Eb-selejtezők - Magyarország 34 év után juthat ki egyenes ágon
A magyar labdarúgó-válogatott tulajdonképpen döntőt játszik kedden Wales vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, ugyanis amelyik csapat nyer, az - a csoportelső horvátok mögött másodikként - kijut a jövő évi kontinensviadalra.
Az előjelek nem a legjobbak Marco Rossi szövetségi kapitány számára, mivel felforgatott védelemmel kellene kivívnia a győzelmet. Az olasz szakember a hátsó alakzatból három kulcsjátékosára sem számíthat: Korhut Mihály eltiltás, Willi Orbán és Kádár Tamás pedig sérülés miatt nem léphet pályára Cardiffban. Ezzel szemben a szigetországiak legnagyobb sztárja, Gareth Bale éppen felépült a sorsdöntő összecsapásra, egy hónapos kihagyás után szombaton, az Azerbajdzsán vendégeként aratott kétgólos siker alkalmával tért vissza, de a Real Madrid szélsőjén kívül bevethető lesz a Juventusban futballozó Aaron Ramsey, valamint a Manchester Unitedet erősítő Daniel James is.
A csoport másik találkozójának csak akkor lesz jelentősége, ha a walesi-magyar rangadó döntetlennel zárul. Ebben az esetben Szlovákia nevető harmadikként megszerezheti az Eb-részvételt jelentő második helyet az ötösben, amennyiben hazai pályán - a papírformának megfelelően - felülmúlja a sereghajtó azeri csapatot. Ha viszont Nagyszombaton meglepetésre az azeriek legalább pontot szereznek, akkor a magyarok számára a cardiffi pontosztozkodás is azt jelentené, hogy megtartják második pozíciójukat.
A magyar csapat 34 éve nem jutott ki nagy tornára egyenes ágon: az 1985-ben sikerrel zárult világbajnoki selejtezőket követően csak az előző Eb-re vívta ki a részvételt, négy éve azonban pótselejtezőn biztosította helyét a kontinensviadalra. Amennyiben Walesben nem jár sikerrel a nemzeti együttes, akkor jövő márciusban "pótvizsgára" ezúttal is lesz lehetősége a tavaly őszi Nemzetek Ligája-szereplése alapján. A magyaroknak ez esetben két mérkőzést kellene nyerniük, az elsőt mindenképpen idegenben, az ellenfelekre pedig a pénteki, nyoni sorsoláson derül fény.
Azért nem mindegy, hogy egyenes ágon, vagy pótselejtezőn jut ki a magyar válogatott, mert ha kedden kiharcolja részvételét, akkor akár mindhárom csoportmeccsét a pénteken felavatott Puskás Arénában játszhatná. Hogy a csoportkörben a németek, vagy a magyarok élvezhetik mindvégig a hazai pálya előnyét, az jövő hét szombaton, a bukaresti sorsoláson dőlne el. Viszont ha pótselejtezőre kényszerül a nemzeti együttes, akkor siker esetén is "csak" kétszer lépne pályára Budapesten, a harmadik meccsét pedig mindenképpen Münchenben vívná a Nationalelf ellen.
Eb-selejtezők, E csoport, 10. (utolsó) játéknap:
Wales-MAGYARORSZÁG, Cardiff 20.45
Szlovákia-Azerbajdzsán, Nagyszombat 20.45
A csoport állása:
1. Horvátország 8 5 2 1 17- 7 17 pont - Eb-résztvevő
2. Magyarország 7 4 - 3 8- 9 12
3. Wales 7 3 2 2 8- 6 11
4. Szlovákia 7 3 1 3 11-11 10
5. Azerbajdzsán 7 - 1 6 5-16 1
Korábbi eredmények:
1. játéknap (március 21.):
Szlovákia-MAGYARORSZÁG 2-0 (1-0)
Horvátország-Azerbajdzsán 2-1 (1-1)
2. játéknap (március 24.):
MAGYARORSZÁG-Horvátország 2-1 (1-1)
Wales-Szlovákia 1-0 (1-0)
3. játéknap (június 8.):
Azerbajdzsán-MAGYARORSZÁG 1-3 (0-1)
Horvátország-Wales 2-1 (1-0)
4. játéknap (június 11.):
MAGYARORSZÁG-Wales 1-0 (0-0)
Azerbajdzsán-Szlovákia 1-5 (1-3)
5. játéknap (szeptember 6.):
Wales-Azerbajdzsán 2-1 (1-0)
Szlovákia-Horvátország 0-4 (0-1)
6. játéknap (szeptember 9.):
MAGYARORSZÁG-Szlovákia 1-2 (0-1)
Azerbajdzsán-Horvátország 1-1 (0-1)
7. játéknap (október 10.):
Szlovákia-Wales 1-1 (0-1)
Horvátország-Magyarország 3-0 (3-0)
8. játéknap (október 13.):
Wales-Horvátország 1-1 (1-1)
9. játéknap (november 16.):
Azerbajdzsán-Wales 0-2 (0-2)
Horvátország-Szlovákia 3-1 (0-1)
hírek innen, onnan
„Most már oda kellene figyelni”: a Fidesz szerint komoly okuk van a nőknek az aggodalomra
Vészjósló nyilatkozatban hívta fel a figyelmet az ellenzék szakpolitikusa arra, hogy folyamatosan emelkedik az állástalanok száma, amióta...
Elárulta a Microsoft vezére, mi a mesterséges intelligencia legnagyobb akadálya
A Microsoft bemutatta a megújult Copilot platformját, amely Autopilot néven egyesíti a csevegési, kódolási és ágensalapú funkciókat...
Ukrán les, nagy magyar védés
26. perc: Tóth védett nagyot, a játékvezető tovább engedte a játékot, noha az asszisztens jelezte, hogy az ukrán játékos lesen...
Ivószünet nincs
21. perc: Ivószünet ezen a mérkőzésen nincs, azonban Schäfer ápolása miatt áll a játék és van lehetőség a frissítésre. A 27 éves...
Dollármilliókról kellett lemondania Angelina Jolie-nak, de végül sikerült eladnia az álomotthonát
Angelina Jolie eladta a Los Angeles-i házát, amelyet az után vásárolt, hogy elvált Brad Pitt-től. A színésznő készen áll elhagyni a...
Egy ember meghalt, többen megsérültek: szörnyű baleset történt Debrecennél
Két személyautó karambolozott Debrecennél péntek délután. A baleset következtében egy ember életét vesztette, és többen megsérültek....
Megvannak a Eurojackpot legújabb nyerőszámai: csaknem 30 milliárd forint volt a tét
Megérkeztek a Eurojackpot legfrissebb nyerőszámai. A játékban öt számot kell eltalálni az 1 és 50 közötti tartományból, valamint két...
Megszólalt Putyin a békéről: továbbra is napirenden van minden javaslat
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háború lezárására tett valamennyi javaslat továbbra is napirenden...
XIV: Leó pápa: óvjuk a fiatalokat a mesterséges intelligenciától.
A négynapos franciaországi látogatáson tartózkodó XIV. Leó pápa a gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az...
Óriási magyar lehetőség maradt ki!
19. perc: az ukránok nem tudtak felszabadítani, Szoboszlaiban elakadt a labda. A válogatott csapatkapitánya Bollához passzolt, aki cirka négy...
Szorosabb együttműködésről tárgyalt a magyar és a német védelmi miniszter
Ruszin-Szendi Romulusz és Boris Pistorius a katonai együttműködés szorosabbra fűzéséről, közös fejlesztésekről és az orosz...
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban
Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-
Bulvár
Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták
Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves
A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán
Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
A jelek alapján nem pusztult el azonnal, hanem megpróbált valahogy kijutni az egyik kínai barlangból néhány ősi panda
A Suangho jelenleg a világ harmadik leghosszabb, egyben Ázsia leghosszabb barlangrendszere, és a világ legnagyobb dolomit barlangrendszere.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő
A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


