Alaptörvény - Kiállítás köszönti a hatálybalépést
Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg a Hősök, királyok, szentek - A magyar történelem képei és emlékei című kiállítást hétfő este a Magyar Nemzeti Galériában.
A tárlat historikus tablókon, portrékon, ritkán látható történelmi dokumentumokon és tárgyakon keresztül idézi fel a magyar államiság ezer évét.
Orbán Viktor beszédében kiemelte: Európa soha nem látott kihívásokkal néz szembe, amelyek "erő- és jellempróbát" is jelentenek. Úgy fogalmazott: "Civilizációnk, legalábbis annak európai fele lemondani látszik a korábbi felemelkedésünk és gazdasági sikereink mögötti legfőbb hajtóerőről: az élet spirituális mélységeiről, a házasság, az utódok nyújtotta boldogságról és a nemzeti kultúránk szellemi energiájáról."
A kormányfő a vasárnap hatályba lépett alaptörvény előtt tisztelgő, a kommunizmus előtti időszakot feldolgozó tárlatot grandiózusnak és bensőségesnek nevezte. Azt mondta: a "kétharmados parlamenti forradalom" vezetett az alaptörvényhez, amellyel "gránitszilárdságú alapot" teremtettek.
Orbán Viktor beszédében kitért arra is, hogy a magyarságot ezeréves történelme során két alapelv vezérelte, segítette: a kereszténység és az állami szuverenitás eszménye. "Ezek az eszmények olyan erősnek bizonyultak, hogy tíz évszázad sem tudta kikezdeni" - jelentette ki. Mint mondta, a tárlat megemlékezik azokról a történelmi nagyságokról, akik életüket, erejüket és tehetségüket áldozták a nemzetért, a kereszténységért és a függetlenségért.
A miniszterelnök szerint az alaptörvény életbelépése az "újjáalapítás pillanata" is egyben, "megújítja azt a közösséget, amit magyar nemzetnek hívunk". Hozzátette: "Ma az a remény tölti el szívünket, hogy a XXI. századi magyar nemzet az őt megillető helyre kerül."
Katona Tamás történész beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország történelme során mindig alkotmányos ország volt. Az alaptörvény jelentőségét méltatva kiemelte: az ország ezzel visszafoglalta saját történelmét.
Mint a megnyitót megelőző tárlatvezetésen Bellák Gábor és Bakó Zsuzsanna kurátorok elmondták, a Schmitt Pál köztársasági elnök fővédnökségével létrejött kiállítás a kultúrtörténet szemszögéből, festményeken, szobrokon, kódexeken vagy kéziratokon keresztül, történeti kísérőszövegekkel mutatja be a magyar nép elmúlt évszázadait.
A 84 műtárgyból és 27 dokumentumból álló anyagban többnyire neves művészek (mások mellett Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Madarász Viktor, Barabás Miklós vagy Fadrusz János) ismert alkotásai kaptak helyet, amelyeket azonban ilyen formában és összefüggésben eddig nem láthatott a közönség. A művészettörténészek kiemelték Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményét: a 13,55 x 4,58 méteres vászon eddig soha nem hagyta el a Parlamentet.
A műtárgyak mellett a magyar államiság szempontjából nagy jelentőségű dokumentumok is szerepelnek a kiállításban, többi között a Szent István törvényeinek legrégebbről fennmaradt lejegyzéseit őrző Admonti-kódex, Werbőczy Tripartituma, Sylvester János Biblia-fordítása, a Habsburg-ház nőági örökösödését lehetővé tevő Pragmatica Sanctio, az 1848-as Áprilisi törvények, a Kiegyezési törvények eredeti, a király által aláírt kézirata vagy az 1949-es alkotmány Rákosi által szignált példánya.
Az új alaptörvényhez kapcsolódó ünnepségsorozat része volt a Hazánk múltja, jelene és jövője című gyermekrajz pályázat is. Mint Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott az MTI-nek korábban elmondta, a pályázat harminc nyertes alkotása az alaptörvény díszkiadásához elkészült tizenöt újhistorikus festménnyel együtt a Hősök, királyok, szentek című kiállítás kísérőtárlataként lesz megtekinthető a Magyar Nemzeti Galériában.
Kerényi Imre a megnyitó előtt mutatta be az alaptörvény díszkiadását, melyet a tárlat közönsége is fellapozhat.
A Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Országos Levéltár együttműködésében megvalósuló kiállítás 2012. augusztus 26-ig látogatható.
mti
hírek innen, onnan
Újra nekifut az EU Kirill pátriárka szankcionálásának, hátha Magyarország most már nem vétóz
Szijjártó Péter még külgazdasági és külügyminiszterként korábban kihúzatta a beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással...
Bíróság elé állították a belfasti késelés gyanúsítottját, Starmer az internetes uszítókat is felelőssé tette a zavargásokért
Elon Musk is megosztotta azokat a bejegyzéseket, amelyek után kedd éjszaka maszkos csoportok etnikai kisebbségek otthonaira támadtak, valamint...
Oroszország szerint Kijev hazudott a magyaroknak
A kárpátaljai magyarok helyzete a gyakorlatban semmit nem változott, Kijev azzal kapcsolatban csak ígéretet tett Budapestnek – jelentette ki...
Az orosz külügy szerint Ukrajna hazudott a magyar kisebbség jogainak garantálásáról
Marija Zaharova hangsúlyozta: csak ígéretet tettek, a helyzet nem változott.
Még hatályba se lépett, már halott a migrációs paktum egy EP-képviselő szerint
Úgy véli, a paktum céljainak teljesítése már teljeskörű hatálybalépése előtt elbukott.
Dér Heni az arcfelvarrásáról: Ha ügyvéd vagy kasszás lennék, nem is gondolkodtam volna rajta
Az énekesnő elárulta, a képernyős munka miatt döntött rá az arcfelvarrás mellett. Állítja, a beavatkozással nem a korát akarta...
„Ne még egy kép a tengerről. Egy kép a tengerért!” – Különös kéréssel fordultak a horvát kutatók az Adrián nyaralókhoz
„Ne még egy kép a tengerről. Egy kép a tengerért!” új kampányt indítottak, amelyben a lakosság és a turisták segítségét kérik az...
540 milliárd forintot oszt szét a kormány az energiahálózat korszerűsítésére
Több száz milliárd forintos, vissza nem térítendő uniós támogatási programot indít a kormány az áramhálózat fejlesztésére és az...
Hackertámadás az Otthon Centrumnál: titkos ügyféladatok szivároghattak ki
Személyes és pénzügyi adatok kerülhettek veszélybe.
Deutsch Tamás szerint a magyar kormány felkészületlen az Európai Unióban
Brüsszelben újságírókkal találkozott Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, a következő uniós költségvetés egyik...
Nagy Ervin visszaküldeti az államtitkársági bútorokat az Iparművészetibe
Szerinte elődeik úgy használták a közvagyont, mintha az a sajátjuk lenne.
Légiósok: Messi magyar csapattársa vezér volt az amerikai U19-eseknél - videó
Két gólpasszal jelentkezett Pintér Dániel a japánok ellen.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"
A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Bulvár
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
Vádemelés: Windisch László már azon morfondírozik, hogy elmozdítsa-e helyéről az Integritás Hatóság elnökét
Az ÁSZ elnöke pert kezdeményezhet ebben a helyzetben.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog
A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
blogmorzsák
Magyar légikisasszony a Condornál
Beszélgetés Kavassy Fanny-val.
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


