Az 5,5 milliárdos Győr-Moson-Sopron megyei útfelújítás minden részlete
Összesen 25 szakaszon, 52 km-en teszik teljesen rendbe szűkebb pátriánk úthálózatát idén. A teljes körű korszerűsítéseket főként hazai forrásból finanszírozzák, de van öt uniós támogatást elnyert projekt is.
Helyi mémek a 81-esről
A Magyar Közút Győr-Moson-Sopron megyei központjában tartott bemutatón volt miről beszélni. A főváros után Győr-Moson-Sopron megyében a legterheltebb az úthálózat, útjaink állapota bőven hagy kivetnivalót maga után. Ráadásul leszámítva az utolsó pár hetet, a tél nem volt kemény, mégis számos etapon tönkrement a burkolat.
Beszédes: március elején az autósok mémeket gyártottak a közösségi oldalakra a Mezőörs és Ászár közötti útviszonyokról a 81-esen. A szakemberek keresik a problémák okát. Tömören összegezve: több tucatnyi szakaszon 35-40 éves burkolaton autózunk, miközben a teherforgalom (is) egyre jelentősebb.
Csúszások várhatók, kevés az útépítő
Ugyan az idei büdzsé többszörösét el lehetne költeni, jó hír, hogy 5,5 milliárdból 25 szakasz rendben lesz év végére. Várhatók csúszások, mivel az útépítő cégek komoly munkaerő-hiánnyal küzdenek. "Amint beköszöntött a tavasz, nyolc szakaszon átadtuk a munkaterületet a kivitelezőknek" - mondta Kecskeméti Attila, a Közút megyei igazgatója.
A leghosszabb szakasz
A további 17 helyszín közül túlnyomórészt már aláírták a szerződéseket, míg pár szakasz esetében folyamatban vannak a közbeszerzések. A leghosszabb útfelújítás Sopron és Balf között lesz. A közel 6,2 km-es szakaszon a Balfi út újul meg a 84-es főúti körforgalomtól a balfi Alsódomb sorig. Szintén a leghűségesebb városból indulva, a Harka felé vezető utat csaknem a falu templomáig modernizálják közel 4,5 km-en át.
A két említett példát leszámítva főként 1,5-2,5 km-es szakaszokon érzünk majd minőségi változást. Dunaszegnél a burkolatcsere mellett a kerékpársávot is felújítják, Nyúlnál átépítenek egy kisebb hidat, Lövőnél optimalizálják az út csatlakozásának szélességét a 84-es úthoz, Bőnynél gyalogos átkelőhelyet is kialakítanak. A vízelvezetés biztosítására mindenhol elvégzik az árkok tisztítását.
40 kritikus megyei szakasz
A megbeszélésen részt vett néhány megyei település polgármestere. Lendvai Ivánné, Kunsziget polgármestere újra felvetette, amiről többször írtunk: Öttevény és Kunsziget között még mindig nem történt meg a teljes körű útfelújítás az állami fenntartású szakaszon. A kunszigeti üzemekben 1400-an dolgoznak, rengetegen keresik itt a kenyerüket Öttevényről. A balesetveszélyt növeli, hogy sokan bringával tekernek az otthonuk és a munkahelyük között és kerülgetik a kátyúkat sötétben is. A közút munkatársai felírták az említett etapot. A listára tavaly közel 40 kritikus megyei szakaszt jegyeztek fel.
Vigyázzanak az útépítőkre
A kivitelezési munkák útszűkület és félpályás korlátozások mellett sebességkorlátozásokkal is járnak. Az összes szakaszon tucatnyi szakember dolgozik, a kivitelezők kérik, hogy vigyázzanak a testi épségükre.
kép / forrás: kisalfold.hu
hírek innen, onnan
Danny Blue felforgatta A Nagy Ő villa életét: Erre jött rá...
Danny Blue érkezett A Nagy Ő villájába.
Felrobbant a kezében a tűzijáték: szörnyű sérüléseket szenvedett el a 15 éves fiú
Súlyos égési sérülései keletkeztek a tinédzsernek.
A magyarok mellett a románok is örülhetnek a Bondár Annát gyalázó ukrán teniszező búcsújának
A 2021-ben US Open-bajnok brit Emma Raducanut vetett véget az ukrán menetelésének.
Irán bejelentette, hogy folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal
Abbász Aragcsi külügyminiszter szerint a bizalomépítés fázisban vannak.
Olyan lépésre szánta el magát a baloldal üdvöskéje, amire sokan felkapják majd a fejüket: érik az elnöki indulás?
Hét évvel azután, hogy progresszív rendbontóként berobbant a washingtoni nagypolitikába, Alexandria Ocasio-Cortezt ma már a Demokrata Párt...
Miért nehezíti meg a saját életét? Ez a 3 csillagjegy vívja a legnehezebb harcot önmagával
Néha a legnagyobb csatáinkat nem a külvilággal, hanem saját magunkkal vívjuk, és észre sem vesszük, hogy mi magunk vagyunk a legnagyobb...
Ezek az elektronikai eszközök fogyasztják a legtöbbet látszólag kikapcsolt állapotban is
Kikapcsolva is zabálják az áramot: mely eszközök a legnagyobb pazarlók?
Már elkezdték árulni a 6 milliós csúcsautót. Gyorsabb, olcsóbb, és végletekig gazdaságos
Gyorsabb, olcsóbb, látványosabb. Te vennél ilyet?
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett...
Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
Azt mondták, nem látják szívesen a minnesotai razziák egyik vezéralakját.
Rakétával szelfizett Tudós Laci
Napok óta Floridában van Az Árulók Tudós Lacija, azaz Kiss László csillagász. A szakember azért utazott a tengerentúlra, hogy...
Árpa Attila nemrég még rózsát osztogatott A Nagy Ő-ben, majd ugyanezért szólt be Stohl Andrásnak
Idén Stohl András szívéért küzdenek meg a hölgyek A Nagy Ő című műsorban, de négy évvel ezelőtt Árpa Attila kegyeiért is...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


