Ezt olvasta már?


Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot

Az elmúlt napokban az E.ON ügyfélszolgálatára olyan visszaélési lehetőségre utaló bejelentés érkezett Fejér megyéből, hogy egy szolgáltató cég az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nevével visszaélve igyekszik bejutni a felhasználók ingatlanába a belső gázhálózat kötelező átvizsgálására hivatkozva.

Az E.ON ezért kéri a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal járjon el ezekben a helyzetekben. Az elmúlt napokban fogadott lakossági bejelentés nyomán az E.ON ezúton hívja fel a felhasználók figyelmét, hogy fokozott óvatossággal járjanak el, amennyiben az E.ON előzetes értesítése, vagy a felhasználó által tett előzetes bejelentés nélkül, számukra ismeretlen személyek megjelennek akár az E.ON nevében, akár ennek említése nélkül, és az ingatlan belső áram- vagy gázhálózatának bármely okból történő ellenőrzésére, átvizsgálására irányuló szolgáltatást ajánlanak fel, valamint erre vonatkozó szerződéses dokumentumot kívánnak velük aláíratni, és ehhez a helyszínen, k&eacut e;szpénzben díjazást kérnek.

Az E.ON az eset kapcsán emlékezteti ügyfeleit: az energiavállalat munkatársai sosem visznek házhoz pénzt, nem kérnek helyszíni készpénzes kifizetést!

Minden E.ON munkatárs és az E.ON minden szerződéses partnere rendelkezik céges igazolvánnyal, amely egy bankkártya méretű, fényképes plasztik kártya. A munkatárs a céges igazolvánnyal köteles igazolni magát. Az E.ON éppen ezért arra kéri az ügyfeleket, hogy minden esetben kérjék az őket felkereső személytől a fényképes igazolvány vagy a hivatalos meghatalmazás felmutatását, ennek hiányában senkit ne engedjenek be a lakásába!

Emellett mindig alaposan nézzék meg az igazolványt, ellenőrizzék az E.ON logót, az igazolványszámot, az érvényességi évet és a munkatárs fényképét is! Ne írjanak alá semmilyen dokumentumot, amíg meg nem bizonyosodtak meg róla, hogy valóban az E.ON megbízott szakembere kereste fel őket!

Az E.ON a lakosságtól azt kéri, hogy amennyiben visszaélést tapasztalnak, azonnal értesítsék az illetékes rendőri szerveket!

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Másfél milliós drogfogás: még a Kinder-tojásokba is kábítószert rejtett egy zuglói férfi

A 35 éves férfit lakásában 350 gramm marihuánát és közel 25 gramm kristályt találtak. A körülbelül 400 adagnyi kábítószer...

Új kreatívipari díj indult Central European Creative Awards néven

A magyar kreatívipar most egy olyan új színpadot kap, ami nemcsak itthon, hanem a teljes közép-európai régióban is mércét állíthat....

Ez a munkaadók legnagyobb problémája toborzáskor

Tíz munkaadóból kilencnél a pályázók bérelvárása jelenti a toborzás legnagyobb akadályát - derül ki a Randstad HR szolgáltató friss...

Járni alig bírt, de kilenc autót is megrugdosott a pécsi rongáló – Őt körözik a rendőrök – videó

Több parkoló autóban is kárt tett egy – a rendőrség feltételezése szerint – nő Pécs belvárosában, aki az éjszaka folyamán...

Forrnak az indulatok a Sziget friss listája miatt, tömegek követelik vissza a jegyük árát

Megjelent a Sziget fesztivál idei fellépők listájának egy része, a reakciók pedig azonnal elszabadultak. A fesztiválozóknak nyomós okuk...

A CATL és a Changan hozza el a világ első nátriumion-akkumulátoros személyautóját

2026. február 5-én a CATL és a Changan Automobile újabb iparági mérföldkőhöz érkezett: bemutatták a világ első, sorozatgyártásra...

Reflektorfényben a Liverpool magyar kapusa: Pécsi Ármin berobbant az elitbe, díjra jelölték az angol bajnokságban

Óriási elismerés kapujában a fiatal magyar tehetség: Pécsi Ármin parádés védéseivel hívta fel magára a figyelmet, és most a Premier...

Trump lerántotta a leplet a féltve őrzött titkáról: ezért nem alszik soha az Air Force One fedélzetén

Donald Trump egy rendezvényen poénkodva árulta el, miért nem alszik szívesen az Air Force One fedélzetén.

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban...

Két magyar meghalt a Tátrában

Két magyar férfi életét vesztette egy tátrai lavinában.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

0