Az okostükörtől Kleopátra kecsketejes fürdőjéig a győri Széchenyi egyetemen
Ha valaki szeretné megismerni a Széchenyi-egyetemet, és nincs rá több ideje, mint másfél óra, menjen el egyszer a Kamara a vállalkozásokért tárgy zárófoglalkozására.
Ott helyben megízlelheti, milyen életérzést sugároz ez a campus. Az oktatás és a gazdasági szféra gyümölcsöző együttműködését, amiből a hallgatók is profitálnak. Szerdán ott járunk, és le voltunk nyűgözve attól, amit hallottunk és láttunk.
Játéknak tűnhet, hogy a sokféle képzésről, különböző karokról érkező hallgatók csoportosan kitalálnak, kidolgoznak egy-egy konkrét vállalkozási ötletet, üzleti tervet készítenek rá és prezentálják azt. Önmagában ez sem lenne haszontalan, hiszen az ember szeret játszva tanulni, azonban a Kamara a vállalkozásokért tárgy keretében kitalált üzletek jó része életrevaló, és meg is valósulhat.
A mentorok, a tárgy kamarai, egyetemi felelősei és a díjazott hallgatók a zárófoglalkozáson. Dr. Konczosné Dr. Szombathelyi Márta, a Vezetéstudomány és Szervezeti Kommunikáció Tanszék egyetemi docense, a tárgy felelős oktatója a zárófoglalkozáson elmondta, hogy az ötven hallgató szinte hiba nélkül végig tudta vinni a félévet. Az önmegvalósítás sajátos formáját választották, konkrét, saját vállalkozást megálmodva indultak el egy úton. Molnár Albert, aki a megyei iparkamara részéről fogta össze a képzést, a tapasztalatokat összegezve arról beszélt, hogy 2011 óta a tantárgy keretein belül több mint négyszáz hallgatóval ismertették meg a vállalkozói lét gondolkodásmódját. Figyelemreméltó, hogy a most megtervezett cégek, vállalkozások ötöde már a valós üzleti életben is megtette az első lépéseket. A huszonöt üzleti tervben nemcsak örökzöld témák jelentek meg, hanem egészen újszerű gondolatok, megoldások is.
Érdemes sorra venni a legjobb, "Best of" vállalkozásalapítási ötleteket, amiket prezentálhattak is a hallgatók a zárófoglalkozáson. A Hungarian Foodtrack Kft. megálmodói, Horváth Miklós és Rabi Adrienn egy olyan mozgóbüfé üzleti tervét állították össze, amiből magyaros streetfoodot kínálnának, külön figyelemmel a gluténérzékenyekre és az ételintoleranciában szenvedőkre. Laskai Kristóf egy grandiózus vállalkozás tervét rakta össze, az AGH Zrt. fantázianevű cég számítógépes levegő- és folyadékanimációval foglalkozna, amíg meg nem épülne saját, hatalmas méretű szélcsatornája. És mi más lenne a célközönsége, mint a gépjármű-, a légijármű- és a sportszergyártók közössége. A következő vállalkozási ötletben a hallgatók a hobbiborászokat célozták meg saválló acéltartályokkal. A Mörcz Kft. kitalálójáról, Mörcz Csabáról kapta a nevét. „Tulajdonostársai" Rakó Dávid és Bognár Kristóf voltak az üzleti terv kidolgozási folyamatában.
Az elkóborolt házikedvencek megtalálásában segítene a logisztikai mérnöknek, illetve járműmérnöknek tanuló Szabó Boglárka és Fejős Dániel megálmodott cége, a DPS Kft. A kutyusok, cicák egy speciális nyomkövető eszközt kapnának, a gazdik pedig applikációt hozzá a mobiljukra. A győri Security Patent Kft.-nek annyira tetszett az ötlet, hogy szívesen együttműködne Boglárkáékkal az okosotthonos megoldásokat is alkalmazó vállalkozás megvalósításában. Külön megnyerő volt, hogy a hallgatópáros a tudatos állattartást és az etikus üzleti magatartást tűzte zászlajára.
Pallang Virág Kisvirág Cukrászműhelye már megrendeléseket is teljesít. A Kisvirág Cukrászműhely az egyike azon vállalkozási ötleteknek, amelyek már megrendeléseket is teljesítenek. Pallang Virág nemzetközi tanulmányok szakos hallgató olyan cukrászda megvalósítását tűzte ki célul, ahová a cukorbetegek, ételintolanciával küzdők is betérhetnek. Mindazok, akik egészségesen szeretnének élni. Virág rendkívül elkötelezett az egészséges táplálkozás és a minőségi édességek készítése iránt, saját maga állította össze desszertjei receptjeit.
Az Oldtimer Angels, vagyis Kapusi Dorottya és Hollósi Ádám veterán autók felújításával szeretne üzleti sikerhez jutni. Gépészmérnök hallgatókként szenvedélyük és szerelmük az autó, ezzel akarnak foglalkozni a jövőben is. A Workman Broker Company-ben Ajtonyi Emese és Brandhuber Bence a szakemberhiányt csökkentené Európa szerte.
A legötletesebb üzleti terv címet is elnyerte Cserődi Ádám, Hemek Dorina és Kis István Martin a Mirror Image Kft-vel. Egy okostükör megvalósítására dolgoztak ki koncepciót. Aki a tükör előtt áll, virtuálisan felpróbálhatja az üzletek kollekcióit és kapcsolódhat webshopokhoz. A sminkfunkció igazodna a napszakok fényviszonyaihoz, és az okostükör még az otthoni ruhatár felhasználásához, az örökös mit mivel vegyek fel kérdésre is adna válaszokat.
Végül Petrovics János, a Mici-Tej Kft.-ben a kecsketejet és az abból készült termékeket árusítaná. Hazai viszonylatban vezető márka szeretne lenni, és elkalandozna a kozmetikai iparba is, Kleopátra példája után, aki kecsketejben fürdött.
A hallgatók munkáját segítő vállalkozók, mint mentorok külön díjazták a legjobban kidolgozott, a legötletesebb, a legjobban megvalósítható és a leghasznosabb témára kidolgozott üzleti tervet, és arra bíztatták a fiatalokat, hogy ne várjanak, mert „Pont az a legjobb idő a vállalkozás indítására, amikor elkezditek.
forrás: kisalfold.hu
hírek innen, onnan
Danny Blue felforgatta A Nagy Ő villa életét: Erre jött rá...
Danny Blue érkezett A Nagy Ő villájába.
Felrobbant a kezében a tűzijáték: szörnyű sérüléseket szenvedett el a 15 éves fiú
Súlyos égési sérülései keletkeztek a tinédzsernek.
A magyarok mellett a románok is örülhetnek a Bondár Annát gyalázó ukrán teniszező búcsújának
A 2021-ben US Open-bajnok brit Emma Raducanut vetett véget az ukrán menetelésének.
Irán bejelentette, hogy folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal
Abbász Aragcsi külügyminiszter szerint a bizalomépítés fázisban vannak.
Olyan lépésre szánta el magát a baloldal üdvöskéje, amire sokan felkapják majd a fejüket: érik az elnöki indulás?
Hét évvel azután, hogy progresszív rendbontóként berobbant a washingtoni nagypolitikába, Alexandria Ocasio-Cortezt ma már a Demokrata Párt...
Miért nehezíti meg a saját életét? Ez a 3 csillagjegy vívja a legnehezebb harcot önmagával
Néha a legnagyobb csatáinkat nem a külvilággal, hanem saját magunkkal vívjuk, és észre sem vesszük, hogy mi magunk vagyunk a legnagyobb...
Ezek az elektronikai eszközök fogyasztják a legtöbbet látszólag kikapcsolt állapotban is
Kikapcsolva is zabálják az áramot: mely eszközök a legnagyobb pazarlók?
Már elkezdték árulni a 6 milliós csúcsautót. Gyorsabb, olcsóbb, és végletekig gazdaságos
Gyorsabb, olcsóbb, látványosabb. Te vennél ilyet?
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett...
Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
Azt mondták, nem látják szívesen a minnesotai razziák egyik vezéralakját.
Rakétával szelfizett Tudós Laci
Napok óta Floridában van Az Árulók Tudós Lacija, azaz Kiss László csillagász. A szakember azért utazott a tengerentúlra, hogy...
Árpa Attila nemrég még rózsát osztogatott A Nagy Ő-ben, majd ugyanezért szólt be Stohl Andrásnak
Idén Stohl András szívéért küzdenek meg a hölgyek A Nagy Ő című műsorban, de négy évvel ezelőtt Árpa Attila kegyeiért is...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


