Ezt olvasta már?

Ellopott kerékpár gazdáját keresik Sopronban

A soproni rendőrök várják a bicikli tulajdonosának a jelentkezését.

0

Diákhitel: számos hallgató mentsvára

A gyermeket nevelők is tanulhatnak hiteltámogatással

A diákhitel nagyon sok egyetemi és főiskolai hallgató, fiatal felnőtt számára nyújt segítséget: teszi lehetővé a hosszú távú tanulást, és a diploma megszerzését.


hirdetés

Fennállása, vagyis 2001 óta közel 388 ezren kötöttek diákhitel szerződést, amelyeket eddig összesen 348 milliárd forint értékben folyósítottak. Kérdéseinkre Imre Zita, a Diákhitel Központ Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója válaszolt, aki elmondta: jelenleg 171 ezer érvényes szerződésük van (folyósítás, törlesztés), ami 222 milliárd forint hitelállományt jelent.

Jelenleg kétféle diákhitelt vehetnek igénybe: a Diákhitel-1 esetében a legkisebb összeg havonta 15 ezer forint, legmagasabb havi összege 70 ezer forint. Ugyanakkor a Diákhitel -1 kérhető félévente egy összegben is, s ilyenkor a diák 350 ezer forintot kap egyszerre.

Diákhitel-2-nél a felvehető hitelösszeg maximuma legfeljebb a képzési díj összege lehet, kiegészítve ezt a térítési díjakkal (idegen nyelvi képzés). Az összeg egyetemenként és karonként változó. Ez a hitelfajta alanyi jogon jár - kezes és fedezet nélkül - minden felsőoktatásba felvételt nyert és beiratkozott aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező (nappali, esti és levelező tagozatos) hallgatónak. A folyósítás felső határa 45. életév. A felsőoktatási intézmény igazolja a jogviszonyt a Diákhitel Központ Zrt. számára. Nincs előre rögzített futamidő, de jelenleg az öregségi nyugdíj korhatárig, 65 éves korig kell visszafizetni azt. A törlesztési idő nagyban függ a hallgató tudatos hozzáállásától, anyagi lehetőségeitől, ám az látszik, hogy a hitelek átlagos visszafizetési ideje 7,5 év.

2001. január 1-jétől 2019 első negyedév végéig 364 ezer Diákhitel-1 szerződést kötöttek és 311 milliárd forintot utaltak az igénylők számára, míg 37 ezer Diákhitel-2 szerződésre 37 milliárd forintot folyósítottak.

Jó hír, hogy folyamatosan csökken a kamat: a Diákhitel-1 esetében idén június végéig 2,2%, míg a Diákhitel 2-nél 2017 októberétől – az állami kamattámogatás okán - nem kell kamatot fizetni az ügyfeleknek.

A diákhitelben részesülők 78%-a 21 és 28 év közötti, 98%-uk jár egyetemre, 2%-uk pedig főiskolára.

Kivételes megoldások

Magát a visszafizetést nem lehet szüneteltetni, kizárólag az alábbi okok jelenthetnek kivételt: diákhitellel tartozó nők a 2018. január 1-jét követően születendő gyermekekre tekintettel kérhetik törlesztésük felfüggesztését, már a várandósság harmadik hónapját követően. A kedvezmény örökbefogadott gyermekek esetén is érvényesíthető. A kérelem benyújtását követő hónaptól vehető igénybe legkésőbb a várandósság 91. napja vagy az örökbefogadás gyámhatósági engedélyezését követő három év időtartamra.

Amennyiben szabad felhasználású és kötött felhasználású diákhitele is van az ügyfélnek, akkor a törlesztési kötelezettség szüneteltetése mindkét hiteltartozás esetén jár. További kedvezmény, hogy a törlesztés-szüneteltetés ideje alatt a kamatterheket átvállalja az állam, így ez idő alatt a tartozás nem növekszik.

GYED és GYES alatt is tanulhatnak

A csecsemőgondozási díj, GYED, vagy GYES ellátásban részesülők mellett a rokkantsági-, vagy rehabilitációs ellátásban, illetve járadékban részesülő hitelfelvevők is célzott kamattámogatást kaphatnak az ellátás időtartama alatt. Ily módon tartozásuk növekedésével nem kell számolniuk, az ellátásokra való jogosultságuk esetleges megszűnése után tartozásuk könnyebben visszafizethetővé válik. A kedvezmény változatlanul együtt jár a törlesztési kötelezettség szüneteltetésének kedvezményével. Azok a hitelt igénybe vevők, akik rokkantsági-, vagy rehabilitációs ellátásra, illetve járadékra való jogosultság alapján már törlesztési kötelezettség-szüneteltetési kedvezményben részesülnek, 2018. február 1-jétől az arra rendszeresített nyomtatvány használatával tudják kérelmezni a célzott kamattámogatási kedvezmény igénybevételét.

 

Ilonka Mária

Fotók forrása: Diákhitel Központ Zrt.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Új fejlemények az öngyilkos Bogdán László cserdi polgármester halála kapcsán

Nem volt semmi előjele, nem értik, hogy történhetett ? mondták a helyiek.

Szeméremvillantó nadrág és társai: Ezek voltak az elmúlt évtizedek legrosszabb trendjei

Nem is kell olyan messze mennünk az időben, hogy felelevenítsünk a saját életünkben is olyan ruhadarabokat, amiknek gardróbunkban elfoglalt...

Rengetegen voltak Bálint gazda tetemésén

Ma délelőtt eltemették Bálint György kertészmérnököt. A 100 éves korában elhunyt szakembert, televíziós személyiséget több százan...

Utánfutón vitte a kisteherautót, azon meg egy másik autót

A Csongrád-Csanád megyei rendőrök ismét balesetet előztek meg azzal, hogy egy szabálytalan járműszerelvényt szűrtek ki a forgalomból az...

Risztov azoknak is megköszönte az olimpiai aranyat, akik keresztbe tettek neki

Risztov Éva élete harmadik olimpiáján imponáló versenyzéssel lett első a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban. 19 évesen összetört a...

Visszakerül Franciaországba egy ellopott Banksy-mű

A képet egy olaszországi tanya pajtájában találták meg.

Iszonyatos pusztítás a magyar gyümölcsösökben: ezek a kártevők felfalnak mindent

Az elmúlt hetekben tombolt a nyári hőség, amit időnként megszakított egy-egy heves zivatar. Sajnos, ez a váltakozó és olykor...

Orbán Viktor levelet írt a francia államfőnek

A magyar-francia együttműködés felértékelődéséről írt Orbán Viktor miniszterelnök abban a levélben, amelyet Emmanuel Macron...

Alma alkatod van? Ezek a nyári ruhadarabok állnak jól

Az előző napokban sorra vettük a körte és a homokóra alkat legelőnyösebb outfitjeit, most pedig jöhet az alma alkat! Ha még nem jutottunk...

Hiába a rengeteg halálos áldozat, a britek nem hajlandók maszkot viselni

A koronavírus szövődményeiben elhunyt emberek számának tekintetében Nagy-Britanniát csak a Föld két legsúlyosabb gócpontja, Egyesült...

Lenvászon ruhák – Így hordd a nyár divatkedvencét

Ha a nyári divatról van szó, a lenvászon ruhák megkerülhetetleneknek számítanak. Néha azonban velük is mellé lehet nyúlni, nem minden...

Sport

Videón a vasárnapi kerékpárverseny horrorbalesete

Elképesztő felvételek érkeztek az egyik versenyzőtől az amatőr kerékpárverseny karamboljáról.

Eldőlt a Barca edzőjének sorsa

A januárban kinevezett tréner szerződése 2022 nyaráig szól, de a közelmúltbeli spanyol sajtóhírek arról szóltak, hamarosan meneszthetik.

Meghalt a kétszeres vb-ezüstérmes holland focista

Az Ajax legendája az első olyan szélső védő volt, aki az egész pályát bejátszotta.

Guardiola a csapat előtt alázta meg a Bayern csodadoktorát

A játékosok az edző ellen fordultak, Guardiola aztán távozott, az orvos meg visszatért - de most tényleg nyugdíjba ment.

A magyar válogatott labdarúgó Újpestre tart?

A 31 éves játékos a negyedik kerületi csapatnál edzett.

Jakabos Zsuzsanna fotójától mindenki jókedvű lesz

A magyar úszó ezt kívánta a rajongóinak.

A Barcelona elnöke bejelentette, hogy ki lesz a csapat edzője jövőre

A La Liga 2019/2020-as idénye július harmadik hétvégéjén ér véget.

Nápolyban csapásként élik meg, hogy Szoboszlai a Milant fogja választani

Nem elég, hogy ott tartunk, hogy egy magyar játékosért harcolnak a neves olasz klubok, a spekuláció eljutott odáig, hogy tényként kezelik, hova megy és miért és a másik klubnál le vannak törve.

Elhunyt az  Ajax legendás jobbhátvédje

Hetvenöt éves korában elhunyt Wim Suurbier, a 70-es évek meghatározó futballcsapata, az Ajax Amsterdam jobbhátvédje.

Visszatért az NB I-be a magyar válogatott védő

Baráth Botond másfél év után elhagyta az MLS-t.

Jelentős változás várható az NB I-es focicsapat keretében

Supka Attila túl van az első munkanapján az új klubjánál.

0

Bulvár

Koronavírus ? Cseh illetékes: Szlovákiában és Magyarországon is megfertőződtek cseh turisták

Eddig hat országban - köztük Szlovákiában és Magyarországon - kapták meg a koronavírus-fertőzést cseh turisták, akik júliusban tértek vissza nyári külföldi üdülésükről. A cseh külügyminisztérium július elsejétől Svédország kivételével az összes európai országot biztonságos vagy alacsony kockázatú turisztikai célnak minősítette.

Hihetetlen állattal találkozott otthona bejáratánál egy férfi Dunakeszin

A nutria, vagy éppen hódpatkány vagy éppen mocsári hód alapvetően egy Dél-Amerikában őshonos rágcsáló, ám cukisága és könnyű tartása miatt sokáig Magyarországon is tartották házi kedvencként. Emellett rendkívül szapora állat is, így sokáig a tenyésztők nagy kedvence volt, az emberek vették, a tenyésztő pedig egyetlen párral rengeteg utódot volt képes tenyészteni. Aztán 2010-ben betiltották tartását, [...]

Ő Bujtor István 41 éves lánya, Anna: bátyjával szerepel közös képen

Bujtor István gyerekei, Anna és Balázs is részt vettek a XI. Bujtor István Filmfesztivál sajtótájékoztatóján.

Elképesztő pusztítás - lefejezett napraforgók ameddig a szem ellát

Hatalmas károkat tapasztaltunk a virágzó napraforgóban. A dél balatoni vidéket járva nem mindennapi pusztításra lett figyelmes kolléganőnk. Az agrárium legfrissebb híreivel jelentkezik az Agroinform Híradó.

Egy idős nő vidéki házában lapult a 3 milliárdot érő váza

Egy szekrény tetején porosodott több mint 50 éve.

Öt év múlva kigyulladhat naprendszerünk második Napja, itt a Földön

A fúziós generátorok a klasszikus 20 éven belül lehetséges technológia, csakhogy ez a lehetőség 20 éve épp mindig ugyanolyan távol van tőlünk, mintha csak fel lenne írva a mesebeli szemöldökfára, hogy holnap, amit minden reggel elolvashatunk. Pedig ezek a generátorok hatalmas mennyiségű tiszta és megújuló energiát tudnának előállítani. A több évtizedes munka ellenére a jelentős tervezési kihívások eddig megakadályozták a működőképes kereskedelmi méretű modellek fejlesztését. De talán majd most.

Megtalálták Naya Rivera holttestét

Igazából mindenki tudta, hogy nem lehet jó vége ennek a sztorinak, de most már a remény is eltűnt.

Videón a vasárnapi kerékpárverseny horrorbalesete

Elképesztő felvételek érkeztek az egyik versenyzőtől az amatőr kerékpárverseny karamboljáról.

Minden idők legforróbb filmes szex jelenetei: aki látta, nem felejti el őket

Szégyenlősen elfordítottad a fejedet, de közben majdnem szemtengely-ferdülést kaptál, ahogy mégis próbáltál a képernyőre sandítani. Vagy éppen rongyosra tekerted-játszottad a VHS szalagnak ezt a részét. Akár pirulva, akár szemérmetlenül, de ha láttad ezeket a jeleneteket, biztos, hogy nem feleded őket.

49 évesen meghalt egy tévés műsorvezető

Egyelőre nem tudni a halál okát.

blogmorzsák

Nyár, rovarcsípés: így ismerd fel, ha azonnal orvos kell

Miről ismered fel, ha allergiás reakciód van? Nem csak magad miatt, gyermeked miatt is jó, ha tudod. Élet múlhat rajta.

Jött egy ember, aki cselekedett: Bogdán László emlékére

A kilátástalanságból létrehozott valami szépet, valami jót, jövőt adva sok embernek.

A kutyahangok jelentése: melyik, milyen érzelemről árulkodik?

A kutyahangok jelentése sokféle lehet. Kedvenceink ezzel fejezik ki érzelmeiket. De melyik hang pontosan mit jelent?

Járvány és politika

Ilyen az, amikor a politika beteszi a lábát az egészségügybe.

Down-szindrómás lány lett a Gucci Beauty új arca

Csak a tökéletes a szép? Ellie Goldstein 18 éves, Down-szindrómával él, és ő reklámozza a Gucci új szempillaspirálját.

Ezzel többé nem égeted oda a húst grillezésnél

Egy ügyes találmány érkezett: itt a ínycsiklandó grill ételek titka.

A Magyar Honvédség légi-mentő alakulata sajnos nem szolgálatkész

A gyakorlat hiánya olyan veszélyhelyzeteket teremt, mint ami múlt héten történt Vértesszőlősön.

Amerika leghíresebb nője, akit imádnak gyűlölni

Hét, kevéssé ismert dolog Ivanka Trumpról, az amerikai elnök lányáról. Tényleg modell és Chelsea Clinton barátnője volt?

Baranyi Krisztina féláron adná el a szociális bérlakásokat

Parázs vita végén a ferencvárosi képviselők többsége elutasította Baranyi javaslatát a féláron történő privatizációról.

Feszty-kórkép: a hálás utókor és a mai magyarság nyomai

Dr. Kásler Miklós miniszterkedés helyett nemzeti gyökereinket keresi.

Ez teheti pokollá a nyaralásunkat

Helyek, ahol biztonságban lehetsz allergiásként.

Felemás szülés Luxemburgban

Hihetetlen disszonancia a luxus és a sokszor teljesen kényelmetlen és egyáltalán nem gyakorlatias megoldások közt.

0