Ezt olvasta már?


Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély

Bár a hét további részében enyhébb éjszakák várhatók, a fagyveszély nem múlt el, a jövő hét első felében ismét számítani lehet olyan éjszakákra, amikor 0 Celsius-fok alá csökken a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

Azt írták: a mögöttünk álló hétben a hőmérséklet kissé alacsonyabban alakult a március első felében már megszokottnál, a sokéves átlagnál 1-3 fokkal volt melegebb. A hűvös levegő beáramlása már vasárnap elkezdődött, éjszakánként a hét első felében a derült, szélcsendes helyeken hűlt fagypont alá a levegő, szerdán pedig az ország túlnyomó része ilyen volt, ekkor helyenként mínusz 5 foknál is alacsonyabban alakult a hőmérséklet. Az 5 centiméteren mért talajhőmérséklet a múlt hét második felében már nagy területen meghaladta a 10 fokot, azóta azonban 7-9 fokra esett vissza.

Kevés csapadék csak a hétvégén hullott, a legtöbb helyen 5 milliméter alatt maradt a mennyisége. A talaj felszín közeli része március első felében sokfelé átnedvesedett, azóta azonban veszített nedvességtartalmából, az Alföldön és a Dunántúl keleti felén sokfelé kimondottan száraz. Ez az évnek ezen időszakában azért sem jó, mert a száraz felszínek fölött a derült, szélcsendes éjszakákon jobban le tud hűlni a levegő, mint a nedvesebb felszín fölött. A középső talajréteg még országszerte jó nedvességellátottságú, a fél méternél mélyebb réteg pedig továbbra is telített állapotban van - írták.

Az őszi vetések az enyhe télen megsínylették a tartós vízborítást, a belvízfoltokban már sokfelé kipusztultak. Azokon a területeken, ahol nem volt tartós belvíz, a növények már látványos fejlődésnek indultak, a kalászosok és az őszi káposztarepce szárba indult, utóbbin már megjelent a zöldbimbósvirágzat is.

Egyre több gyümölcsfa fakad, virágzik, több héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. Az elmúlt napok fagyos éjszakáin fagyvédelem nélkül a korai csonthéjasok jelentős fagykárokat szenvedtek. A növényvédelemre az idén különösen nagy gondot kell fordítani, mert a télen a kórokozókat és a kártevőket csak kis mértékben tizedelte meg a fagy - írták.

Hozzátették: az elmúlt egy hétben csak kevésszer esett, a számított levélnedvesség-tartam (amikor vizes volt a növények levélzete) alacsonyan alakult, a legtöbb helyen az időszak kevesebb, mint 10 százalékát tette ki, ami növényvédelmi szempontból kedvező, a gombás megbetegedések terjedésének ez a száraz időszak nem volt jó.

Az előrejelzés szerint a folytatásban változékony időre kell készülni, pénteken főként a középső országrészben várható gyenge eső, zápor, majd szombat estétől vasárnap estig többfelé kell csapadékra számítani, és hétfőtől csökken a csapadékhajlam. A hőmérséklet szombatig tovább emelkedik, a legmelegebb órákban többfelé a 20 fokot is megközelíti, majd vasárnap egy hidegfront mögött ismét hidegebb légtömeg áramlik a Kárpát-medencébe, így 5-6 fokkal visszaesik a hőmérséklet. Hétfőn és kedden hajnalban hűlhet fagypont alá a levegő, de a jelenlegi számítások szerint nem nagy területen, és keddtől ismét melegedés kezdődik, a jövő hét közepén 16-21 fokos maximumok várhatók.

MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kiderült a magyar árrésstop sötét titka: kegyetlen csapás érte a hazai élelmiszereket

A 2025 tavaszán bevezetett kötelező kiskereskedelmi árrésstop eredeti célját tévesztve mára súlyos károkat okoz a hazai élelmiszeriparnak

Rendkívüli bejelentés a magyar autósoknak: automatikusan utalja a tízezreket az állam, mutatjuk a feltételeket

A dízeltámogatás első részletét 2026. szeptember 30-án folyósítja a Magyar Államkincstár automatikusan

Mészáros Lőrinc Svájcban már lépett: a vagyonhivatal miatt tűnhettek el rokonai a cégéből

Kivonta közvetlen családtagjait az igazgatóságból a svájci Zug városában bejegyzett MS Energy Holding AG cégénél Mészáros Lőrinc, az...

A Mérleg-szezon inspirációi: kuckózós tónusok és esztétikus dekorációk a harmonikus őszi otthonért

Az előttünk álló időszak a finom egyensúlyról, az átgondolt szépítgetésről és a meghitt hangulat megteremtéséről szól. Ebben a...

Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben

Kamionszerelő műhelyben történt a haláleset.

59 percig Norvégia nyakán, aztán a végjátékban már bármi lehet – Kábé ez a feladat a magyar női kézilabda-válogatott előtt

Finoman szólva is ambiciózus célt fogalmazott meg a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, amikor kijelentette: a bukaresti...

Budaörs nem fizeti be az októberi szolidaritási hozzájárulását

Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester másfél éve tett panaszt amiatt, hogy rendszeresen nettó befizetője a központi költségvetésnek.

Német védelmi miniszter Budapesten: Együtt kell működnünk, mert Putyin Oroszországából jön a fenyegetés

Éledezik a német-magyar védelmi együttműködés. Boris Pistorius Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszterrel találkozott.

Zelenszkij súlyos hibát vétett: a világ egyik legerősebb hatalma haragudott meg Kijevre

Szövevényes történet bukott ki több ország részvételével, középpontban Ukrajnával, most megszólalt Volodimir Zelenszkij elnök...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Szoboszlai Dominik a Nemzeti Sportnak: Ha ez még egyszer előfordul, azzal az illetővel többet nem állok szóba

Az ukránok elleni Nemzetek Ligája-meccs előtt üzent Szoboszlai Dominik.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban

Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-

0
0

Bulvár

Újabb, pénz miatt kitört fideszes belháború részleteire derült fény: ezek tették tönkre Orbán pártját?

Abban egyetértés volt a Fideszben, hogy tömegkommunikációs és katonai célokra is használható műholdrendszerre van szükség. Abban nem, hogy kié legyen a zsíros falat. #orbánviktor #ferenczorsolya #űripar #katonaság

Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták

Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves

A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán

Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha

Hont András robbantott: Börtönben lévő gyanúsított bukkant fel a Rendszerváltó Koncert hátterében

Hont András egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben arra mutatott rá, hogy Matisz Károly István, a Momentum korábbi pártigazgatója és a XII. kerület volt önkormányzati képviselője a Tudatos Választókért Alapítvá

A jelek alapján nem pusztult el azonnal, hanem megpróbált valahogy kijutni az egyik kínai barlangból néhány ősi panda

A Suangho jelenleg a világ harmadik leghosszabb, egyben Ázsia leghosszabb barlangrendszere, és a világ legnagyobb dolomit barlangrendszere.

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

Egy kis zalai falu nyerte a „szexfőváros” díjat idén

A 305 fős Nemesrádó lett az ország „szexfővárosa”! Budapest a top tízbe sem jutott, Devecser viszont felkerült. A Egy kis zalai falu nyerte a „szexfőváros” díjat idén bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő

A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

blogmorzsák

Ezek Korfu legszebb strandjai

Ennek a kis görög szigetnek kiemelkedően szép tengerpartjai vannak.

0