Ezt olvasta már?


Bódi Bernadett váratlanul távozott a győri kézilabdaklubtól

Bódi Bernadett közös megegyezéssel távozik a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatától.

A klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a 34 éves szélső maga kérte, hogy ne lépjen életbe a jövő nyárig szóló szerződése, és szabadon igazolható játékosként máshol folytathassa pályafutását. Erre július 1-től lesz lehetősége.

Bódi 2002 tavaszán játszotta első mérkőzését a győriek felnőtt csapatában. Öt évvel később Dániába igazolt, majd a Békéscsaba, a Siófok és a Dunaújváros játékosa volt, aztán 2013 nyarán tért vissza Győrbe, vagyis összesen 13 szezonon keresztül erősítette az ETO-t. Hét-hét alkalommal nyert bajnokságot és Magyar Kupát, négyszer Bajnokok Ligáját. Győri karrierje alatt Bódi 467 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken 863 gólt dobott.

Bartha Csaba klubelnök felidézte, hogy az idei év elején állapodtak meg a szélsővel az egy szezonra szóló szerződéshosszabbításról.

"Tisztában voltunk vele, hogy Bódi Bernadett már tervezte életét a sportolói karrier után is, elsősorban a családalapítás szerepelt nála már a fókuszban, de ezek tudatában, elsősorban 2020 november végéig terveztünk vele. Azért eddig, mert a válogatottal járó megterhelések mellett alig lett volna pihenőjük a játékosoknak, így a jobbszélen Bódi az ősz folyamán tehermentesíteni tudta volna Faluvégi Dorottyát és Lukács Viktóriát" - mondta az elnök.

"A koronavírus-helyzet sok mindent átírt, így én is máshogy láttam már a helyzetemet. Szép emlékekkel távozom Győrből, hálás vagyok az itt eltöltött két időszakomért, mindegyik más-más miatt marad emlékezetes számomra. Az ETO a legfontosabb klub a pályafutásom során" -mondta Bódi Bernadett.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Most már oda kellene figyelni”: a Fidesz szerint komoly okuk van a nőknek az aggodalomra

Vészjósló nyilatkozatban hívta fel a figyelmet az ellenzék szakpolitikusa arra, hogy folyamatosan emelkedik az állástalanok száma, amióta...

Elárulta a Microsoft vezére, mi a mesterséges intelligencia legnagyobb akadálya

A Microsoft bemutatta a megújult Copilot platformját, amely Autopilot néven egyesíti a csevegési, kódolási és ágensalapú funkciókat...

Ukrán les, nagy magyar védés

26. perc: Tóth védett nagyot, a játékvezető tovább engedte a játékot, noha az asszisztens jelezte, hogy az ukrán játékos lesen...

Ivószünet nincs

21. perc: Ivószünet ezen a mérkőzésen nincs, azonban Schäfer ápolása miatt áll a játék és van lehetőség a frissítésre. A 27 éves...

Dollármilliókról kellett lemondania Angelina Jolie-nak, de végül sikerült eladnia az álomotthonát

Angelina Jolie eladta a Los Angeles-i házát, amelyet az után vásárolt, hogy elvált Brad Pitt-től. A színésznő készen áll elhagyni a...

Egy ember meghalt, többen megsérültek: szörnyű baleset történt Debrecennél

Két személyautó karambolozott Debrecennél péntek délután. A baleset következtében egy ember életét vesztette, és többen megsérültek....

Megvannak a Eurojackpot legújabb nyerőszámai: csaknem 30 milliárd forint volt a tét

Megérkeztek a Eurojackpot legfrissebb nyerőszámai. A játékban öt számot kell eltalálni az 1 és 50 közötti tartományból, valamint két...

Megszólalt Putyin a békéről: továbbra is napirenden van minden javaslat

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háború lezárására tett valamennyi javaslat továbbra is napirenden...

XIV: Leó pápa: óvjuk a fiatalokat a mesterséges intelligenciától.

A négynapos franciaországi látogatáson tartózkodó XIV. Leó pápa a gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az...

Óriási magyar lehetőség maradt ki!

19. perc: az ukránok nem tudtak felszabadítani, Szoboszlaiban elakadt a labda. A válogatott csapatkapitánya Bollához passzolt, aki cirka négy...

Szorosabb együttműködésről tárgyalt a magyar és a német védelmi miniszter

Ruszin-Szendi Romulusz és Boris Pistorius a katonai együttműködés szorosabbra fűzéséről, közös fejlesztésekről és az orosz...

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban

Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-

0
0

Bulvár

Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták

Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves

A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán

Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

A jelek alapján nem pusztult el azonnal, hanem megpróbált valahogy kijutni az egyik kínai barlangból néhány ősi panda

A Suangho jelenleg a világ harmadik leghosszabb, egyben Ázsia leghosszabb barlangrendszere, és a világ legnagyobb dolomit barlangrendszere.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő

A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

0