Ezt olvasta már?


Bravúros pécsi továbbjutás a kupában - a Paksot fogadják

Az élvonalbeli Kisvárda meglepetésre 1-0-ra kikapott a harmadosztályú Pécs vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa nyolcadik fordulójának szerdai játéknapján, így nem jutott be a nyolcaddöntőbe.

A pécsiek végig egyenlő ellenfelei voltak a 18-as keretében 12 külföldit felvonultató vendégeknek, teljesen megérdemelt a továbbjutásuk. A pécsiek gólját a 65. percben Tihanyi Olivér lőtte.

Vas Lászó, a PMFC vezetőedzője: Csak fokozni tudom, nagyon nagyon nagyon büszke vagyok a csapatomra. Mindent megtettünk azért, hogy kiszolgáljuk a nem éppen szurkolóbarát időben kilátogató drukkereinket. Már az első perctől saját játékunkat játszottuk, és ha kicsit vagányabbak a fiúk, már az első félidőben gólt szrezhettünk volna.

Dajka László, a Kisvárda vezetőedzője: A hazaiak nagyon motiváltan és szervezetten futballoztak, csak gratulálni tudok a továbbjutásukhoz.

A többi NB I-es csapat, amely délben lépett pályára, továbbjutott: a Honvéd Monoron, a Zalaegerszeg Szarvason, a Puskás Akadémia Dabason, a Paks pedig Mosonmagyaróváron győzött.

A Vác-Újpest és a Dorog-Debrecen találkozókat a pályák használhatatlansága miatt nem lehetett szerdán lejátszani, ezeket az összecsapásokat elhalasztották, akárcsak az Ózd-Kaposvár mérkőzést.

Eredmények:

Magyar Kupa, 8. forduló (nyolcaddöntőbe jutásért):

Monor (NB III)-Budapest Honvéd 1-3 (0-1)

Pécsi MFC (NB III)-Kisvárda Master Good 1-0 (0-0)

Szarvasi FC 1905 (megyei I.)-ZTE FC 0-2 (0-2)

Dabas-Gyón FC (NB III) - Puskás Akadémia FC 0-3 (0-2)

Credobus Mosonmagyaróvár (NB III)-Paksi FC 0-4 (0-4)

Lipót Pékség SE (NB III)-Gyirmót FC Győr (NB II) 3-1 (1-1) - hosszabbítás után

III. ker TVE (NB III)-Vasas FC (NB II) 2-1 (1-1) - hosszabbítás után

 

A nyolcaddöntő párosítása:

Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás (NB II)

Mezőkövesd Zsóry FC-Ózdi Kohász SC (NB III)/Kaposvári Rákóczi FC

Lipót Pékség SE (NB III)-ZTE FC

Pécsi MFC (NB III)-Paksi FC

Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-Puskás Akadémia FC

MTK Budapest (NB II)-Dunaújváros (NB III)

Vác FC (NB II)/Újpest FC-MOL Fehérvár FC

Dorogi FC (NB II)/Debreceni VSC-III. ker TVE (NB III)







0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Most már oda kellene figyelni”: a Fidesz szerint komoly okuk van a nőknek az aggodalomra

Vészjósló nyilatkozatban hívta fel a figyelmet az ellenzék szakpolitikusa arra, hogy folyamatosan emelkedik az állástalanok száma, amióta...

Elárulta a Microsoft vezére, mi a mesterséges intelligencia legnagyobb akadálya

A Microsoft bemutatta a megújult Copilot platformját, amely Autopilot néven egyesíti a csevegési, kódolási és ágensalapú funkciókat...

Ukrán les, nagy magyar védés

26. perc: Tóth védett nagyot, a játékvezető tovább engedte a játékot, noha az asszisztens jelezte, hogy az ukrán játékos lesen...

Ivószünet nincs

21. perc: Ivószünet ezen a mérkőzésen nincs, azonban Schäfer ápolása miatt áll a játék és van lehetőség a frissítésre. A 27 éves...

Dollármilliókról kellett lemondania Angelina Jolie-nak, de végül sikerült eladnia az álomotthonát

Angelina Jolie eladta a Los Angeles-i házát, amelyet az után vásárolt, hogy elvált Brad Pitt-től. A színésznő készen áll elhagyni a...

Egy ember meghalt, többen megsérültek: szörnyű baleset történt Debrecennél

Két személyautó karambolozott Debrecennél péntek délután. A baleset következtében egy ember életét vesztette, és többen megsérültek....

Megvannak a Eurojackpot legújabb nyerőszámai: csaknem 30 milliárd forint volt a tét

Megérkeztek a Eurojackpot legfrissebb nyerőszámai. A játékban öt számot kell eltalálni az 1 és 50 közötti tartományból, valamint két...

Megszólalt Putyin a békéről: továbbra is napirenden van minden javaslat

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háború lezárására tett valamennyi javaslat továbbra is napirenden...

XIV: Leó pápa: óvjuk a fiatalokat a mesterséges intelligenciától.

A négynapos franciaországi látogatáson tartózkodó XIV. Leó pápa a gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az...

Óriási magyar lehetőség maradt ki!

19. perc: az ukránok nem tudtak felszabadítani, Szoboszlaiban elakadt a labda. A válogatott csapatkapitánya Bollához passzolt, aki cirka négy...

Szorosabb együttműködésről tárgyalt a magyar és a német védelmi miniszter

Ruszin-Szendi Romulusz és Boris Pistorius a katonai együttműködés szorosabbra fűzéséről, közös fejlesztésekről és az orosz...

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban

Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-

0
0

Bulvár

Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták

Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves

A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán

Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

A jelek alapján nem pusztult el azonnal, hanem megpróbált valahogy kijutni az egyik kínai barlangból néhány ősi panda

A Suangho jelenleg a világ harmadik leghosszabb, egyben Ázsia leghosszabb barlangrendszere, és a világ legnagyobb dolomit barlangrendszere.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő

A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

0