Barokk esküvő Győr barokk belvárosában
A barokk belvárosára méltán büszke Győr korabeli ceremónia szerinti barokk esküvőnek ad otthont augusztus 13-án. A látványosnak ígérkező eseményen egy igazi jegyespár mondja ki a boldogító igent pompás barokk öltözékben különleges szertartás keretében..
Az ifjú pár és az örömszülők lovas hintókkal hajtanak végig a belvároson az esküvő helyszínére. Az ünnepelteket barokk viseletben díszelgő násznép kíséri, a barokk felvonulást pedig udvarhölgyek, trombitások, táncosok sokasága színesíti. A Víziszínpadon több ezres közönség előtt kérnek áldást szüleiktől a fiatalok, követve az egykori "leánykérő koreográfiát", majd örök hűséget esküsznek egymásnak a főúri pompa kellékeivel - ismertette a részleteket az ötletgazda.
Az esküvőt megelőző napon, augusztus 12-én is lesznek látványosságok, a vőlegény például ekkor köszönti szerenáddal a menyasszonyt, de ezen a napon nyílik a Xántus János Múzeum fagylalttörténeti kiállítása is, amelyen a látogatók megtudhatják, hogy a fagylalt a barokk korban kezdett elterjedni. A főúri udvarokban olasz mesterek készítették a különleges finomságot - mutatott rá Keglovich Ferencné.
A német La Danza München táncegyüttes az Orpheus és Eurydiké című balettpantomimmal vendégszerepel augusztus 13-án, másnap XVII. századi vidám angol kontratáncokat láthat a közönség, majd Szarka Zsuzsa szalag-zsinór ruháiból tartanak bemutatót. A fesztiválhangulatról a belváros utcáin táncosok, pantomimesek, zászlóforgatók gondoskodnak. A belváros kereskedői üzleteik kirakatait barokk stílusúra "hangolják" Pusztai Csaba Barokk álmok című festménysorozatának bemutatásával.
A rendezvényt különleges zenei programok teszik teljessé: az esküvő előestéjén a Blackrose' Night reneszánsz rockzenekar játszik, a fiatalok egybekelését követően Kovács Fery és a Raab kamarazenekar ad "Ba-rock koncertet". Az eseménysorozat zárónapján, augusztus 14-én pedig "Jazz-barock" koncertre kerül sor. Ezek a zenei kísérletek arra adnak választ, miként próbálják a muzsikusok a barokk értékeit napjainkra adaptálni - magyarázta az ötletgazda.
A barokk esküvő idei, tizenkilencedik programját a város 6,4 millió forinttal, a Nemzeti Kulturális Alap - pályázati úton - 2 millió forinttal támogatja.
forrás:mti
hírek innen, onnan
Döntött a Fidesz NKA-ügyben tett panaszairól a Legfőbb Ügyészség
Mintegy 17 milliárd forint értékű támogatási összeg kapcsán – különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás...
Több mint egy évszázada nem volt példa erre Budapesten
Elképesztő, 105 éves melegrekordot állított be Budapest augusztus 11-én. Kedden az ország nagy részében 35 fok fölé emelkedett a...
Felülteljesítette a várakozásokat a SpaceX
A SpaceX kimagasló eredményeket produkált 2026 második negyedévére: mind az árbevétel, mind a működési nyereségesség tekintetében...
Audiovizuális show keretében rendezik az augusztus 20-i tűzijátékot
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál -...
Magyar Péter bejelentette: Azonnali beavatkozás kezdődik Paksnál, 80 méteres uszályokat süllyesztenek a Dunába, és fenékküszöböt építenek
A Honvédelmi Minisztérium még ma 100 katonát vezényel ki a munkálatokhoz, akik 24 órában végzik majd a feladatot. A beruházás 6...
Folyamatosan édeset kívánsz? Ez az ásványianyag hiány áll a hátterében
Ellenállhatatlanul kívánod az édességet? Mutatjuk, milyen szerepe lehet a krómnak a vércukorszint és a cukorvágy szabályozásában.
Mire elég a paksi mentőcsomag – és mire nem?
Augusztus elején volt egy nap, amikor a Paksi Atomerőmű működése néhány milliméteren múlt. Aztán a Duna vízszintjének esése megállt,...
Itt a bejelentés: így alakul holnaptól a benzin és a dízel ára
Csütörtökre nem változnak a nagykereskedelmi üzemanyagárak - írja a holtankoljak.
Rámozdult a sikeres stratégiára a pénzügyi óriás: agresszív terjeszkedéssel tarolna a befektetési piacon
A Goldman Sachs legfeljebb 2,25 milliárd dollárért vásárolja meg a tőzsdén kereskedett alapokat (ETF-eket) kezelő Neos Investmentst, ezzel...
Fogytán a 24 millió köbméteres vízkészlet: mobilszivattyúkkal mentik a holtágat
Csökken a Körösök vízhozama, ezért mobilszivattyúkkal biztosítják a Félhalmi-holtág frissvíz-utánpótlását.
Tényleg tartósítószer-mentes ketchupot veszel boltban, vagy mese az egész?
Ha tartósítószer-mentes ketchupot veszünk, akkor mi benne mondjuk az a bizonyos módosított keményítő?
Befőzés biztonságosan: a szalicilt már kerülni kell
A régi receptekben gyakori szalicil ma már nem engedélyezett élelmiszer-tartósításra, ezért korszerűbb módszert kell választani.
Sport
Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját
Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister
Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről
A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.
Szöllősi Györggyel az élen lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége
A szövetség programjai a tisztújításig hátralévő időben folytatódnak.
Bulvár
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett
Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért
Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt
Felelős döntést hoztak az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán: nem tartják meg a szárazság miatt Tatabányán
Kiszáradt pázsit, száradó fák: az aszályos időszak miatt a tűzijátékot sem tartják meg a tatabányai Csónakázó-tónál. Arról, hogy a budapesti fényjáték sorsa mi lesz, még nem tudni.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából
A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím
Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak
Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból üzletileg felhasználható információkat nyerjen ki.
Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.
„Mi a frász folyik itt” - Galambos Lajos kiakadt, nem érti, hogyan képesek erre
Lagzi Lajcsi nem tudja hová tenni a dolgot.
Új csomagolási szabályok lépnek hatályba augusztus 12-én
Augusztus 12-től az egész Európai Unióban alkalmazandóvá válnak a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelet új szabályai.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


