Ezt olvasta már?


Bővíti győri gyárát az Audi

Az Audi 41 milliárd forintból bővíti Győrben a járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és az elektromos meghajtásokat gyártó egységét - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a kormány 6,4 milliárd forinttal támogatja a 250 munkahelyet teremtő beruházást. Várakozása szerint az Audi beruházása új termelési és kiviteli rekordokhoz is hozzájárulhat, az autóipar pedig idén is új csúcsot dönthet, hiszen a termelési értéke 12 százalékkal nőtt az első 5 hónapban.

 

Magyarország az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően az új autóipari korszak nyertesei közé került, és erős nemzetközi versenyben, gazdaságpolitikai intézkedéseivel szerzett befektetőket keletről és nyugatról egyaránt – tette hozzá.

 

Szijjártó Péter az elektromobilitásra kitérve kifejtette, hogy az új technológiák jelentőségét a gazdasági tényezők mellett a politikai folyamatok is növelik. A miniszter úgy látja, hogy a fenntarthatóság még sosem volt ilyen meghatározó az európai gondolkodásban, a környezetvédelmi megközelítés pedig nemzetközi szinten is új versenyhelyzeteket alakított ki.

 

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a karbonsemlegesség 2050-re csak akkor vállalható, ha látszanak az ehhez szükséges fejlesztések pénzügyi eszközei is. Magyarország az észszerűség oldalán állva egyszerre tartja fontosnak a Föld jövőjét és Európa versenyképességét, ezért olyan gazdaságpolitikát támogat uniós szinten, amely sem a környezetet, sem a kontinens iparát nem teszi tönkre – közölte a tárcavezető.

 

Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere a város szerves részének és stratégiai partnerének nevezte az Audit, hiszen nem csupán családok ezreinek ad munkát, de a társadalmi felelősségvállalása is kiemelkedő. Az elektromos motorok gyártásának új korszaka a helyi munkaerő és a megyeszékhely számára is új fejlődési lehetőségeket hoz – hangsúlyozta.

 

Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke kifejtette, hogy a vállalat e-transzformációs projektje a gyártásra és a fejlesztésre egyaránt kiterjed. Jelentős mértékben bővül az elektromos hajtásrendszerek előállítása a győri üzemben, a fejlesztési központ pedig új műhellyel és tesztpadokkal bővül 2022 végéig – tette hozzá.

 

A cégvezető az autóipar átalakulását meghatározó innovációk közül kiemelte az elektromos meghajtások és a digitális rendszerek jelentőségét. Az Audi Hungária – mint fogalmazott – ezen felül a fenntarthatóságot is meghatározó szempontnak tekinti, hiszen a cégcsoporton belül vezető szerepet játszik az elektromobilitásban.

 

Üdvözölte egyúttal, hogy Magyarország kedvező környezetet teremt a beruházások számára, hiszen úgy látja, hogy ezek nem csupán vonzó és versenyképes munkahelyeket teremtenek, de a magyar gazdaság versenyképességét is erősítik.

 

 

 

 

forrás: vasarhely24.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei

Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...

Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.

Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...

Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó

Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.

Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére

Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0