Ezt olvasta már?


Alapjogokért-konferencia - Gulyás: Borkai több aranyérmet szerzett az ellenzéknek

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Borkai Zsolt győri polgármester ügye miatt nyert meg több várost és fővárosi kerületet az ellenzék a vasárnapi önkormányzati választásokon.

Gulyás Gergely az Alapjogokért Központ keddi budapesti konferenciáján úgy fogalmazott: "Borkai Zsolt nagy dicsőséget és aranyérmet szerzett 1988-ban Magyarországnak, most legalább három, de lehet, hogy öt fővárosi kerületben és legalább két megyei jogú városban aranyérmet szerzett a balliberális pártok jelöltjeinek".

A Borkai-ügy a főpolgármester-jelölti versenyben is egyértelmű előnyt biztosított Karácsony Gergely ellenzéki jelölt számára - mondta a miniszter, aki szerint ennek köszönhető az I., a III., a VIII. és talán a II. és a IV. kerület elvesztése is.

Megjegyezte, az önkormányzati választás azt bizonyította, hogy demokrácia van, és a legnagyobb tanulsága, hogy a magyar pártpolitikai rendszer átalakult.

A vasárnapi önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP által elért eredmény nagyon hasonlít a 2006-oshoz, amikor a jobboldal földcsuszamlásszerű győzelméről beszéltek. A mostani a 2010-es és 2014-es választások eredményeitől elmarad, ugyanakkor alapvetően nem változtatott a pártpreferenciákon - mondta, hozzátéve, úgy néz ki, mintha újra megrendezték volna a tavasszal tartott európai parlamenti választásokat.

A miniszter szerint a nem várt vereségeket három tényező okozta. Egyiknek azt a tévedésüket mondta, hogy az ellenzéki összefogásra a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali szavazók nem voksolnak, a másiknak pedig a Borkai-ügyet. A harmadik tényező szerinte az volt, hogy a magyar politikai életben két tömb jött létre.

Úgy vélte, a választás eredménye, elsősorban a fővárosban, azt is jelenti, hogy a felelősség mostantól osztott. Az ellenzék eddig abban a könnyű helyzetben volt, hogy bármi történt, azért a Fidesz-KDNP-t tehette felelőssé, ám ennek vége van - mondta.

Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester egészségügyre és a budapesti tömegközlekedésre vonatkozó ígéreteire utalva arra mutatott rá: az egyik nem is fővárosi hatáskör, a másikban pedig komoly fejlesztés nem lehetséges a kormány segítsége nélkül.

Hangsúlyozta: ahogy azt a kormányfő a választás esetéjén is világossá tette, tiszteletben tartják a választópolgárok demokratikus döntését, és a kormány nyitott az együttműködésre.

Kijelentette: Budapest aranykora volt az elmúlt kilenc év, és ezért köszönetet kell mondani Tarlós Istvánnak.

Kósa Lajos Fidesz-alelnök arról beszélt, hogy a választásra a centrális erőtér átalakult, duális szerkezet jött létre az ellenzéki összefogás miatt, és így már nem lehet 40 százalékkal győzni, csak 50-nél többel - mondta. Az alelnök szerint annyi történt, hogy a kormányoldal hozzászokott a 6:1-es győzelemhez, most pedig az ellenzéki összefogás miatt csak 3:2-re nyertek.

Az ellenzéki összefogásról azt mondta, az ellenzéki politikai elitek most sem egységesek, de szimpatizánsaiknak - akik semmiben nem értenek egyet egymással - már nem jelent problémát az átszavazás.

A Fidesz alelnöke szerint a választás bebizonyította, hogy azok, akik szerint a kormány leállította a demokráciát, azok mind "aljas hazudozók". Az ellenzék sikeres politikai stratégiája vezetett az eredményhez, ez pedig a magyar demokrácia működését mutatja - fűzte hozzá.

Utalt arra is, hogy ha a kormánypártok annak idején nem nyúlnak hozzá a választási rendszerhez, és 2018 őszén tartják az önkormányzati választásokat, akkor ugyanúgy nyernek, mint tavasszal, mert akkorra az ellenzék nem tudta volna összeszedni magát.

Karácsony Gergely "képtelen" ígéreteiről azt mondta, várja, hol lesz klímaerdő, mikor javasolja a teljes budapesti autóforgalom azonnali leállítását és mikor viszi az első CT-ket a kórházakba. Hozzátette: eddig nem derült ki, mit gondol az új városvezető az elvégzendő önkormányzati feladatokról.

 

 

 

 

forrás: mti







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

Egy kisebb falkányi robotkutya segít az erőművek üzemeltetésében.

Fekete-Győr András páros lábbal szállt bele Deutsch Tamásba

Szerinte ideje lenne „elhúzni a csíkot”.

Apró, nyiszlett könyvmoly volt, ráadásul liberális – mégis sztár lett a nácik között Otto Rahn

A Szent Grál megszállott kutatója, Otto Rahn az SS vezetőjének figyelmét is felkeltette.

Megdöbbentő vallomás: Claire Foy éveken át parazitákkal élt együtt – ezért mondott le végleg a koffeinről

Claire Foy most először beszélt arról, milyen volt éveken át úgy élni, hogy a teste folyamatosan vészjeleket küldött – valódi...

Félelmetes víziszörnyre bukkantak – nagyobb, mint egy iskolabusz

Most Argentína partjainál dolgozó tudósok új felfedezést tettek: lefilmeztek egy óriási medúzát – félelmetesen hosszú csápokkal. A...

Közel egy év után sem hallgattak ki senkit gyanúsítottként az MNB-ügyben

A nyomozás 2025 márciusában indult a 266 milliárd forint értékű alapítványi vagyon elvesztése miatt.

Közel egy év után sincs gyanúsítottja az MNB-ügynek

Nem tudni, kihallgatták-e Matolcsyt.

Humanoid robotot épít Szerbia

Ha lesz hozzá elég áram.

Brutális módon drágultak a panellakások az elmúlt egy évben Budapesten

Elszálltak az árak a fővárosi lakáspiacon: Budapesten tavaly a panellakások drágultak a legnagyobb mértékben, miközben a téglalakások...

Halálos lavina végzett két magyar férfivel a Magas-Tátrában

Tragédiába torkollott egy hegyi túra a Magas Tátrában: egy pénteken lezúduló lavina két magyar férfit sodort maga alá a Csorba-tó...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Büntetőpárbajban bukta el női pólóválogatottunk az Eb-finálét a hollandok ellen

A szétlövésben egyedül Keszthelyi Rita hibázott, ezzel ezüstérmes csapatunk Funchalban.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0