Ezt olvasta már?


A tönk szélére küldené a bankszektort a tervezett tranzakciós adó

Patai Mihály szerint a kormánynak újra kellene gondolnia a tranzakciós adót, mert az elképzelés ellentmondásokat tartalmaz, és két "katasztrofális" év után gyakorlatilag a tönk szélére küldené a magyar bankszektort, amely így nem tudna hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez.

A Magyar Bankszövetség elnöke csütörtökön az M1 Az Este című műsorában hangsúlyozta: a tavaly decemberi megállapodás szerint 2013. január 1-jétől 50 százalékkal mérséklődnie kellene a speciális bankadónak, azonban ehelyett 150 százalékra emelkedik a bankok terhe. Az idén fizetett 120 milliárd forint után jövőre 60 milliárd lenne a megállapodás szerint, ehelyett 190 milliárdot kellene fizetniük. Hozzátette: nem akarnak semmiféle adót átterhelni a végfelhasználókra, a megállapodáshoz szeretnék tartani magukat.

A bankszövetség elnöke kifogásolta azt is, hogy kedden délután 2 órára kaptak meghívást a minisztériumba azzal, hogy elkezdik a tárgyalásokat, amihez este kidolgozta a bankszövetség elnöksége a koncepcióját, kinevezte a delegációját, a kormány azonban már kedden reggel bejelentette, hogy jóváhagyta a bankadót.

Ha az új adót bevezetik, a speciális bankadót mindenképpen ki kell vezetni 2013-ban - hangsúlyozta Patai Mihály, hozzátéve, hogy a következő hetekben mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy kompromisszumra jussanak a kormánnyal.

Patai szerint a tranzakciós adóról szóló elképzelések ellentmondásokat tartalmaznak. Példaként elmondta: van olyan magyar nagyvállalalat, amely tízezer milliárd forint értékű betéteket helyez el két-három napra a magyar bankokban, majd a jobb feltételek miatt más hitelintézetekbe viszi át. Mivel minden tranzakció után egy ezrelék adót kellene fizetni, ez minden lekötéskor 10 millió forintot jelentene. Ha a vállalat évente százszor mozdítja meg a tízmilliárd forintját, egymilliárd forint adót kellene fizetnie. Ennek az lesz az eredménye, hogy sem a bank, sem a vállalat nem fizeti meg az adót, hanem elmegy az üzlet más országba - figyelmeztetett. Az elnök szerint ezért ügyfelenként valamilyen felső határt kellene alkalmazni.

A bankszövetség elnöke hangsúlyozta: a végsőkig kompromisszumkészek, s meg fognak egyezni. Nyomást nem gyakorolnak, de a bankok tulajdonosai európai színtéren nyilván elmondják a véleményüket - válaszolta az azt firtató kérdésre, milyen nyomást tudnak gyakorolni, ha szükséges, a magyar kormányzatra.

Matolcsy Györgyről azt mondta, 32 éve a barátja, akivel megbeszélik a dolgokat, csak most a frontvonal két oldalára sodorta őket az élet. Úgy vélekedett, meg kell tudni állapodni, mert "nyílt hülyeségek vannak az elképzelésben". A hitel hiánya szinte minden mozgást megakaszt - mondta Széchenyire hivatkozva arra a kérdésre, mi lesz, ha nem sikerül megállapodni.

Ha a hitelezés nem indul be, nem lesz gazdasági növekedés Magyarországon. Tavaly decemberben megállapodtunk abban, hogy a bankok 60 milliárdos pofont viselnek el. Meg kell találni azt a módszert, amivel visszajutunk ide, mert a 190 milliárdos pofon tönkretesz mindannyiunkat; mindannyian bele fogunk rokkanni - jelentette ki.

 

mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Fontos hírt kaptak a magyar nők!

Döbbenetes számok láttak napvilágot!

19 százalékos ugrással zárta az első tőzsdei napját a SpaceX

Egy nap alatt több mint 500 millió részvény cserélt gazdát.

Hantavírus Magyarországon: erre kell figyelni

A szakértők szerint nincs ok pánikra, de figyelni kell.

200 felett zúzott az autópályán, elvették az autóját

Egy 28 éves férfit kapcsoltak le az osztrák A2-es autópályán, miután 214 km/h-val hajtott egy kölcsönkapott olasz sportkocsival.

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első...

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

Dua Lipa nem hagyományos menyasszony volt: ikonikus nőről mintázta esküvői szettjét

Dua Lipa és Callum Turner május 31-én mondták ki a boldogító igent Londonban, ám a rajongók figyelmét nemcsak a sztárpár, hanem az...

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A...

Olaszország rémei ellen szerzett először pontot a vb-n a házigazda

Kétszer is a gólvonalról mentettek a bosnyákok, de Cyle Larin kibabrált velük.

Fizikai és lelki bántalmazással fenyítette a gyerekeket egy óvónő Budapesten

A rendőrség kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt nyomoz.

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Kisebb vita alakult ki a felvezetőműsorban, furcsán indította a vb-t Dragóner Attila, az M4 szakértője

Berkesi Juditnak többször is közbe kellett szólnia a szexista megjegyzések miatt.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el

A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

A Barátok közt sztárja volt, ma ennyire luxusban él: pedig nem szerepel már a tévében

Tihanyi-Tóth Csaba négy éve szerepelt utoljára tévéműsorban, megteheti, hogy nemet mondjon a felkérésekre.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

0