esztergom megyei Nyergesújfalu lakosainak az önkormányzat folyamatosan térítésmentes szűrést biztosít, amelyre naponta öt-tíz ember jelentkezik. Az óvodák és az iskolák dolgozóit szeptember óta rendszeresen szűrik - mondta el Mihelik Magdolna polgármester. Kisbéren az önkormányzat ügyeleti szolgálatot állított fel, melyet a járvány miatt segítségre szorulók éjjel-nappal hívhatnak. Itt várják önkéntesek jelentkezését is, akik vállalják a segítséget kérők helyett a bevásárlást, gyógyszerkiváltást. A rászorulóknak felajánlásból származó, mosható maszkot biztosítanak.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Újszász önkormányzatának munkatársai novemberben 1800, főként helyi kiskereskedőktől vásárolt tisztítószercsomagot osztanak szét a településen - közölte Dobozi Róbert polgármester. Csomagot kap, akinek a nyugdíja nem éri el a 128 250 forintot, vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, lakásfenntartási támogatásban részesül, illetve rendszeres gyógyszertámogatást állapítottak meg neki. Egyedi kérelmeket november végétől fogadnak.

Kiskunfélegyházán Covid-szűrőbusz működik a városi sportcsarnok főbejáratánál. A szűrőhely kialakítása azoknak jelent segítséget, akiknek államilag elismert, gyors teszteredményre van szükségük. A levett mintákat akkreditált laboratóriumban elemzik, a Nemzeti Népegészségügyi Központ által elfogadott eredményt pedig - szükség szerint angol vagy német nyelven is - 48 órán belül garantálják, de a gyakorlat szerint azt már a mintavételt követő napon megkapják az ügyfelek - tudatta Csányi József polgármester.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából

Azt mondták, nem látják szívesen a minnesotai razziák egyik vezéralakját.

Rakétával szelfizett Tudós Laci

Napok óta Floridában van Az Árulók Tudós Lacija, azaz Kiss László csillagász. A szakember azért utazott a tengerentúlra, hogy...

Árpa Attila nemrég még rózsát osztogatott A Nagy Ő-ben, majd ugyanezért szólt be Stohl Andrásnak

Idén Stohl András szívéért küzdenek meg a hölgyek A Nagy Ő című műsorban, de négy évvel ezelőtt Árpa Attila kegyeiért is...

2026 első kötelező Steam‑játéka már itt is van

A videojáték‑ipar évről évre változik. Míg korábban az augusztus és november közötti időszak számított a legerősebbnek, az utóbbi...

Jonah Hill fogyása: így szabadult meg több mint 70 kg-tól

A színész drámai átalakuláson ment keresztül.

„Egy-két női trükk teljesen elvakítja Andrást” – A Nagy Ő Kiara Lord mellett döntött

Danny Blue így látta a versenyt - Kiara ismét nyeregben van.

Ismeretlen drón zuhant zuhant le egy NATO-tagállam katonai bázisának területére: sok a kérdőjel az eset kapcsán

A lengyel katonai rendőrség nyomozást indított egy ismeretlen drón ügyében, amely február 6-án zuhant le katonai területen Leźnica...

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...

Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”

Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...

Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.

Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0