Ezt olvasta már?


A távközlési adóról dönt a parlament

Az Országgyűlés akár már ma dönthet a távközlési adó bevezetéséről, míg a médiaszabályozás változtatásáról szóló kormányzati javaslat esetében várhatóan csak a benyújtott módosító indítványokról határoznak.

   A Ház emellett ma kezdhet tárgyalni a svájci CERN kutatóintézet Csillebércre tervezett új adatközpontjának állami támogatásáról, valamint a Budapesti Olimpia Központ rekonstrukciójáról.

    A parlament mai egynapos ülésén a házelnök napirendi javaslata alapján nem hangzanak el interpellációk, azonnali kérdések és kérdések a napirend előtti felszólalásokat követően.

    A képviselők így elsőként a médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő törvénymódosításhoz benyújtott módosító javaslatokról dönthetnek. Az előterjesztés zárószavazását ezt követően csak abban az esetben tarthatják meg, ha nem változik az eredeti javaslat, erre azonban kevés esély van, mivel az indítványhoz kormánypárti és bizottsági módosító javaslatok is érkeztek. Az MSZP és az LMP úgy értékelte, a fideszes módosító indítványok a Klubrádió ellen születtek.

    Az Országgyűlés ezt követően határoz a távközlési adó bevezetéséről. A parlament elsőként a módosító javaslatokról szavaz, ám ezúttal várhatóan nem változik a kormány eredeti előterjesztése, így a képviselők elfogadhatják az indítványt. Ez alapján a  távközlési adót július 1-jétől vezetik be, ténylegesen pedig augusztustól szedik be a vállalatoktól, úgy, hogy a telefonálások után havonta az első 10 perc adómentes lesz, efölött azonban minden perc 2 forinttal adózik, hasonlóan az SMS-ekhez és MMS-ekhez. A kormány tervei alapján az adó a magánszemélyekre vetítve havonta legfeljebb 700 forint, a cégeknek pedig maximum 2.500 forint lehet. A távközlési cégekre kivetett adótól évi 44,4 milliárd forintos bevételt vár a kormány.

    A határozathozatalok követően négy új előterjesztés részletes vitájával folytatódik a parlamenti ülés a napirendi javaslat szerint. Elsőként a fideszes Koszorús László idei költségvetéshez benyújtott módosító javaslatát kezdhetik tárgyalni, amely a genfi székhelyű CERN részecskegyorsító kutatóintézet informatikai adatközpontjának, az MTA Wigner Fizikai Kutatóintézet 8,5 milliárd forintos beruházásának szán állami támogatást. A magyar pályázat 28 jelentkező közül került ki nyertesként, így az új központ Csillebércen épülhet fel 2013 elejére, és ultra szélessávú hálózati kapcsolatot hoz létre Genf és Budapest között.

    Később két sportcélú törvénymódosítás általános vitáját bonyolíthatja le a Ház. Mindkét javaslatot a fideszes Bánki Erik jegyzi, előbbi a Budapesti Olimpiai Központ, vagyis a Puskás Ferenc Stadion környékének rehabilitációjáról rendelkezik úgy, hogy egy a "sport- és kulturális igényeknek megfelelő, nemzetközi színvonalú, összetett szolgáltatásokat nyújtó épületegyüttes" jöhessen létre. A kormánypárti politikus egyebek mellett kezdeményezi, hogy a beruházáshoz ne kelljen kikérni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hozzájárulását, engedélyét; az elkészült építmények pedig a magyar állam tulajdonába és az építtető vagyonkezelésébe kerüljenek. 

    Bánki Erik javaslata alapján az építkezés során nem kellene majd alkalmazni például a kulturális örökség védelméről szóló törvényt, továbbá az épített környezet átalakításáról és védelméről szóló jogszabály településrendezési eszközökre vonatkozó rendelkezéseit. A politikus szorgalmazza továbbá, hogy az épületek akkor is elkészülhessenek, ha azok nem felelnek meg az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló belügyminisztériumi rendelet épületek közötti távolságra vonatkozó előírásainak. Bánki Erik emellett az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletet úgy alkalmazná, hogy a beruházás megengedett legkisebb zöldfelülete húsz százalék, a megengedett legnagyobb építménymagasság ötven méter, az épületek legmagasabb pontjára vonatkozó megengedett legnagyobb érték pedig nyolcvan méter lehessen.


MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Fontos hírt kaptak a magyar nők!

Döbbenetes számok láttak napvilágot!

19 százalékos ugrással zárta az első tőzsdei napját a SpaceX

Egy nap alatt több mint 500 millió részvény cserélt gazdát.

Hantavírus Magyarországon: erre kell figyelni

A szakértők szerint nincs ok pánikra, de figyelni kell.

200 felett zúzott az autópályán, elvették az autóját

Egy 28 éves férfit kapcsoltak le az osztrák A2-es autópályán, miután 214 km/h-val hajtott egy kölcsönkapott olasz sportkocsival.

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első...

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

Dua Lipa nem hagyományos menyasszony volt: ikonikus nőről mintázta esküvői szettjét

Dua Lipa és Callum Turner május 31-én mondták ki a boldogító igent Londonban, ám a rajongók figyelmét nemcsak a sztárpár, hanem az...

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A...

Olaszország rémei ellen szerzett először pontot a vb-n a házigazda

Kétszer is a gólvonalról mentettek a bosnyákok, de Cyle Larin kibabrált velük.

Fizikai és lelki bántalmazással fenyítette a gyerekeket egy óvónő Budapesten

A rendőrség kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt nyomoz.

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Kisebb vita alakult ki a felvezetőműsorban, furcsán indította a vb-t Dragóner Attila, az M4 szakértője

Berkesi Juditnak többször is közbe kellett szólnia a szexista megjegyzések miatt.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el

A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

A Barátok közt sztárja volt, ma ennyire luxusban él: pedig nem szerepel már a tévében

Tihanyi-Tóth Csaba négy éve szerepelt utoljára tévéműsorban, megteheti, hogy nemet mondjon a felkérésekre.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

0