Ezt olvasta már?

Néhány, iskolakezdést megkönnyítendő praktika

Van olyan szülő, aki azt szeretné, hogy örökké tartson a nyár, van, aki pedig alig várja, hogy gyermeke ismét közösségben legyen. Bármelyik csoportba is esel, az az...


Az ellenzéki pártok előválasztásának költségei elérhetik az egymilliárd forintot

Az ellenzéki pártok előválasztásának költségei elérik az egymilliárd forintot, ami számos apróbb-nagyobb tételből áll össze. A legtöbbe a miniszterelnök-jelöltségre aspiráló politikusok kampánya került.


hirdetés

Azt a DK-ból, a Jobbikból és a Párbeszédből is megerősítették a 24.hu-nak, hogy a hat párt között született egy megállapodás az előválasztás lebonyolításának költségéről. Eszerint minden egyes párt 20–20 millió forintot ad ebbe a tételbe. De a DK és a Jobbik további 20–20 millió forintot tervez hozzáadni az összeghez, tartva attól, hogy az eredetileg betervezett 120 millió forint nem lesz elég. Ez így tehát 160 millió forint, de könnyen elképzelhető, ez sem lesz elég.

 

Egy komolyan vett, azaz látható egyéni kampány legalább 3–6 millió forintba kerül az előválasztáson – mondta több egyéni jelölt is. Természetesen azokban az egyéni körzetekben, ahol nagyobb verseny ígérkezik, ez az összeg magasabb is lehet. A jelölteknél és a pártoknál is eltérő, hogy ezt az összeget hogyan teremtik elő.

 

Akad olyan párt, amelyik azt mondta, hogy az egyéni jelölteknél kétharmadot a párt biztosít, egyharmadot pedig a jelöltnek (adományból, egyéni befizetésből) kell előteremtenie. A szabályok szerint nincs felső határa annak, hogy egy egyéni jelölt mennyit költhet az előválasztás során. Magyarán a „nagyok”, az anyagilag erősebbek nincsenek ilyen módon korlátozva.

 

Az egyik esélyesebb jelölt pártjától úgy értesültek a 24.hu sajtómunkásai, hogy a „nagyobb” miniszterelnök-jelölti kampányok 50–100 millióba is kerülhetnek, a kisebbek ennél kevesebbe. Ezt alátámasztja, hogy Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a saját költségeivel kapcsolatban úgy fogalmazott: jelenleg 5–10 milliós költésnél jár, tehát a végösszeg a becslése szerint valahol 10 millió felett lesz.

 

Az érintett pártoktól hiába kérdezték, hogy mekkora a tervezett kampánykerete Dobrev Klárának (DK), Jakab Péternek (Jobbik), Karácsony Gergelynek (MSZP, Párbeszéd, LMP) vagy Fekete-Győr Andrásnak (Momentum). Egyedül a Párbeszéd küldött konkrét számokat: „a Párbeszéd idei költségvetésében előzetesen 40 millió forintot különítettünk el az előválasztásra. Ebből kell finanszíroznunk az előválasztás lebonyolításának ránk eső költségeit, fizetjük a jelöltjeink tervezett kampányköltségeit és az előválasztási mozgósítási kiadásokat is. Ezenfelül a jelölteknek joguk van saját forrásból és adománygyűjtési kampányokból beérkező támogatásokból további kiadásokat vállalni."

napi.hu







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Szívdöglesztő csipkés anyagok. Elbűvölő szettek és stílus titkok

Tarts velünk, és megmutatjuk, hogyan érdemes viselni, ha lazább outfiteket szeretnétek csipetnyi csipkével fűszerezni, hogyan, ha szuper...

Szobatisztaságra neveltek teheneket az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére

Német kutatók szerint a teheneket WC-használatra lehtne kiképezni az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében. Egy...

A szülők teszteltették a gyerekeket, így derült ki, hogy sok a fertőzött a pilisborosjenői iskolában

Hat osztály került járványügyi megfigyelés alá, a gyerekek otthon tanulnak, amíg vissza nem térhetnek a suliba.

Elsőre kudarcot vallottunk, másodikra sikerült regisztrálni – kipróbáltuk az online előválasztás rendszerét

Van benne buktató, és nem is mindenkinek sikerül megugrani. Dolgoznak azon, hogy minél többen tudjanak zökkenőmentesen regisztrálni és...

Lebukott a szabolcsi háziorvos, aki oltatlanokat segített védettségi igazolványhoz

A rendőrök elfogták azt a 71 éves háziorvost, aki oltatlanoknak intézett védettségi igazolványt.

Ezek a csillagjegyek imádják az őszt

Ezek a csillagjegyeket távolról sem környékezi meg az őszi depresszió. Ők ilyenkor érzik igazán elemükben magukat.

Jó buli az óceánjáró, amíg össze nem hányják a fehér szőnyeget gyümölcssalátával

Négyhónapos világ körüli utakat hirdetnek öt-hétmillió forintokért. Megéri? Kibírható? Esetleg még kellemes is? Igaza van az...

Idén bemutatkozhat a Google hajtogatható csodamobilja is

A pletykák szerint van rá esély, hogy a Pixel 6-tal együtt jelentik be.

De nem mindegy mikor: plusz két óra alvással felére csökken a depresszió kockázata

Aki hétvégén, reggelente két órával tovább alszik, a felére csökkenti a depresszió kockázatát. A dél-koreai Yonsei Egyetem orvosai...

Vétek kihagyni, ha házat, lakást vennél: idén csak egyszer van ilyen lehetőség

Ha érdekel az ingatlanpiac, adnál, vennél lakást vagy házat, akkor ott a helyed a Lakás 2021 Kiállításon!

Megye I-es ellenfél otthonában menetelne tovább a Paks

Ellenfélnéző és egyértelmű célok.

Tűzoltók a helyszínen: Brutális tömegbaleset történt az M3-ason

Több gépkocsi ütközött össze az M3-ason Atkárnál.

Sport

Kitálalt a szövetségi kapitány: eldőlt Hosszú Katinka jövője

Kiderült, tényleg a visszavonulás mellett döntött-e az Iron Lady.

Meglepő helyen találtunk rá Albert Flórián fiára: „Nem titok, a miénk talán a legkisebb költségvetésű csapat”

Budapest — Büszke lenne rá a Császár. Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó meghatódva simogatná meg fia, ifjabb Albert Flórián fejét, aki a BKV Előre futballcsapatának edzőjeként még hibát

Menesztheti edzőjét a Barcelona

Az 58 éves holland szakember 2020 augusztusától irányítja a gránátvörös-kékeket.

Lukaku mindenkinek hazudott

A belga csatár megszegte a milánói szurkolóknak tett ígéretét.

A külföldi sajtóban is hír Milák Kristóf és Selmeci Attila szakítása

Szenzációként tálalják az olimpiai bajnok és világcsúcstartó magyar klasszis döntését.

Vécsei Bálint: Egy új szabály miatt vették el a gólomat

A magyar bajnok nagy küzdelemben maradt alul a Leverkusennel szemben az Európa-ligában.

Gólt lőtt a BL-ben a holland focista, majd a meccse közben meghalt az apja

A Manchester City játékosa úgy érzi, a sors akarta, hogy a gyógyíthatatlan beteg édesapja lássa még a gólját.

Botrányba fulladt a Leicester City meccse, összeverekedtek a szurkolók

Néhány Napoli-szurkoló az övével támadt az angolokra.

Összecsap a két leggólerősebb csapat; újabb bravúr jöhet a Barca ellen

Nagy izgalmakat tartogat a La Liga ötödik fordulója!

Igazi nagyágyú tért vissza a La Ligába, róla szólhat a hétvége

A támadó bízik benne, hogy pályára léphet a madridi rivális ellen.

Zseniális megoldással lőtt gólt a Veszprém sztárja a PSG ellen - videó

Petar Nenadictól megszokhattuk, hogy rendszerint nem a könnyebb utat választja. Most sem ezt tette.

0

Bulvár

Van 7 Magyarországon kedvelt élelmiszer, ami más országokban tiltólistás

Furcsa belegondolni, de bizonyos élelmiszerek, amelyeket idehaza bármelyik élelmiszerbolt polcán megtalálunk, vagy legalábbis az interneten recepteket böngészve, a hozzávalók beszerzése után könnyen elkészíthetőek,

Csak 3 olyan csillagjegy létezik, akik 100%-ban megbízhatók: ők azok

Ez a három zodiákus passzol bele leginkább ebbe a kategóriába.

Beleroppant a gyászba az RTL Klub sztárja: önszántából tűnik el a képernyőről

"Az aggodalom és fájdalom lelkileg megtört, melyet később már fizikálisan is éreztem."

Orbán Viktor bejelentést tett

A miniszterelnök Facebook-oldalán közölte: visszatér a Kossuth Rádióba, ma 7:30-tól újra élő interjút ad.

Minden munkavállaló számára kötelezővé teszik a védettségi igazolványt Olaszországban

Komoly pénzbüntetésre számíthat, aki nem tudja igazolni, hogy védett a koronavírus-fertőzéssel szemben.

Kiderült, hogy bukott le annak idején Lagzi Lajcsi

A klóros víz és a gázszag árulta el a zenészt.

Szexeltünk az irodában, nem tudva a kamerákról

Megfigyelted már, hogy legtöbbször a könyvelőket említik a cikkekben, amikor unalmas munkakörökkel akarnak példálózni? Nos, elárulom, hogy velünk is történnek olykor izgalmas dolgok. Még a munkahelyen is… Az Éva

blogmorzsák

Hazai fagyasztott csemegekukoricák vaktesztje

A nyárnak vége, marad a mirelit. Csemegekukoricákat kóstoltunk, az 500 és 1.500 Ft/kg közötti ársávban.

Jótállás és szavatosság új építésnél

Sírva fakadsz, ha meghallod, mennyire rossz a helyzet, ha jogi vitád van a kivitelezővel.

Fellélegezhetnek végre az építtetők és a felújítók?

Hamarosan megszűnik az alapanyaghiány és csökkennek az árak is, bár vannak termékek, ahol ez valójában nem is változott.

Ez lenne az 500 legjobb dal?

Itt a Rolling Stone magazin friss listája.

Vadászati Világkiállítás és "Magyar Büszkeség"

„Látványos eseményekkel elkápráztatni a világ és a magyar közvéleményt.“

A hülyék diadala

Ahol életbe léptek az ízesítési tilalmak, ott nőtt a fiatalkorú dohányzók száma.

Ezt csináld, ha párás, esős lesz a visszapillantód

Egy ügyes trükkel vízhatlanná teheted tükrödet - nem éri meg rajta spórolni!

Egérrel szavazok a hétvégén, de még nem tudom, kire

Segítsetek, szerintetek kire szavazzak az ellenzéki előválasztáson?

Egykori tévébemondóink világa

Magyarországon a televíziózás az 50-es években kezdődött.

Tudtad, mi köti össze az Alcatrazt a Halálcsillaggal?

Több mint 58 éve szabadult az utolsó rab az Alcatrazból. A hírhedt börtönben jártunk.

Könyörgöm Viktor: Találj már egy másik ellenséget (is)!

Ugyanazt mantrázza már-már olyan vehemenciával, hogy önnmaga is elhiszi.

A professzor beszéde avagy a nyílt társadalom esete Orbán Viktorral

„A nyílt társadalom eszméjét ostorozva beszélt a rezsim káderképzőjének évnyitóján.“

0