Ezt olvasta már?


Budapest Airport: megkezdődött a talpra állás

Fokozatosan visszatért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az élet a megszokott kerékvágásba 48 órával a Malév február 3-án történt leállását követően - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. az MTI-vel vasárnap este.

A Budapest Airport a váratlan események miatt "beüzemelte" és sikeresen használta a 2. terminálon található úgynevezett "kényszerhelyzeti központját", elsősorban a magyar nemzeti légitársaság összeomlásából fakadó sürgős feladatok irányítására, amelyek közül a legfontosabb a repülőtéren ragadt utasok ellátása volt.

Néhány átszálló utastól eltekintve, akik csaknem 36 órát töltöttek a repülőtéren mire tovább tudtak utazni, a Budapest Airport hamar átlépett a Malév utáni korszakba - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amelyben a társaság közli: "máris óvatos optimizmussal tekint a jövőbe".

A közleményben a Budapest Airport azt tanácsolja, hogy ha vannak még utasok, akiknek a korábbi nemzeti légitársasággal kapcsolatosan tájékoztatásra van szükségük, keressék fel a Malév internetes honlapját, illetve a telefonos ügyfélszolgálatát.

A Budapest Airport a legnagyobb légitársasági partnerének elvesztését komoly kihívásnak nevezi, s ezért már megkezdték a 2012. évi tervek átdolgozását. A Budapest Airport továbbra is a kelet-közép-európai régió legjobb repülőterévé akar válni - áll a közleményben. A társaság szerint ez azért sem irreális, mert a többi légitársasági partner igen gyorsan reagált az eseményekre, és az elveszett forgalom egy részét már február 6-tól elkezdik átvenni.

A Budapest Airport közleménye emlékeztet arra, hogy a WizzAir, a Lufthansa, a British Airways, az Air France, a KLM, a Brussels Airlines és a Norwegian légitársaságok nagyobb kapacitású gépeket állítottak be meglévő útvonalaikra, illetve új járatok indítását kezdeményezték. Visszatért a budapesti repülőtérre az Air Berlin: a második legnagyobb német légitársaság február 6-tól naponta közlekedő járatot indít Berlinbe. A már korábban bejelentett, a nyári menetrendi időszak kezdetétől indítandó új járatokat is figyelembe véve "van élet a Malév után" - fogalmaz a Budapest Airport a közleményben.

A társaság arra számít, hogy a repülőtér járatfejlesztési csapatát az elkövetkező napokban Budapestre járatokat indítani kívánó légitársaságok képviselői keresik fel, ami azt is jelzi, hogy a Malév megszűnésének a foglalkoztatásra gyakorolt hatásai is mérsékelhetők, amennyiben sikerül a magyar piac talpra állásához szükséges megoldásokat megtalálni.

Az utasforgalom helyreállítása érdekében a magyar hatóságok is sokat tehetnek az elveszett Malév járatok pótlását gátló akadályok kiküszöbölésével - hívja fel a figyelmet a repülőtéri társaság a közleményben. Kétoldalú megállapodások mondják ki, hogy Törökország, Izrael, Oroszország és Ukrajna, illetve Magyarország között csak egy-egy kijelölt légitársaság üzemeltethet járatokat, magyar részről a Malév. A jelen helyzetben utasok százezrei eshetnek el a lehetőségtől hogy ezekbe az országokba repüljenek, ha csak a másik fél által kijelölt légitársaság nem növeli a kapacitását, vagy a magyar fél másik légitársaságot nem jelöl ki, például a WizzAirt. Fontos, hogy a magyar hatóságok gyorsan megtegyék a szükséges lépéseket, különben a talpra állás sokkal több időt fog igénybe venni.

A Budapest Airport reméli, hogy az utasforgalom a lehető legrövidebb idő alatt visszatér a növekedés útjára. A korábbi tájékoztatás szerint a Budapest Airport az idén eredetileg 9,2 millió utasra számított, még a Malév járatainak beszüntetése előtt, 300 ezerrel többre a 2011. évinél.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. teljes egészében magántulajdonban, a Hochtief Concessions által vezetett német, kanadai, amerikai és szingapúri befektetőkből álló konzorcium birtokában van.

A 2005-ben történt privatizáció során 2011 végéig összesen 261 millió euró (mintegy 75 milliárd forint) értékű fejlesztésre vállalt kötelezettséget a Budapest Airport. Tavaly megkezdték a 2-es terminál mellett a Cargo City fejlesztését, amelynek első lépcsőjében 26 ezer négyzetméter alapterületű légi fuvaráru raktár és logisztikai park épül. Ugyancsak 2011-ben a Budapest Airport hozzákezdett egy új hajtómű próbázó hely megtervezéséhez és építéséhez a Lufthansa Technik hangár tőszomszédságában.

 

mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Májusban megtorpant az infláció

Áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak a múlt hónapban, három hónapos trend szakadt meg ezzel.

Trump merész tervet fontolgat: ez lehet a szokatlan megoldás az AI-forradalom egyik legnagyobb veszélyére

Szokatlan egyetértés alakult ki az amerikai politika két, egymástól távol álló szereplője között, hiszen a baloldali Bernie Sanders...

Leváltanák Sulyok Tamást: mindenki azt figyeli, mit lép az elnök

A Tisza-kormány nyílt közjogi konfliktusba keveredett Sulyok Tamás köztársasági elnökkel, aki visszautasította Magyar Péter...

Erre senki nem számított, májusban csökkent az infláció Magyarországon

1,8 százalékra lassult az fogyasztói árak emelkedése.

Dróntámadásban megrongálódott az egyik Krímbe vezető híd

Oroszország más területeit is ukrán drónok támadták.

Lelőhették az amerikai hadsereg csúcshelikopterét Hormuznál

Az amerikai hadsereg egyik Apache típusú harci helikoptere lezuhant a Hormuzi-szoros közelében, Donald Trump amerikai elnök szerint a...

Borzalmas hírrel indul a horvát nyár, Luka Modric csak egyetlen feltétellel búcsúzhat a foci-vb-n

A Real Madrid és a horvátországi futball legendája egy ezüst és egy bronz után tenne csodát.

Titkos chatcsoportról és a Vadhajtásokról is beszélt Deák Dániel egy interjúban

Deák Dániel, aki nemrég bejelentette, hogy távozik a Megafontól és a XXI. Század Intézettől, a Médiapiac műsorában adott részletes...

Ezt soha ne mondd a gyereknek váláskor: így lehet kevésbé megterhelő a pszichológus szerint

Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus beszél arról, mitől lesz egy válás biztonságosabb vagy éppen megterhelő a gyerek számára.

A sétatrend, ami nem véletlenül hódítja meg a világot: Próbáld ki te is a main character walkot

A main character walk egy új trend, amely lehetőséget ad arra, hogy saját életed főszereplőjeként éld meg a sétát. Ez a tudatos...

Lassan búcsúzhatunk tőlük: ez az 5 gyümölcs pár éven belül végleg eltűnhet a boltok polcairól

A világ élelmiszer-termelése soha nem látott kihívásokkal néz szembe, és egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy olyan termékek is...

Eegyre drágább nyaralni és szórakozni, elszállt több szolgáltatás ára

Miközben az élelmiszerárak fékeztek, a szolgáltatások tovább drágultak.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0