Ezt olvasta már?


Az autómentes nap a közlekedési eszközök tudatos választására ösztönöz

Az autómentes nap nem arra szolgál, hogy kirekesszék az autókat a forgalomból, a kezdeményezés célja sokkal inkább az, hogy a közlekedési eszközök tudatos választására ösztönözze a lakosságot - mondta az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László az Európai Mobilitási Hetet lezáró autómentes hétvége megnyitóján kiemelte, a szeptember 16-22. közötti rendezvénysorozatnak Magyarország már a 2002-es indulás óta résztvevője; az idén csaknem 300 település csatlakozott a kezdeményezéshez. A miniszter kitért arra is, hogy a világ és Magyarország gazdaságában meghatározó autóipar jövőjét a digitalizáció, az önvezető autózás, az alternatív meghajtású autók térnyerése alakítja. A miniszter szerint éppen ezért "büszkék lehetünk, hogy Magyarország már nem csak az autóipari márkák jelentős részének gyártó bázisa, hanem a fejlesztő bázisává is vált". Mindez annak köszönhető, hogy a magyar kormány támogatja azokat a törekvéseket, amelyek az autonóm, vagyis önvezető és elektromos hajtású járművek fejlesztését jelentik - tette hozzá.

A tiszta, fenntartható ország megteremtéséhez a felelős kormányzati klíma- és energiapolitika mellett az emberek, a vállalatok, az intézmények, az egyetemek és a kutatók együttműködésére és szerepvállalására is szükség van - hangoztatta a tárca vezetője, hozzátéve, a kormány által elkészített fenntarthatósági stratégia egyik fő célkitűzése az elektromos és környezetbarát megoldásokon alapuló zöld közösségi és személyi közlekedés feltételrendszerének megteremtése. Ezért ösztönzik az elektromos autók térnyerését és környezetkímélő buszok beszerzését is - fűzte hozzá.

Palkovics László elmondta, hogy a tisztán elektromos meghajtású autók beszerzését a kormány anyagi forrásokkal támogatja, eddig több mint 1600 ilyen típusú jármű vásárlásához járultak hozzá, a pályázat tavaly meghirdetett második ütemére pedig már több ezren jelentkeztek. A közösségi közlekedés fejlesztésében a "zöld busz" program játszik fontos szerepet. Annak célja, hogy tíz éven belül a helyi buszközlekedést teljes egészében "zöldítsék", ami azt jelenti, hogy mintegy 2100 régi, környezetszennyező buszt cserélnek le elektromos meghajtású járműre - ismertette a miniszter.

"A digitalizáció, a mesterséges intelligencia már része az életünknek, ebben a hihetetlenül felgyorsult világban Magyarország hosszú távú sikerének záloga a versenyképesség növelésében rejlik" - fogalmazott Palkovics László, aki egyúttal kiemelte, a kormány azon dolgozik, hogy Magyarországot 2030-ig az Európai Unió öt legversenyképesebb országának sorába emelje, ahol a legjobb dolgozni, élni és lakni.

A miniszter arra is rámutatott, hogy 2010 óta a kormány úgy növelte az ország versenyképességét, hogy folyamatosan Magyarország, a magyar családok és a magyar vállalkozások érdekeit helyezte előtérbe. Példaként említette, hogy stabilizálták az ország pénzügyeit, növekvő pályára állították a gazdaságot, 800 ezer új munkahelyet teremtettek és növelték a bérek reálértékét.

A tárca vezetője kiemelte, hogy kiváló az együttműködés a kormány és a fővárosi önkormányzat között a "tiszta és okos" Budapest kialakításában. Az eredményes munka folytatásához azonban nagyon fontos, hogy az október 13-ai választáson Tarlós István főpolgármester újabb 5 évre kapjon felhatalmazást Budapest vezetésére.

Tarlós István a sajtójájékoztatón elmondta, a 2010-ben hivatalba lépett városvezetés erőfeszítéseket tesz és tett a fenntartható és fenntartandó közlekedési megoldások bevezetésére. Példaként említette a BKV-járműflotta folyamatos cseréjét, a 4-es metró átadását, a budai fonódó villamos forgalomba állítását és az 1-es villamos pályájának meghosszabbítását.

Ismertetése szerint 2010 óta lecserélték a metró kocsikat, ennek köszönhetően a 415 metró kocsi átlagéletkora mára 4 év lett, míg 2010-ben még 32 év volt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy elkezdődött a 3-as metró infrastruktúrájának felújítása is.

Ezekre a lépésekre azért van szükség, mert a közlekedési rendszer a főváros egyik legfontosabb infrastruktúrája, így fejlesztése alapvetően határozza meg Budapest jövőjét - mutatott rá.

A főpolgármester arról is beszámolt, hogy Budapest 2019 tavaszán elnyerte az Európa legjobb úti célja címet, az indoklás szerint mindenekelőtt az utóbbi tíz év teljesítménye alapján, néhány héttel ezelőtt pedig, a The Economist című magazin felmérése alapján, Kelet-Európa legélhetőbb fővárosa lett. Tarlós István szerint a nemzetközi elismerések és a működési eredmények bizonyítják, hogy a főváros környezettudatos fejlődése jó irányba halad.

"A kormány és a főváros vezetése egyaránt elkötelezett amellett, hogy Budapestet szerethető és állandóan gyarapodó várossá tegye" - fogalmazott a főpolgármester.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...

Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”

Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...

Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.

Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...

Észbontóan dögös: bikiniben mutatta meg csodás testét Metzker Viki

A népszerű DJ még egy újdonsággal is előállt.

Belső vizsgálatot indít a veszprémi kórház, miután hazaküldtek egy nyílt töréses MKKP-aktivistát

A kórház betegpanaszként kezeli a karácsonyi esetet, amit most kivizsgálnak.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0