Ezt olvasta már?


Bugatti, egy lehengerlő cipőmárka férfiaknak

Mindenkivel előfordult már, hogy kiábrándult valamilyen cipőmárkából. Megunta a cipő stílusát, nem volt elég kényelmes vagy strapabíró.

Éppen ezért nem árt körültekintően választanunk, amikor cipővásárlásról van szó, különösen igaz ez az őszi és a téli hónapokra szánt lábbelik esetében, ugyanis ekkor már az is fontos, hogy kellőképpen melegen tartsuk lábainkat. A következő pár sorban ezért megismertetlek egy különleges márkával, a Bugattival, ami neked is elhozza az álomcipőt!

Bugatti, a történelmi cipőmárka

Hallottál már Klaus-Jürgen Möllerről? Ő volt a Bugatti igazgatója és alapítója, aki úgy választotta ki a márkanevet, hogy egyszerűen felcsapta a telefonkönyvet és rámutatott egy hangzatos névre. Az elhamarkodott névválasztás azonban meghozta a sikert, hiszen hamarosan világszerte hírnevet szerzett magának a brand.

Nem ment azonban minden egyből, hiszen a szabadalmazást követő időszakban a cég csak kabátokat és ruházati cikkeket állított elő. A Bugatti cipők gyártása csak 1991-ben kezdődött meg, szinte párhuzamosan a zoknik, farmerek, ingek és övek készítésével.

A Bugatti piaci értéke

A Bugatti nevet mára a páratlan színvonallal és kiváló minőséggel azonosítják, sőt, a cipők egy megállíthatatlanul terjedő sajátos életérzést is kölcsönöznek viselőjüknek. Mi a titka a célközönség folytonos megnyerésének? A folyamatos fejlesztések és kísérletezések, tehát az innovatív szemléletmód. Sokszor olyan anyagokkal is kísérleteznek, amelyek minden várakozást felülmúlnak, és be is váltják a hozzájuk fűzött reményeket. Bizton kijelenthető, hogy filozófiájuk túlmutat az innováción, mivel számos esetben előhozakodnak olyan újításokkal is, amelyekre még a divatvilág is rácsodálkozik.

Ha szeretnél végre egy stílusodhoz passzoló lábbelit, amely egyfajta státuszszimbólumként is funkcionál, akkor nézz szét a LifeStyleShopnál kapható Bugatti férfi cipők között!

Változatos fazonok

A Bugatti férficipő-kollekció között megtalálhatóak a hétköznapi viseletre alkalmas félcipők, sportcipők és papucsok. Ugyanakkor az elegánsabb vonalvezetésű termékek is fellelhetőek a kínálatban. A modellek finom, puha bőrből készültek el, amelyek légáteresztőek, így nagyon jól szellőznek, ugyanakkor minden más kényelmi szempontnak is eleget tesznek.

A márka azoknak sem fog csalódást okozni, akik cipőjük mellé egyéb kiegészítőket is be kívánnak szerezni. A minőségi táskák és pénztárcák ugyanis szintén a kínálat részét képezik. Válassz a kézen vagy vállon hordható speciális kiegészítők közül, és tedd teljessé szetted a márka termékeinek segítségével! Így biztos lehetsz benne, hogy tökéletes lesz az aznapi megjelenésed!

(x)







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...

Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”

Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...

Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.

Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...

Észbontóan dögös: bikiniben mutatta meg csodás testét Metzker Viki

A népszerű DJ még egy újdonsággal is előállt.

Belső vizsgálatot indít a veszprémi kórház, miután hazaküldtek egy nyílt töréses MKKP-aktivistát

A kórház betegpanaszként kezeli a karácsonyi esetet, amit most kivizsgálnak.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0