Borpohárnokok versenyeznek Sopronban

Borpohárnokok (sommelierek) versenyeznek csütörtökön és pénteken Sopronban; a verseny győztese képviseli Magyarországot novemberben, a strassbourgi Sommelier Európa Bajnokságon.


Tíz profi pohárnok méri össze tudását a hazai bajnokságon, ketten közülük Londonból érkeznek a versenyre, ők rövidebb-hosszabb ideje a brit fővárosban kamatoztatják tudásukat az ottani éttermek vendégeinek örömére - közölte az MTI-vel Rigler Zsolt szervező, a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. képviselője.

A sommelier ugyanis olyan vendéglátós szakember, aki megteremti az étkezés harmóniáját. Járatos a gasztronómiában, a borok világában és még a vendéggel is tud bánni. Az ételsorokhoz legjobban illő italt ajánlja, ehhez azonban ismernie kell a szőlőfajtákat, a szőlészeti eljárásokat, a borvidékeket.

A jó pohárnok étellaphoz illeszkedő borlapot állít össze, ebben együtt gondolkodik az étterem főszakácsával, ám a bor mellett ért a párlatokhoz, a sörhöz is. Ismeri a teafajtákat és a kávéféleségeket, és még szivart is kínál a vendégnek az étkezés végeztével - mondta el Rigler Zsolt az MTI-nek.

E sokrétű gyakorlati teendőről adnak vélhetően számot a versenyzők a Sommelier Magyar Bajnokságon. Hogy konkrétan milyen feladatok elé állítja őket a zsűri, azt a szervezők szigorúan titokban tartják. Rigler Zsolt állítja, hogy éttermi miliőben még a székek elrendezése is sokat elárulhat a feladatok jellegéről.

A teljesítményeket a Magyar Sommelier Szövetség tagjai, éttermi szakemberek, borászok értékelik. A döntő zsűrijébe várják a szlovákiai bajnokot, Kecskés Pétert, aki a Szlovák Sommelier Szövetség alelnöke.

A csütörtöki elődöntőt követően pénteken tartják a döntőt a versenynek helyet adó Lővér szállodában. Pénteken kerül sor a borszerető, borkedvelő amatőrök versenyére is. Az I. Pannon Borkedvelő Kupán nyolc amatőr borbarát verseng az elsőségért és a vele járó díjért. A győztest kétnapos tokaji bortúrán látják vendégül.

 

Forrás: MTI











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?