Az Interreg uniós projektje a fiatalok önkéntes munkáját teszi lehetővé EU-szerte
Az Interreg Önkéntes Ifjúsági Kezdeményezés egy olyan uniós program, amelynek célja, hogy az európai 18 és 30 év közötti fiatal állampolgároknak lehetőséget biztosítson, hogy önkéntesként szolgáljanak, valamilyen Interreg projekt keretein belül Európa valamelyik tagállamában.
Ezenkívül lehetőséget biztosít, hogy egyfajta "Interreg riporterként" az eredmények promotálására és népszerűsítésére koncentrálva támogassák a különböző Interrag programokat vagy konkrét projektekben, mint Interreg projekt partnerek vehessenek részt. A projektre 2016. július 12-től lehet jelentkezni, akkor indult el.
Az Interreg büszke arra, hogy része lehet a Jean-Claude Junker, az Európai Bizottság elnöke által indított Európai Szolidaritási Testület kezdeményezésnek. A Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság egy millió euró anyagi támogatás felajánlásával járul hozzá a fiatal európai állampolgárok lokális Interreg programokban való részvételének és munkájának elősegítéséért.
Az Interreg Önkéntes ifjúsági kezdeményezés célja, hogy lehetőség szerint ugyanolyan jellegű előnyöket nyújtson, mint az Európai Önkéntes Szolgálat, amely előnyök főleg az utazást, a szállást, az étkeztetést, valamint a biztosítást érinti. A fiatal önkéntesek pályázatait az Európai Ifjúsági Portálon keresztül lehet benyújtani ITT.
A Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság a vendéglátó szervek (irányító hatóságok, közös titkárság és 2014-től 2020-ig folyamatban lévő projektek) kiválogatásával bízza meg Az Európai Határrégiók Egyesületét (Association of European Border Regions, azaz AEBR). Amint a portál hozzáférhetőséget tud biztosítani a vendéglátó szervekhez, a pályázó önkéntesek egy kiküldési javaslatot fognak kapni az oldaltól.
Az Európai Határrégiók Egyesülete Interreg Önkéntes Ifjúsági kezdeményezésként jelölte meg az uniós projektet, és már teljes erővel és gyorsasággal azon dolgozik, hogy megvalósuljon a kezdeményezés (itt olvashatnak többet a honlapjukon). Az első önkéntes egy 22 éves francia lány volt, Manon, aki Budapestre került, hogy a Duna Transznacionális Együttműködési Program (2014-2020) Interreg riportereként funkcionáljon és önkéntes munkát végezzen a projekt keretein belül.
Például Románia és Magyarország között is működik egy interregionális program, amelyet az Európai Regionális Fejlesztési Alapból finanszíroznak.
De pontosan mit is kínál az Interreg kezdeményezés?
Azontúl, hogy az Interreg Önkéntes Ifjúsági kezdeményezés lehetővé teszi a 18-30 éves fiatal európaiak számára, hogy önkéntesekként szolgáljanak és tevékenykedjenek különböző Európai Uniós, határokon átnyúló, transznacionális vagy interregionális programok és az azokhoz kapcsolód projektek keretében a cél, hogy a fiatal önkénteseket bevonják a különböző európai programokba és ezen együttműködés révén népszerűsítsék ezen projektek vagy programok eredményeit, hatékonyságát és sikerességét.
De fontos irányelv még a szolidaritás és más alapelvek előmozdítása, illetve a transzlokális együttműködés erősítése. Ezenkívül megismerkedhetnek a különböző Interreg programokkal, az EU belső határai közötti együttműködéssel és annak előnyeivel, valamint a célok közé tartozik az is, hogy növeljék az önkéntesekben a társadalmi szerepvállalást.
Mi a feladata egy Interreg projekt partnernek?
Az Interreg projekt partnerek az Interreg programok megvalósításban segítenek, különös tekintettel fókuszálva a szolidaritási projektek, a "people to people" projektek, egészségügyi projektek, közösségi projektek, valamint az interregionális együttműködés szociális szférájára koncentráló projektek konkrét szempontjaira vagy nehézségeinek megoldására. Ezért ezek az Interreg projekt partnerek az interregionális programok kedvezményezetteinek területén kerülnek alkalmazásra.
Mit kell tennie egy Interreg Riporternek?
Az Interreg riporterek fő feladata a kommunikációs tevékenységek, amelyek révén egy közeli és részletesebb szemszögből terjesztik lokális és területi integráció előnyeiről és a sikeres Interreg projektek szolidaritási, társadalmi és együttműködési vonulatairól szóló információkat. Ezért az Interreg riportereket vagy az Interreg Közös Titkárságainál, vagy pedig az Interreg Irányító Hatóságoknál alkalmazzák.
lockkerdee
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...
Szexuális és fizikai bántalmazás miatt is nyomoz a rendőrség szekszárdi gyermek befogadó otthonban
Egy másfél éves gyereket is megverhettek.
Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon
Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.
A dolgozók 97 százaléka távozott 2024-ben a Szőlő utcai intézetből, a többi intézményben is nagy volt az elvándorlás
A dolgozók egyharmada távozott a gyermekvédelmi intézményekből 2024-ben.
Ezért ne fizess soha a bankkártyáddal.
Végzetes csapda is lehet!
Fergeteges showműsor és világsztárok a téli olimpia történelmi megnyitóján
Hivatalosan is kezdetét vette a milánói-cortinai téli olimpia.
"A szülők rettegnek" - Ütötte, rúgta a gyerekeket az óvodában a kegyetlen dajka
"A szülők rettegnek."
Még mindig nem hallgattak ki egyetlen gyanúsítottat sem az MNB-botrány ügyében
Lassan egy éve tart az eljárás.
Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei
Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...
Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.
Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...
Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó
Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.
Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére
Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


