Ezt olvasta már?

Pécsi Mikulás a nyári világtalálkozón

A dániai Bakkenben minden nyáron összegyűlnek a világ Mikulásai, hogy megünnepeljék a karácsonyt, az ünnepi hangulatot, és a varázslatot. A Nemzetközi Mikulás Kong...

0

A legjobb off-program Pécs - képgalériával

Óriási sikert aratott Pécsett Karácsony és Szilveszter között a Winterfest fesztivál, tízezres jegyeladással büszkélkedhet a főszervező, Trubics Zorán és Havasi Tamás szervező. Ami biztos, lesz folytatás, és lesznek jövőre új ötletek.


hirdetés

- Honnan jött a fesztiválötlet, hiszen már évek óta szervezel nagyszabású koncerteket a két ünnep között Pécsett, de az mégse fesztivál?

- Valóban, vannak előzményei a történetnek, hiszen a Neoton már 12 éve rendszeresen lép fel itt ebben az időszakban, nyolc éve a sportcsarnokban adnak telt házas koncerteket – kezdte Trubics Zorán. – Aztán néhány éve a Halott Pénz és a Punnany Massif is, mint pécsi zenekarok ebben az időszakban koncerteznek, és valamikor februárban merült fel a gondolat, hogy ezt az egészet szervezzük fesztivállá. Az elképzelést tett követte, és nyárra már összeállt a Winterfest programja, amiben aztán nyilván akadt némi változás, hiszen ennyi fellépőnél sok minden közbejöhet, idén például az Anna and the Barbies énekesnőjének gyermekáldása.

- Nem volt túl nagy rizikó egy téli fesztivált szervezni? Nyáron azért vízparton könnyebben eltöltik az időt a fesztivállátogatók, no de télen?

- Az elmúlt évek téli koncertjei kellő alapot adtak ehhez, bebizonyították, hogy koncertszervezésre ez remek időpont. Karácsony után, Szilveszter előtt sok az emberek szabadideje, ki vannak éhezve a programokra. Egy ilyen fesztiválbelépő remek karácsonyi ajándék szinte minden korosztálynak, és ilyenkor könnyebben, szívesebben is költekeznek az emberek. Arról nem is beszélve, hogy ebben az időszakban nagyon sokan jönnek-mennek rokonokhoz, barátokhoz együtt ünnepelni, és ha már Pécsett vannak, meghosszabbítják néhány nappal az ittlétet egy jó buliért. Szóval a visszajelzések alapján turisztikailag is jól járt vele a város. Nyáron persze délutánig, estig könnyű elütni az időt fürdőzéssel, napozással, de úgy gondolom, Pécs, mint gyönyörű város adhat olyan off-programot magában is, ami miatt érdemes idejönni, aztán délután öttől hajnal kettőig meg mehet a buli.

- Mennyire volt nehéz a szervezés, nem ódzkodtak a zenekarok a szokatlan időpontbeli fellépés miatt?

- Harminc éve dolgozom a szakmában, mindenki hitt abban , amit kitaláltunk, az működőképes. A látogatottság is azt tükrözi, van igény a Winterfestre. Ráadásul amíg jónéhány fesztiválnak kell egy-két év, amíg bejáratódik, ez már elsőre sikeres volt, több zenekar is jelezte, ingyen is szívesen fellépne már az első alkalommal is. Inkább az egyensúly megtalálása, a program felépítése okozott némi fejtörést, de ezt az akadályt is sikerrel vettük. Pedig a programban akadtak olyan párosítások, amelyiknél elsőre azt mondták, meredek, de jól sült el.

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

- Milyenek voltak a visszhangok?

- Páva Zsolt polgármester az elsők között gratulált, de mind a közönség részéről, mind a szakma oldaláról csak pozitív visszajelzést kaptunk. Folyamatosan kérjük a szakmai véleményeket, Lovasi Andrástól a pécsi zenészeken át a fellépőkig. Most van a kiértékelési időszak, amikor átbeszéljük, mit és hogyan lehetne jövőre finomítani, mi az, amit jobban csinálhatunk. Miután az egyik leglátogatottabb befizetős könnyűzenei fesztivált sikerült tető alá hoznunk, nem állhatunk meg.

- Ezek szerint lesz jövőre is…

- Már elkezdtünk ezen dolgozni. Jövőre is lesz minden napra egy húzónév, és próbálunk a tanácsok alapján tematikusabb napokat felépíteni. Hiányolták idén a rockosabb. metálosabb stílust, maradnak a pécsi zenekarok, a Halott Pénz és a Punnany Massif, marad a Hooligans, a Neoton, az utóbbi köré egy retro napot építünk majd fel. Látszott az is, hogy szükség van off-programokra, ezt is igyekszünk színvonalasan megcsinálni.

- Azért egy ilyen fesztivál nagyobb munkát igényel, mint egy sima koncertszervezés.

- Ebben nagy segítség volt Havasi Tamás barátom, aki közgazdászként egy kicsit szigorúbban vette a dolgokat, ugyanakkor kapcsolatrendszerével óriási segítség volt. A háttérben ebben a négy napban dupla annyi ember dolgozott, mint egy átlagos koncerten.

- Trubics Zorán mindennapjait akkor innentől a II. Winterfest köti le?

- Nyilván már elkezdtünk rajta dolgozni, de azért a hagyományos bulikat sem adom fel. Szeretnék a régi jóhoz visszanyúlni, Korda György és Balázs Klári fellépését szervezem, Pécsre csábítanám Szekeres Adriennt, tervezek egy musicalparádét, emellett majálisokat, falunapokat szervezek a Dél-Dunántúlon, összességében évi húsz buliban gondolkodom. Ez azért eléggé kitölti a napjaimat.

 

M. Z.







0
0
0

hírek innen, onnan

Szépen kaszál az állam a megemelt fizetésünkön

A közel teljes foglalkoztatottság és a növekvő bérek jelentős adóbevétel-többletet is jelentenek a költségvetésnek, amit még a...

Szabadlábon hagyták a Dózsa György úti gázolót

Bilincsek nélkül sétált ki a bíróságról az a férfi, aki május közepén, Budapesten a Dózsa György úton karambolozott írja az...

Viharos hét jön - bekeményíthet az EU

A hét végén keménykedni támadt kedve a brit miniszterelnöknek, ám elemzők emlékeztetnek arra, hogy a londoni kormány eddig mindig...

Újra repülnek a pulykák, mélyben az angol font

Míg a világ tőzsdei csendesen lefelé tartanak, nálunk újra nekiestek a tisztelt befektetők a hátsó sornak: Appeninnt és Enefit...

A világ 6 legjobban fizető állása

Még mindig a vállalatvezetők és bizonyos munkakörökben lévő egészségügyi dolgozók viszik haza a legmagasabb fizetést. De vajon melyik...

Mi a mai vezető legfontosabb képessége?

A modern vezető nem mindentudó, hajlandó tanulni, hisz a fejlődésben és a felhatalmazásban. A Másképp Gondolkodók lesz a 2017 őszi HR...

Hajós András: Nincs alku a TV2-vel

Valamint határozottan kijelenti azt is, hogy nincs alku közte és a tévé között.

Gombaméreg a kenyérben: érdemes erre odafigyelni

Egyre több háztartásban otthon dolgozzák fel a megvásárolt gabonát, ami viszont veszéllyel járhat, ezért ezeket érdemes bevizsgáltatni...

Első babafotó: Végre megmutatta kisfiát Sebestyén Balázs

A műsorvezető éveken keresztül rejtegette a nyilvánosság elől második gyermekét, Noelt! Most megmutatta!

Nagy István: Egyre többen vesznek nyúlhúst itthon

Az FM államtitkára szerint eredményes a nyúlhúst népszerűsítő kampány.

Rosszul áll az Uber szénája Európában

Alig két hónapja volt, hogy Szpunar főtanácsnok indítványában megállapította, hogy az Uber elsősorban nem információs társadalommal...

Sport

Fotó: agyonverték Andrej Dracsov erőemelő világbajnokot

A 32 éves sportoló kocsmai verekedésbe halt bele.

Neymar után Messi is távozhat a Barcelonától

Sajtóértesülés szerint Messit kivásárolhatja a Barcától a Manchester City.

A szerbek a végén darálták be a magyar férfi pólósokat

Märcz Tamás szerint a negyedik negyedben szétesett a védekezés.

Csattanós a válasz, miért építenek magyar közpénzből szlovákiai stadiont

Révkomáromban alakulgat a foci, de pusztul a stadion. A Miniszterelnök Úr megtudta, azonnal cselekedett, a helyiek pedig hurráoptimisták.

Neymar ezzel a trükkel alázta porrá ellenfelét

A fiatal francia fel is húzta magát.

Nem hitte el az edző, hogy a Barca érdeklődik a játékosáért

Lucien Favre-t az újságíróknak kellett felvilágosítani.

Nem bírt magával, piros lapot kapott a Real Madrid csapatkapitánya

A Real Madrid simán nyert az első bajnokin, de az öröm nem lehet felhőtlen.

A futballtörténelem legnagyobb igazolására készül a Man. City?

A Yahoo Sports France szerint a Manchester City kész kifizetni Messi 300 millió eurós kivásárlási árát.

Hosszú Katinka legyőzője 20 évesen már csak kutyát sétáltat

Még mindig nem tudja, folytatja-e a karrierjét Rio négyszeres olimpiai bajnok tornásza, Simone Biles. Jó ideig kevesebbet sportolt, mint egy átlagember, a régi edzője Floridába költözött.

Messi komolyan fontolgatja, hogy elhagyja a Barcát

Még mindig nincs aláírva az új szerződése.

Vébén küzd a gyönyörű kajakos - elbűvölheti a világot Lucz Dóra

Szolnok Fiatal, sikeres és gyönyörű a kajak-kenu válogatott legújabb reménysége, Lucz Dóra (22). A plovdivi Európa-bajnokságon Lucz két aranyat nyert, K1 200 méteren és K4 500-on. A férfi rajongókat nemcsak tehetségével, hanem szépségével is elbűvöli a héten a világbajnokságon csillogtathatja meg tudását, s kápráztathatja el az erősebbik nem képviselőit.

0

Bulvár

Riasztották a honvédségi Gripeneket

Egy Boeing tévedt a magyar légtérbe Ausztria felől, anélkül, hogy bejelentkezett volna rádión.

Dr. Paradicsom: egy rakás bajra jó

A paradicsom, a benne található vitaminoknak és a likopinnak köszönhetően igazi gyógynövény. Mire és miért fogyasszuk? Íme!

Fertőzött hús került a boltok polcaira, rengetegen megbetegedhettek

Hepatitisz-vírust találtak a kolbászokban és sonkákban.

Arany almaecet: ennyi mindenre jó.

Gyorsabban szeretnél fogyni? Nem megfelelő az anyagcseréd? Ragyogóbb hajra vágysz? Túl száraz a bőröd? Semmi pánik, szerezz be egy üveg almaecetet, aztán figyeld az eredményt!

Ez a tíz legmegbízhatóbb autó a Földön. Az öné köztük van? - videó

Nem lehet elfogulatlan az ember, ha a saját autójáról mesél akár csak ismerőseinek, így hajlamosak vagyunk néha túldicsérni nem is annyira jól működő járgányunkat. De vajon melyik az a tíz modell, amelyeket valóban a legtöbb tulajdonos szeret? Íme a lista.

Hajtóvadászat indult: utakat zárnak le, nagy erőkkel vonult ki a rendőrség

Úttorlaszok sokaságát emelte a rendőrség, keresik a gázolót.

Álomnyaraláson, lánya szeme láttára halt meg a tanárnő

A nő túl jól szórakozott, ez lett a veszte.

Holttestet találtak a Stadionoknál, többeket pedig mentő vitt el

A férfira a Hungária körúton, a földön fekve találtak rá. Azok, akiket mentő vitt el, zavartan viselkedtek.

Újabb tragédia: Ismét gyászol az Omega

Az elmúlt két évben tragédiák sora érte az Omega zenekart, hiszen öt tagjukat is elvesztették. A csapat most újra temetett...

Kincset rejthetnek az elhagyott gyümölcsösök

Kihalófélben lévő gyümölcsök megmentésére vállalkozott egy család Kecskeméten. Saját gyűjtésből és génbankból szaporítanak régi fajtákat. A Barna család küldetésének tartja a Kárpát-medence őshonos fajtáinak megőrzését.

blogmorzsák

Jó üzlet a garázs bérbeadás?

Egyre inkább elterjedt, hogy garázst érdemes vásárolni, mivel ez egy biztonságos, megtérülő befektetés. Nézzük meg, mi mindenre nem szoktak az emberek gondolni!

Mégis miért tanuljak?

Hogyan motiválható a diák, aki a tanár fejéhez vágja, hogy még a gyártósoron is magasabbak a fizetések, mint a tanári szakmában?

A svédeknél nem igazán éri meg autóba ülni

Aki a MÁV-on nevelkedett, azt bizonyára kellemesen meglepi a svéd vasutak fejlettsége.

Felszínes, üres és hazug kommunikáció

Ez az egyirányú kommunikáció általában a katonás szervezetek egyik jellemzője.

Itt van egy vízesés, itt például nagyon jól nézne ki egy stadion

Erre igazán megéri egy kis pénzt áldozni. Mond­juk 4,65 milliárdot. Upsz, 6,5 lett, maradhat?

Hogyan gyilkoljuk meg a romantikát?

Egy kiadós ebéd után a hancúrozás a leg­utolsó dolog, ami egy férfiember lázba hoz.

Z-generációsok kasztrendszerben

Hazánk egyik legismertebb szociológusának prognózisa a mai tizenévesek jövőjéről.

Utolsó figyelmeztetés a Ryanairtől

Továbbra is tesznek a csomag­szabályra az uta­sok, nem lesz más hátra, mint megváltoztatni.

Egy kis kikapcs a belvárosban

A Monk's Bistro főleg vacsorázó helyként él a köztudatban, de kifejezetten érdemes ide ebédidőben is betérni.

A dédi zserbója

A zserbó koronázatlan királya minden desszerteknek, amit sosem lehet letaszítani a trónról.

Új, bizarr részletek derül­tek ki David Bowie életéről

Kiszivárgott pár sztori a készülő életrajzi könyvéből.

Átlátszó ruhák a vörös szőnyegen

Divat a meztelenkedés: mindent a szemnek!

0