Ezt olvasta már?


A szlovák és magyar ferences rendtartomány jó kapcsolatára épül uniós projektjük

Uniós interregionális együttműkődésre már korábban is láthattunk számos példát. Ilyen volt a magyar Életfa civil szervezet uniós támogatása is, akik lengyel és szlovák szervezetekkel működtek együtt és egy transznacionális civilhálót kívántak kiépíteni. Fókuszban a szlovák és magyar ferences rend!

Az eddig bemutatott Európai Unió által finanszírozott és támogatott projektek között nagyon különböző jellegű és területen zajló fejlesztés került a reflektorfénybe, azonban a vallási és egyházi szcéna eddig nem jelent meg. A ferences rendtartomány kettő magyar és kettő szlovák kolostorának interregionális együttműködésének keretein belül kezdődött meg 2018-ban az a határokon túl nyúló projekt, amelynek célja Szécsény, Szentkút, Fülek és Pozsony ferences kulturális és épített örökségének felújítása a vallási célú turizmus jegyében, amely azt jelenti, hogy számos eddig a nagyközönség elől elzárt ferences épületet nyitnak meg a nyilvánosság számára a renoválásokat követően.

A határterület ferences kulturális örökségi helyszíneinek turisztikai célú fejlesztése a két rendtartomány együttműködése által (MONUMENTIS) (SKHU/1601/1.1/060) című projekt az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretein belül valósul meg 2.939. 885,12 eurónyi összköltségből (ez közel 1 milliárd forint), amelyhez 2.498.902 euró (azaz 785 millió forint) támogatást biztosít az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alap. A ferences rendtartomány, amelybe ezen két magyar, illetve két szlovák kolostor tartozik, számos történelmileg jelentős épített örökséggel rendelkezik, amelybe nem csak épületek, templomok tartoznak, de műtárgyak is. Szécsényen például egy 14. Századi gótikus sekrestye, illetve barokk bútorok kerülnek restaurálásra. A nemzetközi együttműködési uniós projekt azonban nem valósulhat meg a két ferences rendtartomány között lévő kölcsönös jó és bizalmi kapcsolat nélkül, amely jelen esetben adott. Erre építve indult meg a pályázat, amelyről a Szentkúti ferences házfőnököt, Lóránt atyát kérdeztem meg interjúban a projektről és annak különböző elemeiről.

 

Milyen fejlesztési folyamatok és munkálatok fognak végbemenni az uniós pályázat keretein belül?

Nem csak épületet fejlesztünk és renoválunk a beruházás során, de különböző műtárgyak is restaurálásra kerülnek, mint például egy barokk, történelmi értékkel bíró festett stallum (templomi pad). Az építészeti projekt egyébként 4 blokkra bomlik, ebbe tartozik bele a pozsonyi gótikus ferences templom tornyának restaurálása, valamint a szentkúti templom teljeskörű szigetelése és külső festése. Megépül Szentkúton a Csend háza, amely nyolc szobájával a zarándokok visszavonulására lesz alkalmas, ahol szó szerint csendben pihenhetnek meg a világ zajai elől. A különböző szabad foglalkoztatások jegyében kialakítunk egy főként gyermekeket célzó szabadidős foglalkoztatót, valamint a negyedik blokk a tájépítészet keretén belül utakat, járdákat és kerítéseket újítunk fel.

 

Az uniós támogatás nem csak a kulturális és épített örökségek felújítása de egyben védelme is, hiszen az épületek és a műtárgyak több száz éves múlttal rendelkeznek, melyek a legrégebbi örökségek?

Szécsényen például van egy 14. századi kolostor, ami gótikus stílusban épült és amelyet az uniós pályázat keretein belül restaurálnak. Itt péládul nagyon egyedi és gyönyörű fafaragványok találhatók, amelyek közel 700 évesek magával az épülettel együtt.

 

Mik voltak a motivációk, hogy belevágjanak egy ilyen nemzetközi uniós projektbe? Milyen igény hívta elő a támogatás szükségességét?

Volt egy nagy szentkúti beruházás még 2015-ben, egy ÉMOP-os pályázat, amelyet 2013-ban indított el a ferences rend. Ennek a támogatásnak a segítségével sikerült részben felújítani a szentkúti kegyhelyet, azonban bőven maradt még teendő. Füleken és Pozsonyban szintén volt felújítandó műemléképület, ezért úgy döntöttünk a szlovák ferencesekkel együtt, hogy belevágunk az interregionális projektbe, hogy ezzel is fenntartsuk azt a kulturális, építészeti és szellemi örökséget, amelyet 1920-ig egy ferences rendtartomány foglalt magába, hiszen, akkor még nem csatolták el az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területeit. Így célunk azoknak a örökségeknek is a bemutatása vallási turizmus szemszögből, amelyet a különböző ferences kolostorok őriznek. Szentkúton már hagyományosan jelen van a vallási turizmus, hiszen századok óta közkedvelt zarándokhely.

Így célunk azoknak a örökségeknek is a bemutatása
vallási turizmus szemszögből, amelyet a különböző ferences kolostorok őriznek. Szentkúton
már hagyományosan jelen van a vallási turizmus, hiszen századok óta közkedvelt
zarándokhely.Így célunk azoknak a örökségeknek is a bemutatásavallási turizmus szemszögből, amelyet a különböző ferences kolostorok őriznek. Szentkútonmár hagyományosan jelen van a vallási turizmus, hiszen századok óta közkedveltzarándokhely.

 

Milyen a szlovák és a magyar ferences rend közötti kapcsolat? Az uniós projekt kapcsán szoktak találkozni?

Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a szlovák testvérekkel, hiszen e kölcsönös jó viszony nélkül nem tudnánk együtt működni a nemzetközi uniós projekt keretein belül. A szlovák ferences rend egy 80 főből álló provincia, amelynek két magyar tagja is van. A növendékek részéről is elmondható, hogy rendkívül készségesek mind a szlovák, mind a magyar rendtartományon belül. Úgy vélem erre a jó kapcsolatra épül az egész pályázat. Pozsonyban két alkalommal találkoztunk már a projekttel kapcsolatban, hogy átbeszéljük az egyes részletek és mi, mint az épületek tulajdonosai igen nagy odafigyeléssel követjük az egyes munkálatokat és azok körülményeit. A felújítások nem csak anyagi formában nyilvánulnak meg, de számunkra és a látogatók számára is egyfajta mentális és spirituális megújulás lehetőségét kínálja ez a projekt. Sokat köszönhetünk az uniós támogatásnak.

 

A beruházásnak során az egyes vallási turisztikai épületekben különböző interaktív elemeket alakítanak ki. Mik lesznek ezek? Mire kell itt gondolni?

Például ilyen interaktív fejlesztési elem lesz az audio guide, amely számos múzeum alapfelszerelése. Ez egy tárlatvezető eszköz, amelynek segítségével az adott kiállításon, vagy jelen esetben a kolostor és annak műtrágyainak megtekintése során a fülünkben hangzanak el a releváns információk egy külső hangeszköz révén. A tervezett ferences rend történetét bemutató kiállításon lesznek különböző roll up-jaink, amelyeken szintén a releváns információkat fogjuk elhelyezni. Minden azért nem szeretnék elárulni, akit érdekel látogasson el majd a kiállításra. Szeretettel várunk mindenkit.

 

Egy pályázat teljesítése során- független a sikeres megvalósítástól és az indikátorok teljesmértékű teljesítésétől - merülhetnek fel nehézségek. Mi volt a legnagyobb probléma a pályázat megvalósítása során? (Adminisztráció, bürokrácia kérdése stb.)

Kimondottan hátráltató akadályba nem nagyon ütköztünk eddig a megvalósítás során, azonban azt mi is érzékeljük, hogy az építőipari árak drasztikusan emelkednek és ennek függvényében a beruházás egyes költségeinek felhasználási keretét át kellett strukturálnunk, de ezenkívül nem adódott semmi gond. Talán még néhány személyi változás, mint nehezítő tényező mondható el “problémaként”, amely bennünket érint a projekt kapcsán. De célunk, hogy a kulturális és vallási értékek megőrzése nemzeti és hazai szinten, így úgy gondolom ennek a magasztosabb célnak az érdekében egy két akadály leküzdése nem jelenthet gondot.


Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.

 

 

 

Lokodi Dávid/lockkerdee







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

Egy kisebb falkányi robotkutya segít az erőművek üzemeltetésében.

Fekete-Győr András páros lábbal szállt bele Deutsch Tamásba

Szerinte ideje lenne „elhúzni a csíkot”.

Apró, nyiszlett könyvmoly volt, ráadásul liberális – mégis sztár lett a nácik között Otto Rahn

A Szent Grál megszállott kutatója, Otto Rahn az SS vezetőjének figyelmét is felkeltette.

Megdöbbentő vallomás: Claire Foy éveken át parazitákkal élt együtt – ezért mondott le végleg a koffeinről

Claire Foy most először beszélt arról, milyen volt éveken át úgy élni, hogy a teste folyamatosan vészjeleket küldött – valódi...

Félelmetes víziszörnyre bukkantak – nagyobb, mint egy iskolabusz

Most Argentína partjainál dolgozó tudósok új felfedezést tettek: lefilmeztek egy óriási medúzát – félelmetesen hosszú csápokkal. A...

Közel egy év után sem hallgattak ki senkit gyanúsítottként az MNB-ügyben

A nyomozás 2025 márciusában indult a 266 milliárd forint értékű alapítványi vagyon elvesztése miatt.

Közel egy év után sincs gyanúsítottja az MNB-ügynek

Nem tudni, kihallgatták-e Matolcsyt.

Humanoid robotot épít Szerbia

Ha lesz hozzá elég áram.

Brutális módon drágultak a panellakások az elmúlt egy évben Budapesten

Elszálltak az árak a fővárosi lakáspiacon: Budapesten tavaly a panellakások drágultak a legnagyobb mértékben, miközben a téglalakások...

Halálos lavina végzett két magyar férfivel a Magas-Tátrában

Tragédiába torkollott egy hegyi túra a Magas Tátrában: egy pénteken lezúduló lavina két magyar férfit sodort maga alá a Csorba-tó...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Büntetőpárbajban bukta el női pólóválogatottunk az Eb-finálét a hollandok ellen

A szétlövésben egyedül Keszthelyi Rita hibázott, ezzel ezüstérmes csapatunk Funchalban.

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy