Ezt olvasta már?

Férfi röplabda NB I - Vendég sikerek

Mindhárom szombati mérkőzés vendéggyőzelemmel zárult a férfi röplabda NB I alapszakaszában.

0

A listavezető Ferencvárossal játszik a második Honvéd

Semleges környezetben, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik a listavezető Ferencváros és a második helyen álló Budapest Honvéd rangadóját a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában.


hirdetés

A házigazdák a kispestiek, de mivel a Bozsik Stadiont hamarosan lebontják, ezért az MTK otthonában kénytelenek vendégül látni fővárosi riválisukat, amely még - a címvédő MOL Vidi FC mellett - veretlen az idényben.

A két csapat minden sorozatot egybevéve eddig 235-ször találkozott egymással, 126 FTC-siker és 41 döntetlen mellett 68-szor nyertek a kispestiek. Legutóbb májusban Kispesten 1-1-es döntetlen született.

A találkozó egyik érdekessége Davide Lanzafame játéka lehet: az olasz légiós évekig volt a kispestiek kedvence, bajnoki címhez, majd bronzéremhez segítette az együttest és elnyerte az NB I legjobb futballistájának járó elismerést. Idén nyáron szerződött a rivális zöld-fehérekhez, amit sok kispesti szurkoló nem tudott elfogadni.

A címvédő MOL Vidi FC számára megkezdődik a kétfrontos küzdelem, ugyanis csütörtökön az Európa Liga csoportküzdelmeinek nyitányán a fehérorosz BATE Boriszovot látja vendégül a Groupama Arénában. Éppen ezért nagy kérdés, hogy a sereghajtó, a mezőnyben egyedüliként nyeretlen Puskás Akadémia ellen Marko Nikolic milyen összeállításban küldi majd pályára csapatát.

Az NB II-ből egy év után visszatért, jelenleg harmadik MTK Budapest ezúttal a Paks vendége lesz. A kék-fehérek rossz szájízzel mehettek el a válogatott miatti szünetre, ugyanis a legutóbbi fordulóban óriási meglepetésre hazai pályán kikaptak a mindaddig nyeretlen Kisvárda együttesétől.

A nyolcadik fordulóból az M4 Sport az Újpest FC-Debreceni VSC és Budapest Honvéd-Ferencváros mérkőzéseket közvetíti élőben, míg a Kossuth Rádióban a 17 órakor kezdődő mérkőzések második félidei eseményeiről körkapcsolás lesz.

 

OTP Bank Liga, 8. forduló:

Újpest FC-Debreceni VSC 17.00, tv.: M4 Sport

Puskás Akadémia FC-MOL Vidi FC 17.00

Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 17.00

Paksi FC-MTK Budapest 17.00

Kisvárda Master Good-Szombathelyi Haladás 17.00

Budapest Honvéd-Ferencváros, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.30, tv.: M4 Sport

A tabella:

1. Ferencváros 7 5 2 - 17-6 17 pont

2. Budapest Honvéd 7 5 1 1 12-5 16

3. MTK Budapest 7 4 1 2 11-10 13

4. Debreceni VSC 7 2 4 1 9-9 10

5. MOL Vidi FC 5 2 3 - 11-4 9

6. Mezőkövesd Zsóry FC 6 2 2 2 7-5 8

7. Újpest FC 6 1 4 1 5-6 7

8. Paksi FC 7 1 4 2 7-9 7

9. Diósgyőri VTK 7 1 3 3 5-10 6

10. Szombathelyi Haladás 7 1 2 4 9-13 5

11. Kisvárda Master Good 7 1 2 4 3-13 5

12. Puskás Akadémia 7 - 2 5 7-13 2

A 3. fordulóból a MOL Vidi FC-Mezőkövesd Zsóry FC, valamint a 6. fordulóból a MOL Vidi FC-Újpest FC mérkőzést a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-selejtezői miatt elhalasztották.

 







0

hírek innen, onnan

Valaki lelőtt egy delfint Kaliforniában

Partra sodródott delfint találtak, ami eleve is szomorú, de az még jobban megdöbbentette a hatóságokat, hogy hogyan halt meg.

Hernádi Zsolt visszakerülhet az Interpol körözési listára

Horvátország javára döntött az Interpol végrehajtó bizottsága.

November 28-ig lehet pályázni az Ifjúsági tudományos és innovációs versenyre

November 28-ig lehet pályázni a Magyar Innovációs Szövetség ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyére - mondta...

Hollik: a migránskártyák ügyében az ENSZ menekültügyi főbiztosától is választ várunk

A migránskártyák ügyében az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától is választ várnak a kormánypártok - mondta a Fidesz-KDNP...

Tarlós István: Budapesten csak az a hajléktalan nem részesül emberi ellátásban, aki visszautasítja azt  

Október 15. a hazai hajléktalanellátás történetének egyik mérföldköve, ugyanis ezen a napon lépett élet az az...

Kínától 6 nap vízummentességet kaptunk

Kínában jövőre nem kell vízumot váltanunk 144 órás tartózkodásra

Új népbetegség? Számítógépezőket, okostelefon használókat fenyeget a szindróma

A sok számítógép- és okostelefon-használat is hozzájárulhat az egyre gyakoribb csuklótáji alagút szindróma kialakulásához.

Orvos: egyre több embert érint a csuklótáji alagút szindróma

Főképp a középkorú nőket érinti a feszülő, fájdalmas kézzsibbadással járó csuklótáji alagút szindróm

Székely autonómia - tüntetés és naggyűlés kezdődött

Az utóbbi száz év jogküzdelmeit felidéző centenáriumi nagygyűlésre és a Székelyföldnek területi autonómiát követelő tüntetésre...

Theresa May szerint az sem könnyítené meg a Brexit-tárgyalásokat, ha félreállna

Egy esetleges vezetőváltás csak bizonytalanságot teremtene ? vélekedik a brit miniszterelnök.

Magyar pilóta is nagyot bukott Makaón

A Zengő-versenyző Szabó Zsolt törte rommá kocsiját két körrel a szezon vége előtt.

0

Sport

Hiába a BL legjobban fizetett kézicsapata a Veszprém, teljesen beleállították a földbe

A magyar kézilabda egyik kirakatcsapata lassan pofozógéppé válik a Bajnokok Ligájában, pedig ilyen minőségű és mennyiségű játékoskerete senkinek sincs. A helyzet roppant kínos, ám közel sem annyira meglepő, ha kicsit mögé nézünk.

A focikapus elképesztő gólt lőtt a saját tizenhatosáról - videó

A másik kapus szabadrúgása után talált be a 134-szeres válogatott legenda.

Alonso szenvedése megmutatja, hogy miért rossz a Forma-1

Sergio Perez biztos abban, hogy egy jobb autóban akár idén is világbajnok lehetne a spanyol.

Neymar és Cavani látványosan összebalhézott a pályán

Lesz dolga Thomas Tuchelnek és Lőw Zsoltnak, amikor a két sztár visszatér Párizsba.

Sorsdöntő meccs jön a finnek ellen

Még a bennmaradás sem biztos, miközben az EB-sorsolás a tét.

Rettegtek az F1-es csapatok a brazil versenypályától, ami a szegénynegyed mellé épült

Sao Paulo A Forma1-es világbajnoki sorozat egyik legrégebbi és legnépszerűbb helyszíne egyben a legveszélyesebb is. Nem túlzás, a csapatok tagjai az életüket kockáztatják, hogy eljussanak a szálláshelyükről a Brazil Nagydíj pályájára.

Messi szerint ezt a négy játékost kell leigazolnia a Barcának.

Az argentin klasszis listáján igazi világsztárok is szerepelnek.

Lenyűgöző felvételek a MOL Vidi vadiúj stadionjáról - videó

A létesítményt november 21-én avatják fel az Újpest ellen.

Nemzetek Ligája-meccsen káromkodott a magyar tévériporter

Jókorát káromkodott egy magyar riporter egy Nemzetek Ligája futballmeccs közvetítése alatt.

0

Bulvár

Utálatos és kegyetlen tévhit dőlhet meg őseinkről

A neandervölgyiek nem éltek veszélyesebben, mint a Homo sapiens erre a megállapításra jutottak a Nature szerdai számában megjelent tanulmány szerzői.

Elhunyt Princz Gábor

Elhunyt dr. Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatója - értesítette Princz Gábor családja az ATV-t. Princz Gábor 62 évesen tragikus hirtelenséggel hunyt el Bécsben.

Lehet, hogy decembertől megnő a budapesti utcákon sétáló úriemberek száma

Decembertől a méretre szabott öltönyök némi gépi segítségnek hála fele annyi idő alatt készülnek el és kevesebbe kerülnek, ezáltal elérhetőbbé válnak.

Sokan rendszeresen szedik, pedig tartós orrdugulást is okozhat

Ha eddig nem sikerült feltárni a hetek-hónapok óta fennálló orrdugulás okát, akkor érdemes a rendszeresen szedett gyógyszerek mellékhatásait is ellenőrizni. Egyes vérnyomáscsökkentők is okozhatnak orrdugulást, ha nem történik meg időben a gyógyszer cseréje, és az orrdugulás kezeletlen marad, akkor akár műtétet igénylő szövődmények is kialakulhatnak.

"Kálmán Olga egy fizetett prostituált"

Kálmán Olga nem hagyja népét magára, újból képernyőn lesz a Jobbik házitévéjében - többek között erről is szó volt az ECHO TV Troll című műsorában. Az N1TV új műsorának résztvevőiről Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese azt mondta: a társaság csupa kiégett, kétségbeesett, semmire sem jó zsoldosból áll.  A fizetett prostituáltjaik ott ülnek a stúdióban. 

Ezekkel a tünetekkel irány a nőgyógyászati endokrinológia

Ma már léteznek olyan orvosok is, akik a nőgyógyászati endokrinológia területében mélyedtek el.

Igenis le tudsz fogyni 5-7 kilót 2 hónap alatt

Ez a két hónap akkor is eltelik, ha nem programozod be tudatosan az életmódodat úgyhogy akár bele is vághatsz! Megmutatjuk, hogyan szabadulhatsz meg attól a néhány makacs, lerázhatatlannak tűnő kilónyi súlyfeleslegtől.

Hatalmas károkat okozott a jégvihar

Sokáig nem felejtik el az olasz farmerek október utolsó előtti vasárnapjának éjszakáját, amikor szokatlan erejű jeges vihar csapott le az országra.

Paplan nélkül, hogy lássák, hogy b*szok - A ValóVilág játékosai elárulták, hogyan szexelnének a villában

A ValóVilág játékosanak egy egyszerű kérdésre kellett válaszolniuk.

Orbán elmebetegségéről nyilatkozott egykori politikustársa

Pető Iván adott interjút a Népszavának. Az egykori Szdsz meghatározó politikusa elmondta a véleményét Orbán Viktorról is.

3-an is kiestek az X-Faktorból - A nézők nagyon kiakadtak a mentorokra

Az X-Faktor első Élő show-jában elszabadultak az indulatok, amikor a mentorok értékelték a produkciókat. A kommentelőket is megosztották a döntéseik.

Decemberig marad a meleg - drágul az áram

Úgy tűnik, idén nem a hideg, hanem a szárazság okoz majd drágulást az európai energiaszektorban. Az előrejelzések szerint decemberben is folytatódó szokatlan idő növelheti az áram előállításának költségét.

blogmorzsák

4 ok, miért teljesen érdektelen a Gruevszki-ügy

Van még az országban valaki, aki meg­lepődött Orbán legújabb húzásán?

November 17.: rendelet a magyar nők választójogáról

A magyar történelem egyik legrosszabb évében született meg a jogszabály, amelyik korát meg­előzően politikai jogokat biztosított a nőknek.

Minek fejleszti az Apple a mesterséges intelligenciát?

Lehet oly módon veszi át az irányítást, amire most még senki nem számít?

Budai kiskocsmák az Observerben

Az ecet- és gesztenyéfás, oleandervirágos, citeramuzsikás budai kiskocsmák romantikája bevonult a világsajtóba is.

Sterbinszkyt adod?

Faterodéknak alap, és lehet, hogy a te mixedet is kiválasztja.

Mit is jelent pontosan a politikai korrektség?

Egy nemrég publikált felmérés szerint az amerikaiak 80 százaléka szerint a politikai korrektség probléma.

Szingapúri Lányok formaruhája már 50 éve változatlan

Vajon mi lehet az oka e különlegességnek?

Luxus panelprolinak lenni jó

Panelproliság, kicsit vidámabb megközelítésből.

Procida: nézd meg ezt a kis szigetet Nápoly mellett!

Nápolyból mindenki Caprira vagy Ischiára igyekszik, pedig Procida az igazi kincs!

Gluténérzékenység és alkoholtilalom?

Va­lóban ártal­ma­sak a lepárlással készült italok?

Orbán arcul köpte a saját törvényeit

Nem kétséges, hogy a miniszterelnök a Gruevszki-ügyön csak veszíthet.

4 kérdés, melyek nem maradhatnak válasz nélkül a Gruevszki-ügyben

„Gruevszki túl sokat tud, és amíg nálunk van, addig ebből baj nem lehet?“

0