Barokk fesztivál és esküvő Győrött
A barokk varázsát korabeli esküvői ceremóniával idézik fel augusztus második hétvégéjén Győrött; az augusztus 13-án kezdődő háromnapos eseménysorozaton emellett koncerteket, színházi előadásokat is kínálnak - mondta el Sarkady Mónika, a fesztiválközpont igazgatója.
Kifejtette: a korabeli és a mai kultúra egyfajta ötvözetét szeretnék megteremteni a programmal. Így fellép barokk szerzők műveivel Ruppert Tibor orgonaművész és Steppert Tibor trombitaművész, míg Vásáry André kontratenor mai népszerű dallamokat szólaltat meg.
Csokonai Karnyóné és a két szeleburdiak című vígjátékát a budapesti Térszínház, a parasztbarokk izgalmas világát felelevenítő táncjátékot a Duna Művészegyüttes előadásában láthatják az érdeklődők. A Barocco rustico - A négy évszak című produkciót Vivaldi ismert kompozíciója ihlette, amely az előadásban összefonódik a barokk hatására formálódó erdélyi népzenével.
A barokk esküvőre, a programsorozat fénypontjára szombaton kerül sor. Barokk öltözékben megjelenő menyasszonyt és vőlegényt ad majd össze évszázados tradíciók szerint a városi elöljáró - mondta az ötletgazda-rendező Keglovich Ferencné a sajtótájékoztatón.
Az esküvő előestéjén a vőlegény a menyasszonyt szerenáddal köszönti. Másnap 150 tagú, barokk ruhás násznép kíséri hintójukat a belvároson át az esküvő helyszínére, a Víziszínpadra. Ott kérnek áldást szüleiktől, majd örök hűséget esküsznek egymásnak a főúri pompát idéző környezetben.
Az idei ceremóniára kétszázötvenen jelentkeztek az ország minden részéből, volt köztük olyan is, aki a 25. házassági évfordulóját ünnepelte volna meg házastársával barokk külsőségek közepette. A kiválasztott móri fiatalok huszonévesek, a menyasszony Nagy Nóra Győrött jár főiskolára, vőlegénye Nagy Károly cukrász.
A barokk hagyományokat ápoló Győr immár 18. alkalommal rendezi meg a barokk esküvőt. A programok zömét szabadtéren tartják, az események döntő többsége ingyenes. Az önkormányzat 6,4 millió forinttal támogatta a rendezvényt.
MTI

- Pekingben rendezik a huszadik Domingo-énekversenyt
- Dickens születésének 200. évfordulója
- A halláskárosodás formálta Beethoven zenéjét
- Csendes éj
- Karácsony a filmeken
- Decemberben 66 médiaszolgáltató kapott közösségi státuszt
- Tehetséggondozó program indul pályakezdő képzőművészeknek
- Hősök, királyok, szentek című kiállítás
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

