Budapest, a nagyvárosok és a dugulás
Hogyan felelhet meg a 21. század kihívásainak egy budapesti, székesfehérvári, győri vagy érdi duguláselhárító vállalkozás? Melyik duguláselhárító vállalkozást hívjuk, ha bajba kerülünk?
hirdetés
Amit elvárhatunk és figyelnünk kell rá a megbízás előtt: szakmai profizmus, korszerű berendezések, ügyfélbarát kapcsolattartás.
Ha beüt a mennykő és olyan dugulás borítja fel az életünket, amellyel szemben a házi praktikák eredménytelenek, már ütjük is az internetes keresőbe: duguláselhárítás. És máris a szemünkbe ötlik számtalan szebbnél szebb cégnév, számolatlan mennyiségű ajánlat. Minek alapján válasszunk közülük? Véleményünk szerint két csoportba sorolhatjuk a mai kor profi duguláselhárítójának jellemzőit: emberi és a szakmai oldalra.
A korszerű duguláselhárítás emberi oldala
Emberi kapcsolatainkban sajnos nem egyszer elveszik az ember, az emberség. Úgy gondoljuk, az igazán jól működő szolgáltatásait érzékeny, empatikus ügyfélkapcsolatok jellemzik. A dugulás több szempontból, így lelkileg is megterhelő, és az amúgy is izgatott megbízóval megértően bánó vállalkozó számíthat az újbóli megkeresésekre. Alapigazság: a visszatérő vevő a legértékesebbek közé tartozik. Hogyan áll össze a csekklista ebben a vonatkozásban?
1. Profi ügyfélkapcsolatok, gördülékeny és toleráns ügyintézés.
2. Becsületes ár, újbóli megbízás esetén kedvezmények figyelembe vétele.
3. A lehetőség szerint kis felfordulással járó munkavégzés, a feladat teljesítése után pedig (különösen egy falbontással járó munka esetén) a helyszín tisztaságának helyreállítása, fertőtlenítése.
4. Garancia, szavatosság vállalása az elvégzett munkára.
5. A lehető leggyorsabb válasz, intézkedés a hívásra, akár munkaszüneti vagy ünnepnapokon is.
Mindezt a szolgáltatásmarketing ismeretének és gyakorlati alkalmazásának mondhatjuk.
A szakmai oldal
A magas szintű ügyfélkapcsolatokkal egyenértékű és egyben nélkülözhetetlen a korszerű szakmai képzettség megléte. Ebben a mély és állandóan megújított ismeretek jelentik az alapot, amihez a rutin és a kornak megfelelő gépesítés járul hozzá. Szakmai vonatkozásban így fest a szempontok listája.
1. Magas szintű szakképzettség, a szakmai ismeretek folyamatos frissítésével.
2. A napjaink elvárásainak megfelelő és rendszeresen ellenőrzött berendezések.
A csőrendszerek vizsgálatához, a szükséges beavatkozások felméréséhez elengedhetetlen csőkamera, a szükséges kiegészítőkkel. (Ezzel a korszerű eszközzel például itt ismerkedhetünk meg: Világi Duguláselhárítás - Kamerás csatornavizsgálat)
3. A kisebb dugulások megszüntetésében eredményesen alkalmazható, ipari szintű csőspirál (csőgörény).
4. WOMA-berendezés, ami magas nyomású vízzel föllazítja és eltávolítja a zsíros szennyeződéseket.
5. További modern kiegészítő berendezések, rohamkocsi, szerszámok.
6. Végül, ami igazából csak évek munkájával szerezhető meg, vagyis a tapasztalat, a gyakorlat.
Vagyis a duguláselhárító vállalkozás kiválasztása előtt jól tesszük, ha ismerőseink körében illetve az interneten a fenti szempontok alapján tájékozódunk! Ez utóbbira kiváló lehetőség a „térképes találat”, vagyis a Google Cégprofil is, amelyben a korábbi ügyfelek véleményét olvashatjuk.
Bognár László
hírek innen, onnan
Trap kapitány Tóth Gabiről: „Ő hajlamos mindent fullba tolni”
A zenész szerint egykori párját nem a kormánypárti orientációja miatt támadják.
Kiadták a riasztást! Akár 30 milliméter eső is zúdulhat az ország jelentős részére, jég is jöhet
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki felhőszakadások veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken...
A Fradi hátrányból verte a Cukarickit
Győzelemmel kezdett a Ferencváros a Konferencia-ligában.
Két napja nem adott életjelet magáról egy 77 éves pusztaszabolcsi asszony, a rendőrök is keresik
A dunaújvárosi rendőrök most a lakosság segítségét kérik, hogy megtalálják az eltűnt idős asszonyt.
Átadták a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában
Öt fiatal művésznek ítélte oda idén a szakmai zsűri a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában.
Kezdésnek remek: győzelemmel indította a csoportkört a Ferencváros. – videóval
Dejan Sztankovics a hetedik győzelmét is elkönyvelhette a Csukaricski ellen – az Európa Konferencia Liga F-csoportjának első játéknapján...
Varga, Owusu és Pesics is betalált, a Fradi magabiztosan nyert a Csukaricski ellen
Kövesse nálunk élőben a Ferencváros bemutatkozását az Európa Konferencia Ligában!
Nemcsak a tehetségük, a testük is különleges: Sztárok egyedi adottságokkal
Nincs két egyforma ember, ezt pedig külső ismertetőjegyeink mellett egyedi, veleszületett jellegzetességeink is biztosítják - ez alól még...
Csézy harcba száll a természetes szépségért
Markáns véleményt fogalmaz meg legújabb klipjében Csézy.
Hatalmas csalást szúrt ki a GVH: így verte át egy optika a gyanútlan vásárlókat
Hasznosult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárása, az eOptika szemüveg- és kontaktlencse webáruház üzemeltetője módosította a...
Egy házaspár úgy döntött, hogy mindent hátrahagy, hogy körbeutazzák a világot a gyerekeikkel
A gyerekek az utazás alatt iskolába sem jártak.
Főpolgármester-helyettes: sikeres volt a túlélőprogram
A fővárosi önkormányzat számlája pozitívba lendült át és azon jelenleg 39,7 milliárd forint van.
Sport
Agyonvertek egy családapát a stadionban – videóval
Halálra vertek az 53 éves családapát, Dale Mooneyt a New England Patriots–Miami Dolphins NFL-mérkőzésen a Gillette Stadion – számolt be róla a Bild.
Leroy Sané: „Elég volt a hibákból, túl sok már ez." – reakciók a Bayern–MU rangadó után
Bár a 27 esztendős támadó vezetést szerzett a Bayern München–Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzésen, nem teljesen elégedett.
Friss hírek érkeztek Szoboszlairól
A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool az osztrák LASK Linz otthonában kezdi meg szereplését csütörtökön az Európa-liga csoportkörében. Liverpooli sajtóhírek szerint azonban Szoboszlainak megszakadhat a nagy
Rengeteg pénzből tették tönkre a világ egyik legjobb csapatát
45 éve nem történt ekkora szégyen az angol sztárcsapattal, ez már tényleg a történelmi mélypont.
Valter Attila brutális autóbalesetet szenvedett csapattársa befejezi a bringázást
A belga versenyzőt rövid ideig mesterséges kómában is tartották, majd egy defibrillátort ültettek be neki.
Huszonöt éve halt meg a világ leggyorsabb nője – videókkal
1998. szeptember 21-én hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok amerikai Florence Griffith-Joyner, a világ leggyorsabb nője. A 100 és 200 méteres síkfutásban a mai napig világrekorder „Flo Jo” nemcsak a pályán elért
Szoboszlai Dominiknak új rajongója van – videóval
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend Angliában Szoboszlai Dominik, akiről a Liverpool korábbi támadója, Peter Crouch is elmondta a véleményét.
Szoboszlai Dominik kimaradt a Liverpool kezdőcsapatából
Nem nevezte a LASK Linz elleni kezdőcsapatba Szoboszlai Dominikot a Liverpool FC vezetőedzője, Jürgen Klopp.
Ezzel a gyönyörű lánnyal ért véget Szoboszlai Dominik kapcsolata
Szoboszlaival kapcsolatban jelenleg mindennek hírértéke van, annak is, hogy most szakított a barátnőjével.
Újabb válogatott labdarúgó szakított a kedvesével
Ezúttal egy világbajnok labdarúgó jelentette be, hogy már külön utakon jár a feleségével.
Messi megsérült, Gazdag Dániel hőssé vált a 97. percben
A magyar válogatott focista nagyon fontos gólt szerzett az MLS-ben.
Löw a favorit a török válogatott kispadjára
A szakember a szerdán hivatalosan is menesztett Stefan Kuntzot válthatja.
Bulvár
Vétózott az Orbán-kormány, hátat fordíthatnak az országnak az amerikai cégek
Ilyen hatásokkal járhat az amerikai-magyar adóegyezmény felmondása.
Szomorú hír jött Terence Hillről, búcsúzik a sztár - lassan felkészülhetünk arra, hogy egy újabb megszokott do...
Szinte hihetetlen, hogy a legendás sorozatban ez most megtörténik.
Kiderült. Ekkora nyugdíjkorrekció érkezik, itt vannak a számok
Két és félmillió embert érinthet, itt az összeg, ami érkezik a nyugdíjasoknak.
Ez állhatott Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni közé? Megdöbbentő ami történt
A Liverpool sztárja és gyönyörű párja három év után döntöttek a szakítás mellett. Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni között korábban lángolt szerelem.
Nem várt helyről kaphat segítséget az Ukrajna által megfenyegetett Magyarország
A közbenjáró szerv konstruktív megoldásra törekszik a gabonavitában.
Így igazította el Orbán a fideszeseket Esztergomban
Most a szuverenitás megőrzéséért kell harcolniuk Brüsszellel és a Soros-birodalommal.
Az orosz hadsereg rászabadította a poklot az ukránokra
Több város is lángokba borult.
„Csak bámulunk, kik ezek a nagy szakállú emberek” – hárombusznyi vendégmunkás lakik egy hajdúszoboszlói panzió...
A török és filippínó vendégmunkások nem értik, a helyieknek mi a baja velük.
Darabokban árulják az egyik legnagyobb magyar céget
Garázsok, lakóház, külterületi raktárépületek, kultúrház sport- és ipartelep, céges részesedések. Így zajlik a végkiárusítás a Dunaferrnél.
Kiderült, ki volt az esztergomi robbantó: a zsidóktól a magyar kormány tagjaiig mindenkit gyűlölt a férfi
A kigyúrt J. László korábban masszőrként dolgozott. Becsületsértés miatt körözte a rendőrség.
Mindenki erről beszél. Hihetetlen helyen lakott a bebörtönzése előtt Lagzi Lajcsi
Sokan nem is tudták.
Több mint 140 embert rúgnak ki októberben ettől a magyarországi multitól
A leépítések várhatóan novemberben és decemberben is folytatódnak.
blogmorzsák
Nagy trappista sajt teszt
A leggyakrabban vásárolt sajtféle a trappista. Sokoldalúan felhasználható, olcsó, elérhető. De melyik a legfinomabb?
A fekete gyöngyszem - Wanbo TT projektor teszt
Ezzel a Netflix leugrik a vászonról.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál