Ezt olvasta már?


Baranyai fesztiválok is az államilag támogatottak között

Az állam idén is kiemelten támogatja a kulturális fesztiválokat. Az anyaországban és a határon túl 58 ilyen rendezvény a költségvetésből összesen 750 millió forinthoz jut ezen az úton - mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

"Az állami támogatások célja, hogy ne csak több fesztivál legyen, hanem ezek tartalma európai szinten is egyre színvonalasabbá váljon, minél több emberhez eljusson és széles kínálatot biztosítson" - fogalmazott az államtitkár.

Mint elhangzott, az előző években a kulturális fesztiváloknak nyújtott állami támogatás összege megháromszorozódott, hiszen 2016-ban még 250 millió forint jutott erre a célra a központi büdzséből, miközben a támogatott fesztiválok köre megduplázódott. Az államtitkár kitért arra, hogy harminc rendezvény kapta meg a minősített európai fesztivál fokozatot.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy ma már tehát nem csak a Sziget számít kiemelt fesztiválnak, az európai minősítést kapott harminc fesztivál mutatja a hazai fesztiválélet sokszínűségét és magas minőségét - ezek a rendezvények versenyben vannak a Kiváló Európai Fesztivál Díjért.

Rétvári Bence szólt arról, hogy a vidéki nyári fesztiválok azokhoz is el tudják juttatni a nemzeti kultúrát, akiknek év közben nincs lehetőségük kulturális tartalmakkal találkozni.

"A kormányzati támogatások fontos célja volt, hogy minél több településen legyen fesztivál. Ez egyrészt azért fontos, mert ha az emberek saját lakóhelyükön és közvetlen közelükben lehetőséget találnak erre, akkor nem kell távoli városba utazniuk fesztivál miatt. Másrészt újabb és újabb településekre vetül így országos figyelem, ami nagyon jó gazdasági felhajtóerőt is jelent" - szögezte le Rétvári Bence.

A korábbi években a kiemelt kulturális fesztiválok támogatása a központi költségvetés fesztiválsorán kívül elsősorban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kulturális fesztiválok kollégiumán és miniszteri keretén keresztül valósult meg.

"Fesztivál-nagyhatalom lettünk, a széles fesztiválkínálatból ma már mindenki megtalálhatja az igényének megfelelő fesztivált, amelyek programjai egyben a nemzeti kultúra bemutatására nyújtanak lehetőséget mindenki számára" - mondta végül Rétvári Bence.

A központi büdzséből támogatott 58 fesztivál között van mások mellett a Művészetek Völgye, a balatonfüredi Anna Fesztivál, a jászberényi Csángó Fesztivál, az Ördögkatlan, a debreceni Virágkarnevál, a váci V4 Fesztivál és Színházi Találkozó, az egri Kaláka Fesztivál, a határon túl a nagyváradi Szent László Napok vagy a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Azt hitted, tudod, mikor háziasítottuk a macskákat? Később, mint hittük

Új régészeti és genetikai kutatások alapjaiban módosíthatják azt, amit eddig a macskák háziasításáról gondoltunk.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt szeptember 26-án, szombaton rendezik meg a...

A 115-ből mindössze 1 vádpontban nem találták bűnösnek a Manchester Cityt - külföldi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világából.

Fradiváros-ügy: A Belügyminisztérium elrendelte az utóellenőrzést

A BM hivatalosan is elindította a vizsgálatot a beruházáshoz kapcsolódó pénzek miatt. A hatóság azt ellenőrzi, hogy a klub szabályosan...

Lelapul a hajad az őszi párás reggeleken? Ezt teheted ellene

Mutatjuk, milyen egyszerű hajápolási és formázási trükkökkel őrizheted meg a hajad tartását és volumenét még a párás őszi...

Rendkívüli kéréssel fordultak Elon Muskhoz: ezen múlhat a háború sorsa a fagyos téli hónapokban

A finn elnök arra kérte Elon Muskot, hogy terjessze ki a Starlink műholdas internetszolgáltatást az orosz területekre is.

Visszahívnak 2,86 millió VW-t és Audit esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A visszahívásban érintettek a Volkswagen 2013. szeptember 24. és 2024. július 1. között gyártott Golf, Golf Variant, Tiguan, Touran és...

Gesztusok és nehézbombázók: Donald Trump és Hszi Csin-ping találkozóján eldőlhetett volna a világ sorsa, de valami egészen más történt

Washingtonban idén már másodszor találkozott egymással a világ két vezető hatalmának a feje, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping...

Porig rombolják az ügyészséget? Drámai hangvételű vita a Médiapiac stúdiójában

Péntek este nem mindennapi kijelentésekkel érkezik a Médiapiac az ATV képernyőjére, ahol az ügyészség elleni támadások is terítékre...

Dohányosok figyelem! Ingyenes szűrővizsgálatra mehetnek az aktív dohányosok

Súlyos betegségek szűrését igényelhetik teljesen ingyen!

Nem írhatja meg a leckét a gép: így szabályoznák az iskolai MI-t, hamarosan a minisztériumnál pattog a labda

Magyar oktatástechnológiai cégek és szakértők nyilvánosságra hozták az iskolai mesterséges intelligencia használatáról szóló, hat...

Rózsaszín motorosok vonulnak végig Budapesten

A Magyar Rákellenes Liga által szervezett megmozduláson a rózsaszínbe öltözött motorosok a mellrák elleni küzdelem jegyében vonulnak...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Szoboszlai Dominik a Nemzeti Sportnak: Ha ez még egyszer előfordul, azzal az illetővel többet nem állok szóba

Az ukránok elleni Nemzetek Ligája-meccs előtt üzent Szoboszlai Dominik.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban

Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-

0
0

Bulvár

Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták

Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves

A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán

Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha

Hont András robbantott: Börtönben lévő gyanúsított bukkant fel a Rendszerváltó Koncert hátterében

Hont András egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben arra mutatott rá, hogy Matisz Károly István, a Momentum korábbi pártigazgatója és a XII. kerület volt önkormányzati képviselője a Tudatos Választókért Alapítvá

A jelek alapján nem pusztult el azonnal, hanem megpróbált valahogy kijutni az egyik kínai barlangból néhány ősi panda

A Suangho jelenleg a világ harmadik leghosszabb, egyben Ázsia leghosszabb barlangrendszere, és a világ legnagyobb dolomit barlangrendszere.

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő

A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

0