Ezt olvasta már?

0

EU-kutatás: a források eredete…

központi téma lett és van véleménye a magyaroknak az Európai Unióról

Befejeztük második online kutatásunkat, amelyet a „Minden napra egy Európa” (2017CE16BAT063 – Support for information measures relating to the EU Cohesion policy ) elnevezésű, Európai Unió által támogatott pályázat keretében vállaltunk. Itt az eredmények rövid összegzése.


hirdetés

EU-támogatás: tudnom kellene?
Figyelembe véve az elmúlt évek intenzív támogatás-lehívását, azaz nagyon sok hazai szervezet nyert vagy vett részt európai uniós pályázatban, a források eredete még mindig nem eléggé ismert.
Ez nyilvánvalóan felveti a pályázatok során kötelezően alkalmazott nyilvánossági, kommunikációs technikák gyengeségét. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni azt az eljárást, amikor főként önkormányzatok (és a tulajdonaikban lévő médiumok), európai uniós pályázati forrásból megvalósuló fejlesztések kötelező kommunikációjában csak a megvalósulásról írnak, valamint a politikusok köszöntőiből szemezgetnek, és határozottan kizárólag TOP-os forrásként utalnak a pénzügyi támogatás tekintetében.
Feltehetjük a kérdés, ezek után mit várjunk egy munkaügyi központok által organizált foglalkoztatási pályázati támogatás kapcsán, amikor az érintett GINOP-os forrás felhasználásért az álláskeresőnek be kell mennie a „hivatalba”.

Az euroszkepticizmus már érezteti hatását
A tavaly májusi kutatásunkban még erősebb volt az EU támogatottsága, ez – ha csak minimálisan is, de – mostanra csökkent. Hogy ez összefügg-e azokkal a vitákkal és azzal az intenzív, kormányzati kommunikációs kampánnyal („Állítsuk meg Brüsszelt!+, „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” stb.), amivel szembesülhettek az elmúlt évben a magyarok, pontosan nem lehet tudni, de relevanciát lehet feltételezni.
Sajnos jelenlegi kutatásunkban kevesebb külföldön, de az EU országaiban élő válaszadót tudtunk elérni, így az ő véleményük, akik kivándoroltak, és az EU magállamaiban vagy gazdaságilag ás demokráciában erősebb országaiban élnek, nem jelenik meg a válaszokban.

A magas bürokrácia miatt csökkenhet a pályázási kedv?
Tavalyi felmérésünkben azt vizsgáltuk meg külön, az iskolázottság szerint hogyan differenciálódnak a válaszok. Ebből akkor az derült ki, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségűeknél sokkal nagyobb a szórás a megítélésben, amiből azt következtethetjük, hogy a kevesebb információ és a azok feldolgozása bizonytalanabb véleményeket generál.
Friss kutatásunkban pedig a vállalkozások véleményét szűrtük, amely alapján megállapítható, hogy a hazai vállalkozások általában véve hasznosnak tekintik az EU-s pályázati forrásokat, de a látnak problémákat is.
Országos fórumsorozatunk során is többször jeleztek vissza a hallgatóságból, hogy a sokszor nem tudnak a valós céges fejlesztési céljaikra forrásokat találni, szinte „meg kell erőszakolni” egy-egy pályázatot, és olyan is többször előfordult, hogy a magas bürokratikus adminisztráció miatt sokkal több energiát kellett belefektetni egy-egy pályázatba, mint amit végül nyert rajta a vállalkozás.
Ehhez kapcsolódóan kaptunk olyan visszajelzéseket is, miszerint az egyébként a gazdaságban ténylegesen érzékelhető konjunktúra miatt egyre több vállalkozás inkább nem tervez EU-s pályázati forrást szerezni, hanem fejlesztési céljait elsősorban saját tőkéből valósítja meg. Több vállalkozás ugyanis komoly problémáként vetette fel, hogy az EU-s pályázatok utófinanszírozása jelentős mértékben kitolódott időben, amely a vállalkozások folyó költségvetését befolyásolta jelentősen és nehezítette meg a pénzügyi tervezést.

Mi, mennyi?
Azt tapasztaltuk, elsősorban „kocsmai”, baráti beszélgetések egyik aktuális tartalma az a vita, miszerint mennyi pénzt kap az ország az EU-tól és mennyit kell befizetni. Vélemények, pro és kontra. Mi az országos fórumsorozatunk visszajelzései alapján úgy döntöttünk, pontos számokat fogunk megmutatni. Ebből jól látható, és ezt szakmai előadónk is megerősítette, Magyarország az EU Kohéziós Politikájának legnagyobb nyertese, de sajnos ezt még mindig nagyon kevesen ismerik, kevesek számára tudatos, egyértelmű.

A kutatásról
Elsősorban városi és megyeszékhelyen élő, napi internethasználattal rendelkező középiskolai és felsőfokú végzettségű, leginkább állami és magánszférában dolgozó alkalmazottak töltötték ki a kérdőívet, 2019 február 21-től három héten át.
Az online kérdőívek elérhetőek voltak a Napilapcsoport összes mutációs oldalán, összesen 28 hírportálon.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0

hírek innen, onnan

Így vehetünk részt filmbe illő vonatozáson az Andokban

A Belmond Andean Explorer fedélzetén két étterembe foglalhatunk asztalt, egy könyvtárban olvasgathatunk, egy bárban iszogathatunk és...

7 sztár, aki már azelőtt gazdag volt, hogy befutott volna

Számos világsztárnak a hírnév előtt sem volt anyagi gondjuk, lévén a szüleik már igen jelentős vagyonnal (és jó kapcsolatokkal)...

Lehet jó köztársasági elnök egy Aranylabdás futballsztárból?

2017-es libériai elnöki megválasztásakor óriási reményeket fűzött a világ George Weah futballsztárhoz, aki a világ legjobbja és a...

Koncertek, kiállítások és közös festés az ArtKert összművészeti fesztiválon

Koncertek, kiállítások, színházi előadás és közös festés is várja az érdeklődőket az ArKert összművészeti fesztiválon, amelyet...

5 rejtett romantikus magyar falu, ahová kiszabadulhatsz hétvégén

Eleged van a városból, utaznál, de nincs sok időd? Egy pár napos kiszakadás is hatalmas feltöltődés lehet, ha megtalálod a megfelelő...

Szakadékba zuhant és meghalt Török Zsolt hegymászó

Holtan találták szombaton a Fogarasi havasok egyik szakadékában Török Zsolt aradi hegymászót - közölte a Digi24 hírtelevízió.

A britek jó része inkább támogatja a megállapodás nélküli kilépést, mint Jeremy Corbyn kormányfővé választását

A britek jó része inkább támogatná az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megállapodás nélküli megszűnését, mint azt,...

Kásler Miklós: Becsüljük meg a rokonainkat, ez a jövőnk záloga

A magyarok származástudata, önazonossága, egymás iránti tisztelete és szeretete, rokonaik megbecsülése egyben a jövőjük záloga -...

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei ? 2019.08.17

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták...

Ha már nehezen menthető egy fog - Mi az az inlay?

A tömés az egyik leggyakoribb fogászati beavatkozás, amely jobb esetben nem érinti a fogak mélyebb rétegeit. Néha azonban olyan nagy lyukat...

Napi horoszkóp 2019. augusztus 18. - Egyensúlyban tartani a dolgokat

A Kos ma bármilyen csatából győztesen kerülne ki, a Nyilas legyen óvatos, mivel marnak a szavai. Napi horoszkóp.

Zacher Gábor: Amikor a rozéfröccs mellé bejön egy kis kokain is

A kokain a tőkeerős fogyasztók és nem feltétlenül az elit drogja, éppen úgy jelen van a menedzserek világában, ahogyan a biofű a...

0

Sport

Szédületes, amit ezek a lányok hét másodperc alatt művelnek

Aleksandra Miroslaw lett a női gyorsmászás világbajnoka.

Nagy Ádám győztes gólt szerzett, a szurkolók szerint jobb, mint Puskás

A Bolognából Bristolba igazoló fiatal magyar középpályás a második meccsén győztes gólt szerzett, a drukkerek oda meg vissza vannak érte. Jobb, mint Puskás.

Kiszivárgott, ki lesz az UEFA Év játékosa?

Úgy látszik, nem telik el év kiszivárogtatás és baki nélkül az UEFA-nál. Már, ha igazi ez a fotó. Általában az szokott lenni.

Azt hitte ő nyert, de egy körrel hamarabb ünnepelt - videó

Hayden McCormick egészen szürreális jeleneteket szolgáltatott a Tour of Utah 4. szakaszán.

Óriási góllal kapott ki a Barcelona - videó

A spanyol bajnokság tegnap kezdődött el és óriási meglepetésre az Athletic Bilbao letudta győzni a Barcelona együttesét, méghozzá nem is akármilyen góllal.

Borzalmasan néz ki a Barcelona Messi nélküli statisztikája

A Barcelona visszafogott játékkal, kapufákig jutva az utolsó pillanatban kikapott Bilbaóban a nyitómeccsen. De persze cseppet sem volt meglepő, mivel Messi nem léphetett pályára.

Ilyen nincs. Megint korán ünnepelt egy bringás a utahi körön

Valami lehet a levegőben a nyugat-amerikai államban.

Újabb sztárfocistára csapott le a Bayern München

A Barcelona csapatánál létszámfölöttivé vált Philippe Coutinho, akire így rögtön lecsapott a Bayern München.

Újraértelmezte a vízibicikli fogalmát a norvég szurkoló - videó

Hogy mennyire praktikus, az erősen kérdéses, ellenben az tagadhatatlan, hogy állati jól néz ki.

Nagy Ádám gólt szerzett Angliában, majd megsérült

A Bristol City 2-0-ra győzött a Queens Park ellen.

A Real tíz emberrel is nyerni tudott

Győzelemmel kezdte az új szezont Zidane csapata.

0

Bulvár

Melltartó nélkül, szétnyílt a felsője a tangás nagykövetasszonynak

Valentina Fradegrada éveken át balettozott, és jókora sikereket aratott. Legalább olyan nagyokat, mint mostanság a közösségi oldalain.

Döntöttek Magyarországról - várható volt az eredmény

Megerősítette Magyarország BBB szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását változatlan stabil kilátással a Fitch Ratings.

Légzuhatag csapott le a Balatonra - elképesztő videó

A látványos természeti jelenség még szivárványt is produkált.

Az autós megállt kinyitni a kaput, ami ezután történt, az vérlázítóan aljas

Az biztos, hogy örök életre szóló lecke volt. Mindenkinek.

Családi titokról rántotta le a leplet Frenreisz Károly, Bujtor István testvére

Családi titkot árult el Frenreisz Károly, Bujtor István testvére.

Olyat manőverezett ez az orosz vadászbombázó, hogy a fejünket fogjuk tőle

A MAKS nemzetközi légi- és űrszalonról amelyet az oroszországi Zsukovszkijban rendeztek meg  ezúttal sem maradhatott el a várva várt légi parádé, amelyen az oroszok egyik nagy büszkesége, a Szu35 vadászbombázó ismét megmutatta, hogy mire is képes.

Pánik tört ki az Eötvös Cirkusz előadásán

Félbe kellett szakítani az előadást egy oroszlán miatt.

Furcsa képekre bukkant egy tudós a Google Térképen: sokan nem sejtik, hogy ott vannak

A különös felvételek egyszer absztrakt festményekre, máskor pedig földön kívüli dolgokra emlékeztetnek.

Nyaralónak mondják, de mi kivennénk egy egész életre

Szantorini hullámainak cirógató hangjára szenderülhetünk álomba itt.

Megfizettem a kutyám árát, és pár hónappal később az életét is - szaporított kutyák történetei 2. rész

Tudod kik azok a szaporítók? Ismered a kegyetlen igazságot a munkájuk mögött? A Brit Pásztorkutya Fajtamentésen keresztül most pórul járt gazdik mesélik el a valódi történeteiket. Jöjjön a második rész: Borisz.

Az új ideál: Sokak szerint ő most a világ legszebb nője - fotók.

Letaszította trónjukról a legnagyobb dívákat.

blogmorzsák

Robert De Niro 10 legjobb alakítása

A színész ma 76 éves, ennek apropóján néz­zétek meg a 10 legkiválóbb alakítását!

Nem működik a kémia

Szeretnék gyereket, nyitott és elfogadó vagyok. De... nem erre a gyerekre gondoltam. Valahogy nem működik a kémia.

Hongkong üzenete

A hongkongi tüntetések kezelése rámutat a kínai vezetés frusztrációjára és egy kínai érdekszféra működési elveire.

Csodatej: négy év alatt 27 -sze­res árfolyam

Egy fehérje mínusz a tőzsdén hatalmas plusz – már a Nestlé is gyártani kezdte az új-zélandi A2 Milk sikertejét.

Nem tudsz lefogyni? Amikor a tested eteted, de a lelked éhezi

Hogyan jutunk a gyerekként jó magaviseletért kapott édességtől a felnőttkori elhízásig? Mi a lelki háttere?

15 Tipp hogy elkerüld az extra kiadásokat az utazá­sod során

Így kell a felesleges kiadásokat visszaszorítani az utazás során.

Autista zseni a színpadon

Az Esőember története. A darabot most szerdán a Városmajori Szabadtéri Szín­padon játsszák.

Hogyan váltak gyil­koló­géppé a Manson család lányai?

Emma Cline egy kamaszlány történetén keresztül ered a Manson-gyilkosságok nyomába.

Kiderült, mégiscsak érde­mes nyújtani a sorozatok között!

Az izomagyak mindig is tudták. De most már tudományosan is alátámasztott, hogy érdemes nyújtani.

Hidegháborús biofegyver?

A hidegháború idején a krump­libogárban is egy új ameri­kai, biológiai csodafegyvert láttak.

Inspirációk az elegáns tükrökhöz

A jól megválasztott tükör a természetes fényt megtöbbsz­örözi, felerősíti és a helyiségnek eleganciát ad.

Jól figyelj, ott egy mell!

A rapper nyár elején kiadott, Save Me című EP-jének, immár negyedik számához jött ki klip.

0