Botrány a Fesztiválközpontban
Krimibe illő jelentek zajlottak az elmúlt hetekben a Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft. háza táján: az ügyvezető igazgató kedden nyilvánosság elé állt, hogy tisztázza a pletykákat, és elmondja az eddig ismert tényeket.
„Hihetetlenül becsapottnak és megalázottnak érzem magam" - mondta Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója újságíróknak, miután úgy döntött: a nyilvánosság elé áll a cégében történtek miatt.
Mint mondta, augusztus 11-én éppen a Balatonon nyaralt, amikor értesült arról, hogy a Fesztiválközpont gazdasági igazgatója, Lovas Eszter azonnali hatállyal felmondott. Rögtön Budapestre utazott, ahol az irodában az igazgató asztalát teljesen kiürítve találta, csak egy APEH-egyeztetés dokumentuma volt rajta. Azonnal hívta Lovas Esztert, aki azonban nem vette fel a telefont - azóta sem.
Időközben jelentkezett viszont egy ember, aki Lovas Eszter testvéreként mutatkozott be, és azt mondta: a gazdasági igazgató neki bevallotta, hogy hozzányúlt a cég pénzéhez, s ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányságon fel is jelentette magát.
Szégyelli a történteket, és nem akar volt kollégái szeme elé kerülni. Bár a cég rendszeresen egyeztetett az APEH-hel és ÁSZ-vizsgálatra is sor került, soha nem mutattak ki semmilyen problémát, sőt az éves könyvvizsgálói jelentések is mindent szabályosnak találtak.
Zimányi Zsófia emlékeztetett arra, hogy Lovas Eszter előzőleg a Budapesti Fesztiválzenekarnál dolgozott, és a fővárosnál kiváló gazdasági szakembernek tartották. Az ügyvezető most belső vizsgálatot rendelt el és egy külső könyvvizsgáló céget is felkért, hogy tisztázzák a helyzetet. A kft. forgalma az elmúlt öt évben összesen 7 milliárd forint volt: ennek 1-1,5 százalékát, tehát 80-100 millió forintot érint a mostani vizsgálat, amelynek szeptember végén lehet eredménye.
A Budapesti Őszi Fesztivál és a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztivál nem került emiatt veszélybe, bár utóbbi esetében még meg kell győzni a szponzorokat. Zimányi Zsófia amiatt is csalódott, hogy egy egyedülálló modellben működő intézmény került most ilyen helyzetbe, amely nem kapott működési támogatást.
Mindig is takarékosan kellett gazdálkodniuk, de utólag különösen szomorúnak tűnik, hogy a 2009-es euróárfolyam-ingadozás miatt a külföldi partnerekkel kellett alkudozni, illetve hogy - Lovas Eszter nyomására - nemrégiben pénzhiányra hivatkozva három munkatársat kellett elbocsájtaniuk. „Rettenetes nagy csapás ez számomra, mert úgy bíztam Eszterben, mint saját magamban" - mondta Zimányi Zsófia.
Forrás:hetivalasz.hu

- Sikkasztással vádolják a Győri Egyházmegye volt számvevőjét
- Jogerősen öt év börtön a testvérét halálra késelő férfinak
- Robbanás egy családi házban Nyúlon - egy életveszélyes sérült
- A soproni buszbaleset után 29 embert vittek kórházba megfigyelésre
- Etiópiai merénylet - Szegedi geográfus és kutatóorvos a két magyar áldozat
- Óceánjáró balesete - A kapitány "véletlenül zuhant" a mentőcsónakba?
- Óceánjáró balesete - Kártérítést kérnek a győri hajótöröttek
- Eltűnt, a rendőrség keresi
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

