Ezt olvasta már?


DK: kétszer lopta meg a kormány a magyar embereket a lélegeztetőgép-biznisszel

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány kétszer is meglopta a magyarokat a lélegeztetőgép-biznisszel: először akkor, amikor túlárazva megvették a gépeket, másodszor pedig most, amikor a felesleges gépek tárolásáért is fizetni kell.


hirdetés

Arató Gergely a DK frakcióvezető-helyettese szerdai online sajtótájékoztatóján arról beszélt: újabb adatigénylési per erősítette meg, hogy a kormány százmilliárdos nagyságrendben okozott kárt a magyaroknak a lélegeztetőgép-bizniszben, amikor egy közvetítő cégen keresztül több mint 300 milliárd forintért vett 17 ezer lélegeztetőgépet. Az adatigénylésből kiderült az is, hogy a gépekből azóta sem sikerült értékesíteni egy darabot sem, raktárban porosodnak a megvásárlásuk óta.

Felidézte, a lélegeztetőgép-biznisznek korábban Kálmán Olga DK-s országgyűlési képviselő járt utána, aki előbb közérdekű adatigénylést adott be Szijjártó Péternek, majd pert indított a szerződések kiadásáért, végül büntetőfeljelentést is tett az ügyben.

Megjegyezte: az ügy miatt

"senkit sem nem vittek el bilincsben és vezetőszáron, hiszen a tíz- és százmilliárdos korrupciós ügyek ennek a rendszernek a mindennapjaihoz tartoznak, a lényegét adják".

Arató Gergely szerint nem elég a választások óta kivetett több mint 30 megszorítás, a minden bevásárláskor kifizetett orbáni infláció, még "a kormány lopásaiért is nekünk kell fizetnünk, amíg marad az Orbán-rendszer".

A Dobrev Klára vezette árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után. Le kell törni az inflációt, az árak helyett a béreket és a nyugdíjakat kell emelni, a korrupciós ügyek elkövetőit pedig felelősségre kell vonni - hangoztatta az ellenzéki politikus.

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Együttműködik Izrael és Törökország

A közelmúltban Törökország és Izrael bejelentette, hogy energetikai fúrási projektekben kívánnak együttműködni. Ezt a hírt Tayyip...

Lemond Rupert Murdoch, aki idősebbik fiának engedi át médiavállalatainak irányítását

A 92 éves médiamágnás szerint ő is és a cégei is jó állapotban vannak, eddig is hírekkel és ötletekkel foglalkozott, ezt teszi majd...

34 éves, kétgyermekes édesapa halt meg az esztergomi robbantásban

A belügyminiszter hősi halottá nyilvánította.

Kiesett fog, törött csontok – durva részletek az esztergomi robbantásról

A TEK sajtótájékoztatót tartott a szerda esti esztergomi robbantás körülményeiről.

A Google Maps-t azzal perelik, hogy vízbe fulladt miattuk egy autós

Meghalt egy amerikai férfi, miután tavaly szeptemberben folyóba hajtott kocsijával egy, a Google Maps-en tévesen feltüntetett híd miatt.

Egy idős testvérpár három év után találkozott újra, hogy elbúcsúzhassanak egymástól – videó

Egy tüneményes videót milliók lájkolták a TikTokon, amiben egy idős testvérpár három év után utoljára találkozott. Megható módon...

Újabb bizonyítékot találtak az időutazásra

Ez a kép önmagáért beszél.

Semmiképp se fogyasszanak belőle – olajat hívott vissza a Nébih

Túl magas ásványiolaj-tartalma miatt hívták vissza az árucikket.

A forint sem örült Varga Mihály kijelentéseinek

Ahogy a Budapesti Értéktőzsdét, úgy a forintot is lehúzta a pénzügyminiszter bankadóval kapcsolatos kijelentése. Igaz, nem látványosan.

Ezt a két koncertet vétek lenne kihagyni az ősszel

Két ritkán látható-hallható, zseniális alkotó érkezik a hetekben a Müpába, akiket egyszerűen látnunk kell élőben, ha jót akarunk...

Zelenszkij: "Ha nem kapjuk meg a segélyt, elveszítjük a háborút"

Lengyelország kissé befeszült Ukrajna irányába, Zelenszkij egész nap az Amerikai Egyesült Államokban tárgyalt. Háborús összefoglaló este.

0

Sport

Agyonvertek egy családapát a stadionban – videóval

Halálra vertek az 53 éves családapát, Dale Mooneyt a New England Patriots–Miami Dolphins NFL-mérkőzésen a Gillette Stadion – számolt be róla a Bild.

Leroy Sané: „Elég volt a hibákból, túl sok már ez." – reakciók a Bayern–MU rangadó után

Bár a 27 esztendős támadó vezetést szerzett a Bayern München–Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzésen, nem teljesen elégedett.

Friss hírek érkeztek Szoboszlairól

A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool az osztrák LASK Linz otthonában kezdi meg szereplését csütörtökön az Európa-liga csoportkörében. Liverpooli sajtóhírek szerint azonban Szoboszlainak megszakadhat a nagy

Rengeteg pénzből tették tönkre a világ egyik legjobb csapatát

45 éve nem történt ekkora szégyen az angol sztárcsapattal, ez már tényleg a történelmi mélypont.

Valter Attila brutális autóbalesetet szenvedett csapattársa befejezi a bringázást

A belga versenyzőt rövid ideig mesterséges kómában is tartották, majd egy defibrillátort ültettek be neki.

Huszonöt éve halt meg a világ leggyorsabb nője – videókkal

1998. szeptember 21-én hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok amerikai Florence Griffith-Joyner, a világ leggyorsabb nője. A 100 és 200 méteres síkfutásban a mai napig világrekorder „Flo Jo” nemcsak a pályán elért

Szoboszlai Dominiknak új rajongója van – videóval

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend Angliában Szoboszlai Dominik, akiről a Liverpool korábbi támadója, Peter Crouch is elmondta a véleményét.

Szoboszlai Dominik kimaradt a Liverpool kezdőcsapatából

Nem nevezte a LASK Linz elleni kezdőcsapatba Szoboszlai Dominikot a Liverpool FC vezetőedzője, Jürgen Klopp.

Újabb válogatott labdarúgó szakított a kedvesével

Ezúttal egy világbajnok labdarúgó jelentette be, hogy már külön utakon jár a feleségével.

Ezzel a gyönyörű lánnyal ért véget Szoboszlai Dominik kapcsolata

Szoboszlaival kapcsolatban jelenleg mindennek hírértéke van, annak is, hogy most szakított a barátnőjével.

Messi megsérült, Gazdag Dániel hőssé vált a 97. percben

A magyar válogatott focista nagyon fontos gólt szerzett az MLS-ben.

Löw a favorit a török válogatott kispadjára

A szakember a szerdán hivatalosan is menesztett Stefan Kuntzot válthatja.

0

Bulvár

Vétózott az Orbán-kormány, hátat fordíthatnak az országnak az amerikai cégek

Ilyen hatásokkal járhat az amerikai-magyar adóegyezmény felmondása.

Kiderült. Ekkora nyugdíjkorrekció érkezik, itt vannak a számok

Két és félmillió embert érinthet, itt az összeg, ami érkezik a nyugdíjasoknak.

Ez állhatott Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni közé? Megdöbbentő ami történt

A Liverpool sztárja és gyönyörű párja három év után döntöttek a szakítás mellett. Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni között korábban lángolt szerelem.

Nem várt helyről kaphat segítséget az Ukrajna által megfenyegetett Magyarország

A közbenjáró szerv konstruktív megoldásra törekszik a gabonavitában.

Így igazította el Orbán a fideszeseket Esztergomban

Most a szuverenitás megőrzéséért kell harcolniuk Brüsszellel és a Soros-birodalommal.

Meztelenül sétált ki a zuhany alól a férfi: sokkot kapott, amikor meglátta, ki ácsorog a hálószobájában

Kirk Forbes békésen múlatta az időt a fürdőszobájában: élvezte, ahogy a zuhanyból áradó vízsugár simogatja a testét, majd anyaszült meztelenül lépett ki a helyiségből.

„Csak bámulunk, kik ezek a nagy szakállú emberek” – hárombusznyi vendégmunkás lakik egy hajdúszoboszlói panzió...

A török és filippínó vendégmunkások nem értik, a helyieknek mi a baja velük.

Darabokban árulják az egyik legnagyobb magyar céget

Garázsok, lakóház, külterületi raktárépületek, kultúrház sport- és ipartelep, céges részesedések. Így zajlik a végkiárusítás a Dunaferrnél.

Kiderült, ki volt az esztergomi robbantó: a zsidóktól a magyar kormány tagjaiig mindenkit gyűlölt a férfi

A kigyúrt J. László korábban masszőrként dolgozott. Becsületsértés miatt körözte a rendőrség.

blogmorzsák

Nagy trappista sajt teszt

A leggyakrabban vásárolt sajtféle a trappista. Sokoldalúan felhasználható, olcsó, elérhető. De melyik a legfinomabb?

A fekete gyöngyszem - Wanbo TT projektor teszt

Ezzel a Netflix leugrik a vászonról.

0