Ezt olvasta már?

0

Ajándékkönyveket és önkénteseket is vár a Mikulásgyár

A Mikulásgyár a tartós élelmiszer- és ruhafelajánlások mellett ajándékkönyveket és önkénteseket is vár - tudatta Zsolnai Endre, az akció főszervezője az MTI-vel közleményben vasárnap.


hirdetés

A Mikulásgyár idén is a Millenáris Parkban lesz, november 29-től december 21-ig gyűjtik a rászorulóknak szánt tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, ruhákat, játékokat. Emellett egy hónap alatt legalább 50 ezer könyvet szeretnének összegyűjteni, és eljuttatni olyan családokhoz, amelyek lakóhelyén nincs egyetlen könyvesbolt sem.

Az olvasás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet azzal is, hogy minikönyvtárat állítanak fel a Mikulásgyár területén és rekordkísérletet hirdetnek meg: legalább tízezer lelkes szülőt és gyereket várnak, hogy felolvassanak egymásnak egy-egy mesét.

A másfél évtizede indult karitatív akció szervezői kérnek minden cégvezetőt, hogy vállaljon önkéntes munkát a Mikulás gyárában és hozzon ajándékkönyveket. A Mikulásgyárat már több vállalat, intézmény dolgozói is támogatják.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Átverte az ausztrál gamereket a Sony

Óriási büntetést kapott a jogaik megcsorbítása miatt.

Öltönyös betörőt fogtak a rendőrök Angyalföldön

A 48 éves férfi egy igazoltatáskor bukott le, egy nyomozó felismerte az öltönyét és a szemüvegét.

Hétfőtől jön a szigor - ezek a brit karanténszabályok

Hétfőtől kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek annak érdekében, hogy megakadályozzák az immár...

Ezrek tüntettek Washingtonban

Ezrek tüntettek szombaton Washingtonban a rendőri brutalitás elleni tiltakozáshullám kilencedik napján, amit George Floyd május végi...

A brazil kormány eltüntette a koronavírus-statisztikákat a honlapjáról, miközben rekordokat dönt a halottak száma

Bolsonaro szerint a fertőzöttek és a halottak összesített száma nem ad megfelelő képet az ország helyzetéről.

Délben vigyázzon, ha az ország középső-keleti részén jár: két centis jegek zuhoghatnak az égből

A következő napokban úgy fog fortyogni felettünk a légkör, akár egy fazék víz a tűzhelyen. Az így kialakuló záporok, zivatarok pedig...

Híres emberek, egyáltalán nem "vörösszőnyeges" külsővel

Nehéz elképzelni kedvenc világsztárodat, amint bakancsban, hátizsákkal baktat a turistaösvényen? Pedig ők is csak olyan emberek, mint mi,...

Koronavírus: egyetlen nap alatt több mint 300 ezren gyógyultak meg

Már 3 millió felett van a betegségen átesettek száma.

György herceg és Sarolta hercegnő is önkénteskedtek a karantén alatt

Katalin hercegnő pedig meg is örökítette a pillanatot.

Koronavírus: közel lehet az áttöréshez az egyik ígéretes kezelés

A koronavírus ellenszeréért folytatott harcban közel állnak az áttöréshez az antitest-fejlesztések írja a Guardian.

Sport

Egy újabb megrázó tragédia kellett, hogy valaki kimondja a lényeget

Colin Kaepernicknek még a karrierjébe került, hogy kiállt az igaza mellett. Most nehezebb lesz elhallgattatni a tiltakozókat.

Kitört a balhé: kutyás rendőrökkel állítottak le 250 ordibáló ultrát Debrecenben ? videó

Óriási balhéba fulladt a Debrecen DVSC és a Kaposvári Rákóczi közötti NBI-es döntetlen mérkőzés pénteken a Nagyerdei Stadionban.

A 92. percben kapott gólt Gulácsi a tökutolsó ellen a Bundesligában

Az elmúlt hét fordulóban már ötödször ikszelt az RB Leipzig a német bajnokságban.

"Ha létezik árulás, akkor ez bizony az volt" - egy szétfűrészelt kerékpár és a Roche-Visentini párharc történe...

Az 1987-es Giro egészen elképesztő története, melynek végén Visentini darabokra fűrészelte a kerékpárját, és elvitte a sportigazgatójának.

Ezért a cselért érdemes volt ma felkelni

Amit ráadásul egy védő mutatott be.

A Fradi egykori sztárkapusa nem értette, miért állították ki - videó

Waltner Róbert megúszta az esetet egy sárga lappal az NB I-es focimeccsen.

Az orosz és a német szövetség vezetője büntetőjogi eljárást szorgalmaz Aján Tamás ellen 

Az orosz és a német súlyemelő szövetség elnöke szerint is büntetőjogi eljárást kellene indítani Aján Tamással, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korábbi elnökével szemben - írta az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál.

Kiderült, mennyire súlyos Lionel Messi sérülése

A Barcelona hatszoros aranylabdás játékosa a combhajlító izmával bajlódik.

Balotellit kirakta az olasz kiscsapat

Levélben zavarta el az elnök, akivel meglepő módon erősen megromlott a viszonya.

Mezőkövesden győzött a Paks, már kiesőhelyen az Újpest - videó

Az NB I 27. fordulójának szombati nyitómeccsén 2-0-s paksi siker született.

Háborognak a játékosok; Rendezett jogdíjak és szürreális szabályok; jönnek a ˝Megye 2-es hírverő meccsek˝

Már nem kell sokat várni és a ˝csatornán túlról˝ is ismét futballt láthatunk.

0

Bulvár

Az apja verte, és napokig nem etette egyéves gyerekét: hat saját gyereke mellé fogadta örökbe Irene a kicsit

Irene, az ugandai nő és férje mélyszegénységben él, mégis boldog családot alkotnak hat saját és hét örökbe fogadott gyermekükkel.

Ezek az ötöslottó nyerőszámai - 700 millió forintért játszottak a héten

Így alakultak az ötöslottó-sorsolás nyerőszámai június 6-án.

A németek palackozott csapvizet vittek Évianba, hogy kiderüljön, mennyire felesleges az ivóvizet szállítani

Nem az ásványvizek létjogosultságát kérdőjelezi meg ez a rövidfilm, hanem azt, hogy miért más országból szállított műanyag palackos vizet iszunk, amikor ott a kiváló minőségű csapvíz sokkal olcsóbban.

Gyümölcsevés, kilószám: ez tényleg annyira egészséges?

A mértékletességre az egyébként jó hatású gyümölcsevéskor is oda kell figyelni.

8 pont a testeden, amit ha megnyomsz, jobban alszol: nyugalmat és mély pihenést hoznak

A jó minőségű alvás elengedhetetlen a kiegyensúlyozottsághoz, ezért érdemes megismerni a nyomópontokat.

Holtan találtak rá egy hat fős családra

A tragédia az egész környéket megrázta.

Egy újabb megrázó tragédia kellett, hogy valaki kimondja a lényeget

Colin Kaepernicknek még a karrierjébe került, hogy kiállt az igaza mellett. Most nehezebb lesz elhallgattatni a tiltakozókat.

A szakemberek figyelmeztetnek: A koronavírusnál veszélyesebb járvány tetőzik a nyáron és milliók életét teszi ...

Bár a karantén-helyzet idehaza a végéhez közelít, szakértők szerint az online bántalmazási járvány csak most éri el a tetőzést. Júniusban tartják világszerte az online bántalmazás elleni napot, Magyarországon azonban egy új kampány miatt az egész hónap a cyberbullyinggal szembeni fellépésről szól majd.

Ilyen apró lépésekkel lehet vége a szabad internetnek

Egy hete indult el az HBO új szolgáltatása, az HBO Max, az Egyesült Államokban, mégis szenátorok panaszkodnak már miatta. Nem, nem az zavarja őket, hogy a Jóbarátok csak ott lesz elérhető - a netsemlegességet féltik. Pedig kinek fáj, ha az AT&T telefontársaság előfizetőinek nem számolnak fel adatot, miközben az HBO Maxet nézik? Rövid távon senkinek. Hosszú távon mindannyiunknak.

blogmorzsák

Gyorstalpaló a programozási nyelvek történetéhez

Neumann János az 1940-es években Amerikában kidolgozta a mai modern számítógépek alapelveit.

100 eurós büntetést kap, aki nem hordja a maszkot

Spanyolországban a szükségállapot után is kötelező lesz maszkot hordani.

Így akarják megváltoztatni a sajtburgered

Az Európai Bizottság új, az egészséges étkezést előmozdító stratégiája alapjaiban változtatná meg a sajtburgereket.

Forradalom a magyar őstörténetben

Valóban az úzok rokonai volnánk? A turul pedig voltaképpen egy fekete sas? Németh Endre válaszol.

Minden idők legdrágább árverezett autója

Egy 2003-as Enzo Ferrari lett minden idők legdrágábban elárverezett autója. A szuper­autónak több érdekessége is akad.

Virtuális véleményvezérek?

Hogyan formálnak a CGI-modellek minket és a marketing világát? A virtuális modellek hatása az önbizalomra, a reklámra.

Álomharcos hard rock

A Dokken a Rémálom az Elm utcában betétdalának köszönhetően vált A-listás sztárzenekarrá.

Páncélököl és páncél­rém magyar kézben

A második világháborúban a sokszor elégtelen kiképzés elle­nére a magyar csapatok egyre többet használták az új kézi páncélelhárító fegyvereket.

Miből fog Orbán Viktor egy nagy gazdasági mentőakciót finanszírozni?

„Minél közelebb kerülnek a 2022-es választáshoz, annál jobban felértékelődnek majd a kormány gesztusai.“

Az összes tartozás napja

Az igazi történet nem Trianon-ban zajlott, hanem mintegy száz évvel Trianont megelőzően.

Fokhagymás naan: a lepénykenyerek királya

A világ egyik legnépszerűbb ser­penyőben süthető lepénykenye­re fokhagymával felturbózva.

Szardínia ékszer­doboza: az ezerarcú Cagliari

Megelevenedett történelem a szűk utcácskákban, idilli plázs és utánozhatatlan olasz ételek - Cagliari rabul ejt.

0