Ezt olvasta már?


Átadták a felújított bonyhádi székely emlékparkot

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az átadáson hangsúlyozta, a park kitárt székely kapuja a nyitottságot jelképezi, az "elfogadást és mindenki iránt tanúsított tiszteletet".

 

A völgységi városban 1995-ben székely kaput állított, majd mellette parkot hozott létre a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, amely az 1944-ben Magyarországon otthonra talált népcsoport történetét idézi fel.

A felújított park átadásán, mintegy kétszáz ünneplő előtt az államtitkár többek között arról beszélt, hogy a nemzeti összetartozás évében a trianoni békediktátum mellett azokra is emlékezik a magyarság, akik az elmúlt száz évben mindent megtettek a nemzetért.

 

Ilyen az 1989-ben létrehozott bukovinai székelyek szövetsége is, amely a székelység hagyományait ápolja – tette hozzá.

 

Emlékeztetett: 1920-ban, a trianoni békeszerződés nyomán, “az ország területének kétharmadát és a lakosság 60 százalékát elcsatolták, és a magyar nemzet egyharmada a határokon kívülre került”.

 

Ez a bukovinai székelyeket is érintette, akik az Osztrák-Magyar Monarchiában az ország határaitól nem messze élték a mindennapjaikat – közölte.

 

Elmondta: 25 éve a város központjában állították fel a park székely kapuját, így az ott élők és a Bonyhádra érkezők láthatják, van egy népcsoport, amely bár nem innen származik, de áttelepülése óta a város meghatározó része.

 

Az eseményen megkoszorúzták a parkban az 1764-es madéfalvi veszedelem emlékére 2014-ben felállított táblát.

A parkban azt az öt bukovinai falut – Fogadjistent, Istensegítset, Hadikfalvát, Józseffalvát és Andrásfalvát – jelképező kopjafa áll, ahonnan a Magyarországra települt székelyek származnak.

 

Illés Tibor, a szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, az emlékpark felújítását a város önkormányzata és a nemzetpolitikai államtitkárság anyagilag támogatta, és völgységi székely fafaragók mellett sokan önkéntes munkával segítettek.

 

MTI

Kiemelt képünk forrása: MTI/Sóki Tamás







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor szerint a választási rendszer felnagyítja a győzelmeket

Csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök Mezőtúron tartott rendezvényt, ahol többek között a magyar választási rendszerről is beszélt.

Elegük van Robert Ficóból, népszavazással zárnák rövidre a pozsonyi kabinet ténykedését Szlovákiában

A referendumhoz kiírásához már összegyűjtötték a szükséges számú aláírást, kérdés, mit lép Peter Pellegrini, a kormánykoalíció...

Csalók próbálnak meg pénzt szerezni Fenyő Miklós halálával

Egy híres jövőkutató szerint ez csak rosszabb lesz.

Nem menekülhetett: András herceg miatt vonták kérdőre III. Károlyt

Kínos incidens történt egy kézfogás során.

Ez a hétvége az HBO Maxról szólhat – 3 nagyon erős sorozat, amit nem lehet kihagyni

Az HBO Max kínálata tele van olyan sorozatokkal, amik önmagukban is megérnek egy hétvégi maratont, ám a platform aktuális globális...

Ha nem tudod a választ erre a 3 kérdésre, nem lenne szabad szexelned

Országonként változik, hogy mikortól hozhatják meg a fiatalok törvényes keretek között is a döntést, hogy nemi életet kezdenek élni.

Sértheti az uniós szabályokat a TikTok függőséget okozó kialakítása

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok kínai tulajdonú közösségi médiavállalat függőséget okozó...

Brutál szigorú szabályok szerint autózhatsz a vizen, Európa leghosszabb jégútján

Finnország negyedik legnagyobb taván most akár autózni is lehet, megnyílt a jégút.

Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült

Hat személy, köztük egy ötéves gyerek is a sérültek sorába került, miután egy gránát felrobbantotta a Grenoble-ben található szalont.

Cukros bácsi szólítja le gyerekeket Budaörsön, már háromszor próbálkozott, a rendőrség nyomoz

Egy alsós kislányt azzal próbált meg elcsalni, hogy az anyja küldte érte, de a gyerek nem hitt neki. A rendőrök most térfigyelő kamerák...

Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal

A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes...

Ledöbbensz, ha meglátod, hány évesek a Bridgerton 4. évadának színészei valójában

A Bridgerton világában a fiatalos megjelenés szinte alapkövetelmény, a kosztümök, frizurák és romantikus történetszálak pedig könnyen...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Büntetőpárbajban bukta el női pólóválogatottunk az Eb-finálét a hollandok ellen

A szétlövésben egyedül Keszthelyi Rita hibázott, ezzel ezüstérmes csapatunk Funchalban.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0