EP-felszólítás Sarkozynek: Állítsák le a romák deportálását!
Az Európai Parlament elfogadott egy javaslatot, amely felszólítja Nicolas Sarkozy francia elnököt arra, hogy állítsa le a romák deportálását.
A kötelező erővel nem rendelkező határozatot 337 igen szavazattal, 245 nem, és 51 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament.
A francia kormány elutasította az Európai Parlament felszólítását. Eric Besson bevándorlásért felelős miniszter a Bloomberg tudósítása szerint úgy fogalmazott: Párizs nem tett lépéseket a romák ellen. Az intézkedések az illegálisan elfoglalt földek jogos visszaszerzésére irányultak.
A francia hatóságok a közelmúltban a bűnözés visszaszorítására is hivatkozva számoltak fel roma táborokat az országban, és a lakók több csoportját (néhány száz eurós támogatás kifizetése mellett) repülőgéppel visszaküldték Romániába és Bulgáriába.
Az Európai Bizottság álláspontja eddig az volt, hogy a tagországok joga és felelőssége biztosítani a rendet és állampolgáraik biztonságát saját területükön, de a személyek szabad mozgását biztosító uniós szabályokat mindenhol be kell tartani. Az év eleje óta több mint nyolcezer román és bolgár cigányt költöztettek haza Franciaországból, tavaly egész évben pedig csaknem tízezret.
Újfent rendkívül intenzív figyelem övezi a bevándorlás kérdését a világ számos országában. A Franciaországból „hazareptetett” romák, az USA déli határának védelme körül fellángoló vita vagy az ausztrál választásokat megelőző kampánytémák egyaránt a migrációval kapcsolatos félelmek fokozódását sejtetik. A politikusok kettős probléma előtt állnak: egyfelől valamilyen módon reagálniuk kell programjaikban a lakossági aggodalmakra, másfelől ügyelniük kell arra, hogy ne ijesszék el azokat a migráns rétegeket, amelyek a gazdaság szempontjából létfontosságúak lehetnek. Ami hazánkat illeti, nálunk inkább az utóbbi kérdés jelent csak problémát, mivel a bevándorlás igen csekély intenzitású, ráadásul a migráció túlnyomórészt kulturálisan könnyen integrálható, határon túli magyarokból áll.
Forrás:vg.hu

- Mai névnapok és eredetük
- Késnek a Kisalföld Volán járatai
- A 82-es út továbbra is zárva van a nyerges vontatók előtt
- Késések a GYSEV vonalain
- Tanítási szünet volt két győri iskolában
- Havazás - Jelentős késések a vonatközlekedésben országszerte
- A csapatépítés nem javítja a munkát
- Hány ember élt eddig a földön?
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

