Ezt olvasta már?


Botanikus kertek a társadalom és a közjó szolgálatában

Budapesten találkoznak a kelet- és közép-európai botanikus kertek szakemberei.

24 ország botanikus kerti szakemberei vesznek részt a kelet- és közép-európai botanikus kertek harmadik konferenciáján, illetve az Európai Botanikus Kerti Konzorcium soros értekezletén, amelyet e hét végén és a jövő héten tartanak meg Budapesten. A dr. Áder János fővédnökségével megrendezésre kerülő rangos szakmai esemény fő témája az lesz, hogy a gyűjteményes kertek miként szolgálják a társadalmat a természetvédelem és a kutatás, illetve a turizmus és a rekreáció kiemelkedő fontosságú intézményeiként.

Október 9-től 11-ig Budapesten találkoznak a közép-európai botanikus kertek vezető szakemberei a térség botanikus kertjeinek harmadik konferenciáján (EastCentGard III). A szakmai eszmecsere házigazdája a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége (MABOSZ), melynek tagja a Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertje is. Helyszíne pedig a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának Villányi úti campusa lesz. A konferencia fővédnöke dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.

A három napon át tartó szakmai rendezvény fő témái a természetvédelem, az oktatás és környezeti nevelés, a botanikus kertekkel kapcsolatos működési, fenntartási és stratégiai kérdések lesznek, valamint az, hogy ezek az intézmények miként tudják tudásközpontként is szolgálni a társadalmat. A fenti témakörökben csaknem harminc előadásra kerül sor észt, lengyel, osztrák, horvát, szlovén, bolgár, román, litván, brit, olasz, görög, orosz, ukrán valamint magyar botanikus kerti szakemberek jóvoltából. A konferencia résztvevői 24 különböző európai országból érkeznek.

A hétfői megnyitót követően plenáris előadást tart többek között dr. Paul Smith, a Botanic Gardens Conservation International (BGCI), a világ legnagyobb nemzetközi botanikus kerti szervezetének főtitkára. A keddi program része egy kerekasztal beszélgetés is, amelyen Pawel Kojs a Lengyel Botanikus Kerti Hálózat elnöke, Kósa Géza, a MABOSZ elnöke, valamint dr. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója cserél eszmét a botanikus keretekkel kapcsolatos aktuális kérdésekről.

A konferencia kapcsolódó eseményeként október 6. és 8. között hazánkban tartja soros ülését az európai botanikus kertek közötti együttműködést segítő szakmai és koordinációs testület, a European Botanic Gardens Consortium is, amelybe minden EU tagország egy fő képviselőt delegál.

* * *

A legelső mai értelemben vett botanikus kerteket mintegy ötszáz éve hozták létre Európában, számunk napjainkban mintegy 3400-ra tehető világszerte. A természetvédelemben, a biológiai sokféleség megőrzésében, valamint az emberiség jólétét közvetlenül szolgáló, növényekkel kapcsolatos kutatásban éppúgy fontos szerepet töltenek be, mint az oktatásban, környezeti nevelésben, illetve a turizmusban és a rekreációban is. Emellett számos nagy múltú botanikus kert jelentős kulturális értékeknek is hordozója, és fontos része közös kulturális örökségünknek.

Magyarországon csaknem félszáz olyan botanikus kert és arborétum működik, amely tagja az 1992-ben életre hívott Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének. Mivel e gyűjteményes kertekben a hazai védett edényes növényfajok 70 %-a megtalálható, a hazai botanikus kertek és arborétumok kimagasló arányban járulnak hozzá azon kötelezettségek teljesítéséhez, amelyeket Magyarország a Biológiai Sokféleség Egyezményben e téren vállalt. Természetvédelmi értékeikkel függ össze az a tény is, hogy a hazai gyűjteményes kertek 44 %-a országos, további 36 %-a pedig helyi természetvédelmi oltalom alatt áll.

A magyarországi arborétumok és botanikus kerek turisztikai, illetve rekreációs jelentőségét jól mutatja, hogy e kerteket évente több mint kétmillió látogató keresi fel.

Magyarország Kormánya az Új Széchenyi Terv keretében több mint 10 milliárd forintnyi támogatást biztosított a legfontosabb hazai botanikus kertek, arborétumok és történeti kertek rekonstrukciójára, fejlesztésére. Ennek nyomán nemcsak a több évtizedes elmaradások váltak behozhatóvá, hanem számos tekintetben a kor igényeihez igazodó jelentős előrelépések is megvalósulhattak. A támogatás nagyságrendjét mutatja, hogy a hazai gyűjteményes kertek összességében ezer hektárt meghaladó területének kétharmadát érintették a beruházások.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala

A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.

Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót.

Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?

Grönland: lépett az egyik hitelminősítő, erre számítanak

Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges...

Chris Hemsworth új filmje az év egyik legnagyobb durranása lehet

A Crime 101 című bűnügyi thriller még meg sem érkezett a mozikba, de máris az év egyik legjobb filmjeként emlegetik.

A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek

A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.

Alvás-válás a boldogságért: Miért választ egyre több pár külön ágyat?

Sokan még ma is gyanakodva néznek azokra a párokra, akik nem osztoznak a közös matracon, pedig a „sleep divorce”, vagyis az alvás-válás...

Gázolt a vonat Balatonszárszón

Elütött egy embert a vonat Balatonszárszón pénteken késő este - közölte a katasztrófavédelem.

A karma soha nem felejt: íme a sötét átok, amit életek óta cipelsz a csillagjegyed miatt

Mindenki életében ott lapul egy láthatatlan teher, amely formálja a sorsát. Vajon te szembenéztél már a sajátoddal?

Te tudod, mit jelentenek a fehér csíkok a csirkemellen? Ezt árulja el a minőségről

A bolt hűtőpultjában sorakozó csirkemellek első ránézésre tökéletesnek tűnnek, de egy apró részlet sokkal többet elárulhat, mint...

Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának

Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.

Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria

Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...

Főkonzulátust nyitott Grönlandon Franciaország és Kanada

Ezzel is ellenzik, hogy Donald Trump valamiért mindenképp meg akarja szerezni a félautonóm szigetet.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0