A pénzügyi szakértők szerint az árfolyamrögzítéssel jól járnak az ügyfelek
A végtörlesztők mellett az árfolyamrögzítést kihasználók is nyertesei lehetnek a deviza lakáshiteleknek - fogalmazott a European Federation of Financial Advisors (EFOFA), a Pénzügyi Tanácsadók Európai Szövetségének (PTESZ) elnöke csütörtökön, Szegeden.
Patkós Róbert a hiteleseknek tartott előadás kapcsán az MTI-nek elmondta: az ügyfelek tájékoztatására országos turnét szerveztek, hiszen kevesen értik, hogy a pénzügyi világban milyen lehetőségeik vannak akkor, ha devizahitelük van. A szakember hangsúlyozta, sokan aggódnak, hogy mi lesz a devizahitelük sorsa, azonban vannak olyan forinthitelek, amelyek felvételével sokkal nagyobb veszteséget könyvelhet el az ügyfél, mintha megmaradna a devizahitele, és az árfolyamrögzítés lehetőségeivel élne. Akár több millió forintos különbség is lehet - mutatott rá. A devizahitelnél már akkor is csökkenés tapasztalható a részletben, ha javul az árfolyam - hívta fel a figyelmet.
Ezzel egyidejűleg viszont a forinthitelek 14,5 százalékos kamattal futnak, és annak a törlesztőrészlete annyi lesz, mintha 255 forinton törlesztené a svájci frankos hitelét - mutatott rá.
A 2011. október végén alakult szövetség szegedi előadására több mint százan érkeztek. Egyelőre csak néhány tanácsadó cég dolgozik a szervezetben, miután nagyon szigorú feltételrendszernek kell megfelelniük. Jelenleg magyar és román tanácsadók alkotják a mintegy 70 fős csapatot.
A szegedi előadást követően február 10-én Székesfehérváron is tartanak egy tájékoztatót, de a tervek szerint az ország több pontján segítenek az érdeklődőknek. Patkós Róbert elmondta: az ügyfeleknek azt ajánlják, független tanácsadó cégeket keressenek devizahiteleikkel kapcsolatban, hiszen a pénzügyi szolgáltatóknak nem feltétlen lesz érdekük az összes lehetőség felvázolása. Emellett a szövetség is felvilágosítást ad, az érdeklődők az info@efofa.com címen vehetik fel velük a kapcsolatot.
mti

- A magyar gazdák érdekeit szem előtt tartó földtörvény készül
- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Az euróval szemben tartotta árfolyamát a forint szerda reggel
- A kiszámíthatóság a jó állam célja
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- A kormány ötmilliárd forinttal támogatja az óvodafejlesztést az ÚSZT-ben
- Három magánnyugdíjpénztár esetében 9 feljelentés
- Tartotta árfolyamát a forint kedd reggel
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni

